Újabb villamos alállomást modernizáltak a Dunántúlon
Egyre több hazai háztartásban telepítenek napelemeket, illetve használnak elektromos fűtési- és légkondicionáló berendezéseket, ami kihívások elé állítja a folyamatosan egyre komplexebbé váló villamosenergia-hálózatokat.

 

A növekvő energiaigények kiszolgálása, valamint a megújuló energiatermelők nagyobb fokú kihasználása érdekében jött létre az Európai Unió által támogatott Danube InGrid áramhálózat-fejlesztési projekt, amelynek célja az E.ON Hungária Csoport észak-dunántúli villamos hálózatának, valamint a nyugat-szlovákiai villamos elosztóhálózatnak a megújítása okos hálózati megoldásokkal. A program keretében Magyarországon már több transzformátorállomást is átadott az E.ON, korábban Kisbéren és Gyermelyen. Nemrég pedig egy 2,2 milliárd forintból megvalósuló zöldmezős beruházás keretében Zalaszentgróton állt üzembe egy újabb egység, amelyhez, a korábbiakhoz hasonlóan, a Siemens Zrt. szállította a középfeszültségű kapcsolóberendezéseket.

 

A zalaszentgróti E.ON alállomás | Forrás: E.ON Hungária Csoport

 

Ezek az alállomási NXAir M típusú, 24 kV és 1250 A teljesítményű berendezések alacsony karbantartási igényüknek, valamint légszigetelésüknek köszönhetően fenntartható és biztonságos megoldást jelentenek az energiaellátáshoz. Az új alállomás teljesen automatizált, illetve minden funkcióban motorizált, ezért távolról is irányítható. Az üzemeltető szakemberek akár mobileszközről is láthatják a berendezések aktuális állapotát, és időben képet kaphatnak az esetleg szükséges beavatkozásokról, anélkül, hogy folyamatosan a helyszínen kéne tartózkodniuk. Ez jelentős humánerőforrás-megtakarítást jelent, ami a jelenlegi, szakemberhiányos környezetben kulcsfontosságú lehet.

Az E.ON Hungária Csoport által a projekt keretében üzembehelyezett alállomások új fogyasztók, megújuló energiatermelők, illetve akár több ezer lakossági naperőmű újonnan történő csatlakozását teszik lehetővé. A digitális megoldások alkalmazásával a térség hálózatának nem csak a kapacitása növekszik, hanem rugalmasabbá is válik, csökken a feszültségingadozások száma, valamint az intelligens rendszereknek köszönhetően egy esetleges üzemzavar esetén gyorsabban észlelhető, azonosítható és elhárítható a probléma. Mindemellett a kapcsoló- és vezénylőépületek saját energiaigényét a helyszínen telepített napelemek segítségével fedezik.

 

Kapcsolóberendezések a zalaszentgróti alállomáson | Forrás: Siemens Zrt.

 

2025-ben az E.ON Hungária csoport további új távműködtetésű alállomások üzembehelyezését tervezi az észak-dunántúli régióban a kapacitások bővítése és az ellátásbiztonság növelésének érdekében. Az új alállomásokba is a Siemens Zrt. szállítja a kapcsolóberendezéseket a projekt keretében, mindösszesen 131 mező nagységrendben. Továbbá a Danube InGrid projekt keretében a technológiai vállalat az E.ON elosztóhálózatát is bővítette mintegy száz darab Siemens 8DJH típusú középfeszültségű körhálózati kapcsolóberendezéssel, amelyek az utcai betonházakban teljesítenek szolgálatot.

 

| Nyitóképen: A zalaszentgróti E.ON alállomás | Forrás: E.ON Hungária Csoport

Ötgenerációs munkahelyeké a jövő: újra kell tanulnunk a felgyorsult világot
Kényes helyzetekhez, feszültséghez, széthúzáshoz vezethetnek sokak szerint a generációs különbségek, főleg a munka világában. Szükségszerű-e, hogy ez így legyen? Hasonlóan sürgető és megoldásra váró kérdésekre keresik a választ a Bosch Podcast legfrissebb adásának szakértő vendégei, Steigervald Krisztián és Somogyi András.
Tudjuk, hogy káros, mégsem törődünk az akkumulátorgyárak éjszakai fényszennyezésével
A fényszennyezés egyaránt káros hatással van az emberi szervezetre és az élővilágra, mégis kevés figyelem jut rá az új gigaberuházások kivitelezésénél.
Új kiberbiztonsági szabályozás: így spórolhatnak milliókat a cégek
2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lefolytatását és a felügyeleti díjak számítását érintik.
Az adatokból származó hozzáadott érték csökkenti az állásidőt és a veszteséget
A digitalizáció és a mesterséges intelligencia a Festo AX Industrial Intelligence segítségével eddig nem látott előnyöket kínál.
Stabilabb, rugalmasabb, hatékonyabb: új megoldások az áramhálózatban
Az E.ON Hungária Csoport komplex kutatási-fejlesztési programja, a Flex.ON révén, gyorsabb, rugalmasabb és költséghatékonyabb áramhálózatot épít. A program keretében mintegy 200 okos hálózati eszközt telepítettek a cég szakemberei a Dunántúlon, Pest vármegyében és Budapesten.