A műanyag-feldolgozók illúziója, hogy ha a politikusok alkotnak szabályozást, akkor adnak hozzá megoldást is. Lesz műanyag granulátum, ami olyan, mint a „szűz”, csak a zsákra rá lesz írva, hogy „re”. Ez sajnos nem így van, a szabályozás korábban született meg, mint a megoldás. Ráadásul a létező megoldás, a mechanikai recycling is korlátozott. A DOW Chemical elnöke és vezérigazgatója, Jim Flitterling szerint a mechanikai újrahasznosítással mindössze a jövőbeli újrahasznosított polietilén igények mindössze 15 százalékát lehet kielégíteni, a fennmaradó 85 százalékhoz már szükséges a kémiai újrahasznosítás.

Ezzel sajnos egyet kell értenünk: a poliolefinek tulajdonságai, a használatból és az újrafeldolgozásból származó degradáció és szennyeződések miatt a használhatóság korlátozott, sőt a cirkularitás is. A többszörös mechanikai újrahasznosítás, a használt stabilizátorok, adalékok és növekvő idegenanyag-tartalom miatt 2-3 kör után már csak egy nehezen értelmezhető molekula halmazt fog jelenteni a poliolefinek esetében, könnyen belátható, hogy az újrahasznosított poliolefin alapú műanyagok útja már szükségképpen vezet a pirolízis vagy az erőművi kemence felé.

A mechanikai újrahasznosítás előnye

A mechanikai újrahasznosítás nagy előnye, hogy rendelkezésre áll a technológia, vannak nagyon jól működő megoldások, sok a technológia szállító a piacon, folyamatos a technikai fejlődés. Másik nagy előnye, hogy szemben a kémiai újrahasznosítással, alacsonyabb az energiaigénye, és így a karbonlábnyoma is.

A nagy hátránya, hogy a végtermék minősége egyenesen származtatható a rendelkezésre álló hulladékból. Mivel stabil, folyamatos minőségű hulladék nem áll rendelkezésre, így a termék megismételhetősége kérdéses, nem áll rendelkezésre a folyamatos minőség. Ebből kifolyólag a feldolgozóknak alkalmazkodni kell a változó minőséghez. Ez a legtöbb esetben nem lehetséges, mivel a legtöbb műanyagfeldolgozó meghatározott paraméterű terméket állít elő, fix receptúra alapján.

Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a kémiai újrahasznosítás során egy tonna műanyaghulladékból mennyi újrahasznosított műanyag nyerhető

Az akár napon belül is változó fizikai tulajdonságú input nem teszi lehetővé a stabil termelést. Ráadásul az európai géppark sem az alacsony minőségű polimer inputhoz van tervezve. A mechanikailag újrahasznosított, szükségképpen fizikai szennyeződéseket is tartalmazó regranulátumok, a „finom” gépek gyors idő előtti elhasználódását idézi elő.

Ezzel szemben a kémiai újra hasznosítással előállított repolimereknek nincsenek ilyen problémái. Nagyon jó megoldás, feltéve, hogy ténylegesen környezetbarát, ténylegesen kisebb a karbonlábnyoma, és működik vegyes műanyaghulladékkal is. Ez utóbbi két jellemző még nem bizonyított, erről folyik a vita. Ahhoz, hogy komoly beruházások történjenek kémiai újrahasznosítás területén, szabályozási támogatásra van szükség, azaz a kémiailag újrahasznosítással előállított műanyag elismerésére, mint körkörös termékre. Így ezek beszámíthatóvá válnak a különféle újrahasznosítási célszámokba.

A vegyipari cégek szeretnének hozzáférést a műanyaghulladék-áramokhoz, hasonlóan, mint a mechanikai újrahasznosítók. Végül és nem utolsósorban pedig azt szeretnék, ha a tömegelszámolás módszerét (Mass Balance Approach) elismernék, mint újrahasznosított tartalom kiszámolásának eszközét. Cserébe azt ígérik, hogy nem versenyeznek a mechanikai újrahasznosítókkal a hulladékforrásokért. De valóban így lesz ez?

Kevesebb hulladékhoz jut a műanyagipar?

A pirolízis olaj, mint feed-stock nemcsak a vegyipar fantáziáját, hanem a közlekedési ágazat nagy szereplőiét is megmozgatta. A catalytic pyrolysis eljárással előállított olajból akár repülőgépek üzemanyagát is elő lehet állítani. Milyen jól is hangzanának a legszennyezőbb közlekedési mód hirdetései: „…repüljön zéró karbon emisszióval….”

