Válságállónak bizonyul az automatica szakkiállítás
Javában folynak az intelligens automatizálás és robotika vezető szakkiállításának előkészületei. 2025. június 24–27. között az automatica szakvásár hat csarnokban vonultatja fel az ipar és a fejlesztőközpontok innovációit, egyedülálló áttekintést nyújtva a legújabb témákról és technológiai előrelépésekről.

 

Idén júniusban a műszaki megoldásokon, valamint a digitalizációval, a mesterséges intelligenciával, a fenntartható termeléssel és a munka jövőjével kapcsolatos eszmecserén lesz a hangsúly. „Rendkívül fontos kérdések kerülnek napirendre az automatica 2025 kiállításon, amik intenzíven foglalkoztatják az ipari döntéshozókat – jelentette ki Anja Schneider kiállításigazgató. – Az iparág részéről támasztott élénk érdeklődés azt igazolja, hogy releváns kérdéseket feszegetünk.” Három hónappal a szakvásár nyitónapja előtt az automatica már a 2023-as rendezvénynél is nagyobb területet foglal el. Jelenleg több mint 30 országból mintegy 500 kiállító regisztrált a rendezvényre, amelyek egyharmada idén debütál majd a kiállításon.

Optimista várakozások az automatizálás világának vezető cégeitől

A hat vásárcsarnok az összes kulcsfontosságú robotikai és automatizálási vállalkozást felvonultatja majd. Az automaticára évek óta vezető platformként tekintő, jól ismert iparági óriások mellett olyan újoncok is megtalálhatók lesznek a közelgő rendezvényen, mint az ATI Industrial Automation (Novanta), a Delta Electronics, a Device Insight, az ESTUN AUTOMATION, a HANWHA ROBOTICS, a HARTING, a HD HYUNDAI ROBOTICS, a Reis Robotics, az RK Rose+Krieger, az SAP, vagy éppen a Shenyang SIASUN Robot & Automation.

 

 

Érdemes megjegyezni, hogy a kínai kiállítók minden eddiginél erősebb jelenléttel képviseltetik magukat a szakvásáron. „Az automatica 2025 tehát minden fontos iparági résztvevőt felvonultat majd – származzanak Európából, Ázsiából vagy Amerikából –, teljes nemzetköziséget képviselve” – mondta Anja Schneider.

Központban az orvostechnika

A szakkiállítás idén először kínál speciális megoldásokat az egészségügyi szektor minden releváns kérdésére a feltörekvő technológiai trendektől a laboratóriumi automatizáláson át a klinikai robotikáig. Ennek kulcsfontosságú eleme lesz a MedtecLIVE vásárral együttműködésben összehozott MedTecLIVE Healthtech Pavilion, valamint a Bayern Innovativ által szervezett kétnapos MedtecSUMMIT. Mindezt a kiállítók a VDMA HealthTech által kurátorként összeállított speciális egészségügyi technológiai termékekkel egészítik ki. „Kiállítóink robotikai és automatizálási megoldásai kiemelkedő szerepet játszanak az orvostechnikában – tette hozzá Anja Schneider. – Jó érzés, hogy megfelelő platformot tudunk biztosítani ennek az alkalmazási területnek, és a megfelelő partnerekkel egy újabb látogatói célcsoport számára tudjuk vonzóvá tenni az automatica kiállítást.”

Keretprogramok magas színvonalon

A keretprogram egyik legfontosabb rendezvényének a bajor miniszterelnök, dr. Markus Söder védnöksége alatt álló munich_i – az AI és a robotika csúcstechnológiás platformja – ígérkezik. A 2025. június 24-én, kedden megrendezésre kerülő high-tech csúcstalálkozó kulcsfontosságú elemei lesznek a robotika és a mesterséges intelligencia különleges bemutatójának szánt AI.Society, valamint a Robothon® hibrid robotikai verseny. Az automatica a munich_i platformot a Müncheni Műszaki Egyetemen működő Müncheni Robotikai és Gépi Intelligencia Intézettel (MIRMI) karöltve szervezi.

 

 

Az automatica 2025 átfogó keretprogramja a Service Robotics Arénát, valamint a mobil robotikáról szóló Mesh-up különleges bemutatót is magában foglalja. Az ezekben részt vevő cégek több mint 600 négyzetméteren mutatják majd be, hogyan lehet rugalmasan és hatékonyan üzemeltetni a különböző gyártók vezető nélküli szállítójárműveit és mobil robotjait.

Egy jegy – három szakkiállítás

Az automatica kínálatát két párhuzamos szakkiállítás egészíti ki, további inspirációt kínálva. A Laser World of Photonics a fotonikai komponensekről, rendszerekről és alkalmazásokról, a World of Quantum pedig a kvantumtechnológia trendjeiről, innovációiról és vízióiról szól. Már napjainkban is számos átfedést találni az automatizálás és a lézer világa között, a kvantumtechnológia pedig köztudottan óriási lehetőségeket rejt magában, különösen az ipari alkalmazásokban, például a kvantumszámítógépek által leadott teljesítmény révén. A látogatók egyetlen jeggyel a másik két rendezvényre is automatikusan belépést nyernek.

 

| Illusztrációk: Messe München

Egy elemzés szerint az MI már most kézzelfogható eredményeket hoz
A Kyndryl közzétette második, éves Kyndryl Readiness Report (Felkészültségi jelentés) című tanulmányát, amely 21 ország 3 700 felsővezetőjének válaszain alapul. Az eredmények egyszerre tükröznek lendületet és önreflexiót.
Új megoldások az AI-adatközpontok energiaigényére
Az ABB az NVIDIA-val együttműködve felgyorsítja a gigawatt-nagyságrendű, következő generációs adatközpontok fejlesztését. Az innováció középpontjában a jövőbeni, AI-alapú terhelésekhez elengedhetetlen, nagy hatékonyságú, csúcstechnológiájú, skálázható áramellátási megoldások fejlesztése és bevezetése áll.
Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?
A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik. A siker kulcsa egyre inkább az, hogy a cégek mennyire képesek megelőzni a bajt, illetve helyreállni belőle.
Európa legmodernebb papírgyárában tanulhatnak a jövő szakemberei
A digitalizáció, az automatizálás és a mesterséges intelligencia világát hozza közel a fiatalokhoz a Vajda-Papír a papíripari szakképzési programban, amelynek célja, hogy a diákok valódi ipari környezetben, Európa legmodernebb papírgyárában sajátítsák el a papírgyártás szakmai alapjait.
Kevesebb anyag, kisebb lábnyom - hazai innováció a műanyaggyártásban
A műanyag nélkülözhetetlen mindennapi életünkben, ugyanakkor előállítása és hulladékként való kezelése komoly környezeti kihívást jelent. Míg a PET-palackok és egyszer használatos zacskók esetében már látható előrehaladás, a legtöbb, összetett anyagból készülő műanyag újrahasznosítása továbbra is megoldatlan.