Sokan terveznek munkát váltani a közeljövőben
A Work Force 500 munkavállaló bevonásával készített - a fluktuációt vizsgáló - felmérése szerint a válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának.

 

A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy a legtöbben a váltás küszöbén állnak, ugyanis a megkérdezettek 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben. Ez az arány a fizikai és a szellemi dolgozók között minimálisan eltér, a szellemi munkavállalók 60 százaléka keresi (vagy találta már meg) új munkahelyét, míg a fizikai dolgozók 70 százaléka hagyná el jelenlegi foglalkoztatóját. A legtöbben (64%) magasabb fizetésért szeretnének váltani, azonban sokan felelték azt is (53%), hogy szívesebben dolgoznának olyan munkahelyen, ahol jobban megbecsülik a munkájukat.

A harmadik leggyakoribb indok a felmondásoknál a szakmai fejlődési lehetőség hiánya volt (42%). A Work Force partnerei a kilépő interjúk során hasonló válaszokkal találkoztak, a felmondás leggyakoribb oka náluk is a magasabb bérigény volt, a megkérdezett kollégák 86 százaléka ezért hagyta el pozícióját. Emellett gyakori válaszok még a magánéleti okok és a költözés is.

Sokan váltanának, de kevesen kockáztatnak

A felmérés résztvevőinek 60 százaléka nem váltott az elmúlt egy évben munkát, viszont a HR szolgáltató partnerei ennek ellenére több mint 10 százalékos fluktuációt tapasztaltak 2022-ben.  Azok többsége, akik a közelmúltban felmondtak, szintén az alacsony fizetéssel és a megbecsülés hiányával indokolták döntésüket. A megkérdezettek között voltak olyanok is, akiket elbocsátottak, az ő esetükben legtöbbször létszámleépítések álltak ennek hátterében, de előfordult személyes ellentét is.

 

Az inflációs környezet és a gazdasággal kapcsolatos negatív hírek hatására a COVID-időszakhoz hasonló szituáció alakult ki Magyarországon: egyre többen elégedetlenek, azonban egyre kevesebben mernek a biztosból a bizonytalanba váltani. Ez a kettős hatás egyrészt további bérnyomást eredményez, másrészt egy olyan láthatatlan fluktuációs kockázatot, ami a helyreálló piaci környezetben később bármikor elszabadulhat. Diverzifikált, rugalmas munkaerőstratégiával preventíven lehet kezelni a kockázatokat, ebben a HR szolgáltatók már korábban is bizonyítottak hazánkban – mondta Gáspár Gergely, a Work Force HR szolgáltató értékesítési igazgatója.

 

A legtöbben magasabb fizetésért szeretnének váltani, azonban sokan szívesebben dolgoznának olyan munkahelyen, ahol jobban megbecsülik a munkájukat

 

A szakember szerint akár 4-6 hónapig is eltarthat egyes szakképzett fizikai pozíciók esetében a toborzás, ilyen például a hegesztői munkakör, mely hiányszakmának számít jelenleg Magyarországon. A szellemi munkavállalók kiválasztása is hosszú folyamat a cég partnereinek elmondása alapján, a legtöbben azt tapasztalták, hogy 1-2 hónapig is eltart, amíg kiválasztanak egy új, fehér galléros munkavállalót, ráadásul náluk az onboarding folyamat is hosszabb. A szellemi pozíciók esetében a legtöbb cégnél 1 és 3 hónap közé tehető a betanítás időszaka, míg a fizikai munkaköröknél ez csupán 2 héttől maximum 1 hónapig terjed.

 

A keresleti munkaerőpiacon is sikeres toborzásnak olyan kulcstényezői vannak – például az adatbázisok, technológiák, vagy azonnal elérhető HR-kapacitások -, amelyeket nem minden cég tud vagy akar felépíteni. A vállalatok egyre nagyobb arányban fordulnak a klasszikus közvetítés felől a komplexebb megoldások, akár RPO irányába is, hogy a hiányzó munkaerőt a legrövidebb idő alatt fel tudják tölteni.

A harmadik országbeli munkaerő-biztosítás óriási előnye, hogy a hozzáférhető munkaerőnek köszönhetően maga a toborzás 2-3 hét alatt lezárul a küldő országban, így a vállalat pontos létszámmal, az elvárások szerint kiválasztott dolgozókkal már biztosan tervezhet. A Work Force-nál emellett egyedi tesztelési lehetőségeket, akár próbagyártást is biztosítunk a kinti kiválasztás során, partnereink így a megérkezés előtt meggyőződhetnek a munkaminőségről, megbízhatóságról – nyilatkozta Gáspár Gergely.

 

A megkérdezett vállalatok 86 százaléka munkatársak ajánlásai alapján választ új alkalmazottat, de gyakori a belső ajánlási bónusz is (71%).  A felmérésben résztvevő cégek mindegyike biztosít utazási támogatást munkavállalóinak, hiszen szerintük ez is vonzóbbá tehet egy munkaadót. Emellett 71 százaléka a válaszadóknak sportolási lehetőséget is biztosít a dolgozóknak, hogy ezzel is pozitívabb benyomást tegyen meglévő és potenciális munkavállalóira.

 

| Forrás: Work Force | Képek: Adobe Stock

Teljeskörű, könnyen használható megoldás nagy minőségű furatok készítéséhez
A Sandvik Coromant CoroDrill DE10 választéka kiegészült két új geometria, az -M5F és -M5C bevezetésével. Ezek a kiegészítések bővítik a fúró optimalizálási potenciálját és megerősítik pozícióját, mint sokoldalú, plug‑and‑play megoldás rövid furatok fúrásához minden anyagban.
Kiberbiztonsági innováció: vállalati partnereket keres az InnovaCyBridge
Azok a cégek, amelyek éppen a saját kiberbiztonsági stratégiájuk kialakításán dolgoznak, a BME közvetítésével kaphatnak segítséget. Új szakaszába lép az InnovaCyBridge európai innovációs program.
Üzemanyagcellás járművekkel zöldíti a városi közlekedést a Bosch
A klímabarát megoldások az európai városok tömegközlekedésében is egyre fontosabbak. A Bosch nemrég mutatta be üzemanyagcellás áramtermelő moduljának (Fuel-Cell Power Module, FCPM) legújabb változatát, amely a fenntartható városi buszközlekedésben kínál lehetőségeket.
Hálózati evolúció: az AI átveszi az irányítást a távközlésben is
A pia eljutott oda, hogy a technológia nem öncélú, hanem egy közvetlenül monetizálható, értékalapú ajánlattá vált. A szolgáltatók már nem pusztán gigabiteket vagy perceket árulnak, hanem garantált minőséget és személyre szabott megoldásokat.
Áprilisban ismét fókuszban a logisztikai szektor
2026-ban, az elmúlt évek hagyományát folytatva, ismét megrendezik a Logisztika Napját, amelyre idén április 16-án kerül sor. A közel két évtizedes múlttal rendelkező kezdeményezésre hazánkban is komoly figyelem irányul, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság működését egymást követő logisztikai kihívások is formálják.