A várhatóan a lakosságra, a közlekedésre is hamarosan kiterjesztett ETS rendszer miatt a zéró karbon kibocsátású üzemanyagok előnyt fognak élvezni, a kereslet és a pirolízis olaj árai jelentősen nőni fognak. A verseny a műanyaghulladékért, a magas olaj kihozatalt eredményező homogén és tiszta hulladékért robbanásszerűen nőni fog.

A nagy kihívás, hogyan tudjuk konvertálni a szemetet hasznosítható hulladékká

Félő, hogy a műanyagipar egyre kevesebb hulladékhoz jut majd. Ráadásul matematikailag könnyen belátható, hogy a kémiai újrahasznosítás során minden technológiai lépcsőben egynél kisebb számmal multiplikálunk; a pirolízisolaj-kihozatal egynél kisebb szám, az olaj konverzió, a finomítás, krakkolás, polimerizáció szintén. Egyelőre nem lehet megmondani, hogy a kémiai újrahasznosítás során egy tonna műanyaghulladékból mennyi újrahasznosított műanyag nyerhető, miközben a hosszú és energiaigényes technológiai láncot kell létrehozni.

Van-e elegendő műanyag hulladék?

Nincs. Szemét van sok. A nagy kihívás, hogyan tudjuk konvertálni a szemetet hasznosítható hulladékká. Ebben a lakosság, az állampolgár a kulcs. Meg kell tanítani a lakosságot arra, hogyan tud egyszerű módon szemét helyett hasznosítható hulladékot termelni. Ahhoz, hogy megoldjuk a közeljövő „műanyaghulladék-éhségét”. a szemetet hulladékká, lehetőleg magas minőségűvé kell transzformálnunk minél nagyobb mennyiségben. Ehhez pedig sokkal szofisztikáltabb hulladékgyűjtésre van szükség. A leginkább megoldottnak tekintett PET esetében a DRS rendszerek széles körű elterjedése előtt az európai visszagyűjtési ráta a PET palackok esetében éppen elérte a 60 százalékot. A DRS rendszerekkel várhatóan ez az arány jelentősen nőtt, ahol bevezették, ott eléri a 80 százalékot is akár.

Azonban a legnagyobb szegmensben, a poliolefinek esetében korántsem ilyen egyszerű a helyzet, a termékek és applikációk sokfélék, nincs lehetőség betétdíj bevezetésre. Azonban például az élelmiszerrel nem szennyezett csomagolóanyagokat, a PE és PP fóliákat lehetne háztartási szinten elkülönítve gyűjteni: zacskókat fóliákat, törött, megunt háztartási eszközöket és bútorokat. A legfontosabb, hogy ez a hulladék ne keveredjen más, már szennyezett csomagolóanyagokkal. Meg kell könnyíteni a hulladék leadását, iskolákban, közintézményekben. De nem kizárható az sem, hogy akár benzinkutaknál elhelyezett leadó helyeken is lehessen leadni műanyaghulladékot.

A helyzetet kissé hasonlóvá kell tenni, mint amilyenek az 50-es évek szocialista országaiban a fémgyűjtési kampányok voltak. Mert a helyzet hasonló is, volt egy szimpatikus „zöld” döntés, amelynek a természettudományos alapjai korántsem tisztázottak, korántsem egyértelműek. A megvalósítás módjai, mind a mechanikai, mind a kémiai újrahasznosítás erőforrás és energiaigényes, és korántsem biztos, hogy környezetbarát. Egy dolog azonban biztos: a beruházásokat, a megtérüléseket a végén a fogyasztónak meg kell fizetnie. Ráadásul nem garantált az sem, hogy elérjük a kívánt eredményeket.

Konklúzió

A szabályozáson viszonylag könnyű változtatni, azonban a hasznosítható hulladék mennyiségének növelése már nehezebb. A legfontosabb azonban megoldani azt, hogy a vegyes és szennyezett műanyaghulladék 100 ezer tonnás kapacitású üzemekben átalakíthatóvá váljanak pirolízis olajjá, vegyipari alapanyaggá.

A pirolízis olaj a jövő egyik kulcsterméke lesz nemcsak a vegyipar, de a közlekedés számára is. Azonban a szükséges kapacitások létrehozása időigényes, pesszimista becslések szerint akár 15-20 évig is eltart ezek létrehozása. És még mindig maradt egy kérdés: ezek a technológiák összesített karbonlábnyoma valóban kisebb lesz, mint a hagyományos fosszilis forrásoké? A Central European Plastics Meeting 2024. szeptember 24-26. között Budapesten az Eiffel Műhelyházban kerül megrendezésre, melyre az alábbi linken lehet regisztrálni.

| Illusztrációk: Adobe Stock