Vezető hazai üzletemberek fejlesztik a magyar és régiós startupokat
Jelentősen leszakadtak a hazai, illetve regionális startupok Európa és a világ más részein működő kezdő vállalkozásoktól. Ennek befektetői oldalról részben az állami pénz túlsúlya és a megfelelő tudástranszfer biztosításának a hiánya az oka.

 

Az induló vállalkozások pedig kellő tőke, tudás, tapasztalat, partnerségek és piacismeret nélkül nehezen rúgnak labdába az erős globális versenyben. A STRT Holding azért jött létre, hogy ezen a helyzeten változtasson. Új vállalkozói sztenderdet akarnak teremteni, hogy a mainál jóval nagyobb arányban váljanak sikeressé az itthon és a régióban alapított startupok, valamint rajtuk keresztül erősödhessen a helyi- és régiós gazdaságok, társadalmak megtartó - és értékteremtő képessége. A Balogh Péter vezetésével induló befektető cég tíz éven belül már ezer startup befektetőjeként szeretne működni, és tizenöt év alatt egy milliárd euróra emelni a holding értékét.

 

„A STRT-ot megalapító társaimmal együtt, különböző pozíciókból, régóta aktív részesei vagyunk a hazai startup ökoszisztéma fejlődésének. Jó ideje látjuk annak kihívásait, nehézségeit is. Alapítóink különböző formációkban több, mint 140 startupot inkubáltak, segítettek, aminek tapasztalataiból most készen állunk arra, hogy elindítsuk a saját befektető- és tudástranszfer központunkat. Három területen mindenképpen mások leszünk, mint a többi befektető.

Egyrészt mi nemcsak pénzt adunk, hanem egy átfogó tudásprogramot is. Másrészt türelmesen állunk a velünk dolgozó vállalkozásokhoz. Nem hajszoljuk őket korai cégeladásba, hanem abban támogatjuk őket, hogy minél tovább, minél nagyobbra növekedjenek. Harmadrészt mi a Magyarországon megszokottnál lényegesen rugalmasabb és vállalkozóbarátabb feltételekkel fektetünk be köszönhetően annak, hogy magántőkét biztosítunk a cégeknek. A kontroll helyett arra helyezzük a hangsúlyt, hogy minél hasznosabbak legyünk számukra” – mondta el Balogh Péter, a STRT Holding ügyvezetője.

 

Hozzátette, hogy a portfóliójukba kerülő startupokat tanfolyamok, workshopok szervezésével segítik, ahol releváns, friss szakmai tudáshoz juthatnak. Ezen túl személyes mentorálásban is részesülnek, szakmai anyagokat készítenek számukra, összekötik őket potenciális partnerekkel, ügyfelekkel, valamint támogatják a cégeket a következő körös tőkebevonásban és ha eljön a pillanat, akkor a cégeladásban.

 

 

Balogh Péterrel együtt hét fős vezetői csapat menedzseli a STRT Holding által felkarolt vállalkozásokat.  Balogh-Mázi Mária, a DreamJo.bs és a Baconsult társalapítója a marketing területért lesz felelős. A CEU InnovationsLab (iLab) alapítója, vezetője, Kozma Andrea, aki a CEU iLab alapítójaként 85 céget inkubált csapatával, a portfólió cégek segítésének, mentorálásának vezetését látja el. A Lab.Coop és a Green Fox Academy társalapítója, a SmartWare.tech befektetési partnere, Langmár Péter legfőbb feladata az új befektetők bevonására, illetve a befektetési tevékenység vezetésére terjed ki. 

Molnár Ádám startupper, technológus, aki a skálázhatóságot segítő információs struktúrák és folyamatok kialakítása mellett a workshopok, közösségi és mentorprogramok aktív menedzsere is lesz. Az NNG korábbi pénzügyi vezetője, Nagy István a teljes pénzügyi és üzleti adminisztrációért felel. A CodeBerry és a YearCompass alapítója, P. Tóth András munkaköre a STRT Holding oktatási tevékenységének, illetve a tananyag gyártásának koordinációját, valamint a cég IT infrastruktúrájának létrehozását, üzemeltetését fedi le.

A csapat, amelynek tagjai korábban olyan sikeres befektetések mögött álltak, mint a Commsignia, a Prefixbox, a BookR Kids, a Quantum, a Logiscool, a Salarify, a Talk-A-Bot vagy a Rescan360, a STRT Holding keretein belül elsősorban a B2B SaaS, AI, az oktatás, a mobilitás, és egyéb technológiai területekről keresnek korai stádiumú, globális ambícióval rendelkező, innovatív szemléletű startupokat a portfóliójuk bővítésére Magyarországon és a régióban egyaránt. Átlagosan 20-30 millió forintos befektetés mellett, első, vagy korai befektetőként, hosszútávon, 10 éves intervallumot megcélozva szeretnének a kiválasztott cégekkel együtt dolgozni.

A társaság célja, hogy az idei évben a BÉT Xtend piacán megjelenjen, és ezzel likvid és diverzifikált struktúrában hozzáférhetőbbé tegye az intézményi- és magánbefektetők számára a startupokba való befektetést. Ennek előkészítéseként a közelmúltban mintegy 30 szakmai angyalbefektető szállt be a társaságba és folyamatban van egy zártkörű nagyobb tőkebevonás is. Ezt követően, idén nyáron várható a cég részvényeinek tőzsdei bevezetése.

(Forrás: STRT Holding)

(Nyitókép: Illusztráció, Adobe Stock)

Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől
Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.
AI4Factory konferencia meghívó
Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.
Magyar fejlesztés kínál megoldást az adatközpontok energetikai kihívásaira
A digitális gazdaság gerincévé váló adatközpontok számára kínál intelligens hőakkumulátor megoldást a HeatVentors. A világszerte terjeszkedő energetikai magyar scale-up saját találmányon alapuló fejlesztése alternatívát kínál az adatközpontok egyre fokozódó energiaigényeinek kielégítésére.
A digitális kompetenciák fejlesztése lehet a legjobb befektetés 2025-ben
A digitalizáció üteme soha nem látott sebességre kapcsolt. A vállalatok részéről ma már nem az a kérdés, hogy bevezessék-e a modern informatikai eszközöket, hanem az, hogy a munkavállalók tudják-e hatékonyan használni ezeket.