Rekordidő alatt digitalizálták Spanyolország leghosszabb közúti alagútját
Modernizálták a Spanyolország és Franciaország között húzódó Somport-alagút irányítási rendszerét, méghozzá a kétszer egysávon közlekedő napi forgalom leállítása nélkül.

 

Az európai E-7-es útvonal részeként 2003 óta üzemelő közúti alagút kiemelt jelentőségű határátkelőhely, amelyen naponta több ezer jármű halad át, és több száz vállalat rendszeres áruszállító útvonalaként szolgál. A 8,6 km hosszú alagutat most a jövő kihívásaira felkészítve tették energiahatékonyabbá és biztonságosabbá.

Valós idejű adatgyűjtés és gyorsabb reakció

A húszéves technológiát megújító projekt központi eleme az új irányítástechnikai rendszer (SCADA) kialakítása volt, amihez kapcsolódóan négy ipari vezérlőt (PLC-t) is integráltak. Emellett friss verzióra cserélték a többek között az alagútban elhelyezett szenzorokból adatokat gyűjtő, és azokat az irányítástechnikai rendszerbe továbbító, korábbi perifériamodulokat is.

 

Somport alagút - üzemeltetőhelyiség

 

Mindezek segítségével nem csak javították az adatkommunikációt és az érzékelők reakcióidejét, de lehetővé tették a valós idejű adatgyűjtést, és biztosították az infrastruktúra folyamatos működését, akkor is, ha műszaki hiba vagy más incidens blokkolná az alagút akár a spanyol, akár a francia oldalán, egymástól függetlenül működő központokat. A Siemens TIA Portal platformját használva pedig sikerült az automatizálási projekt üzembe helyezési idejét az átlagoshoz képest 25 százalékkal csökkenteni.

Fokozott biztonság

Új videómegfigyelő rendszer is került az alagútba: a zárt láncú kamerás rendszert (CCTV) a SCADA-hálózatba integrálva szintén valós idejű videó- és hangmegfigyelést tudnak végezni. Ez a rendszer egy vészhelyzetkezelő szoftver alkalmazásával, tűz vagy baleset esetén, vizualizációk segítségével, lépésről lépésre támogatja az üzemeltetőket a vészhelyzeti protokollok végrehajtásában, és azonnal a kezelőhelyiség központi képernyőjére vetíti az incidensre mutató kamera képét, egyidejűleg elindítva a videófelvétel készítését.

Következő lépés a fenntartható jövő

A fejlesztések következő lépéseként az alagút digitális ikermodelljét tervezik létrehozni, amelynek segítségével különböző eseményeket szimulálhatnak a biztonság további javítása és a kezelői tréningek kialakítása érdekében. Emellett intelligens LED-világítást fognak bevezetni, amely várhatóan több mint 30 százalékkal javítja majd az energiahatékonyságot az előző rendszerhez képest.

 

Somport alagút – tűzeset szimulációja

 

A Siemens számára ismerős terep az alagutak világa, a technológiai vállalat külön üzletága foglalkozik ezzel a speciális területtel. A vállalat például részt vesz a képzési központként és kutatólaboratóriumként is működő svájci Hagerbach tesztalagút működtetésében, ahol az ún. „digitális alagút” teljes életciklusát bemutatják – a tervezéstől kezdve, az üzemeltetésen át, egészen a szolgáltatásokig.

Itt olyan megoldások tekinthetőek meg, mint az épületinformációs modellezés (BIM tervezés); a speciálisan alagutak tervezésére kialakított mérnöki szoftver (Tunnel CAD); a tűzesetek, szellőzőrendszerek, közúti táblák és vészkijárati ajtók elhelyezésének szimulációja; a virtuális üzembe helyezés és az üzemeltetők képzése; a kiberbiztonsági tervek készítése; vagy az IoT / Industrial Edge szolgáltatások a prediktív karbantartáshoz.

 

| Illusztrációk: Siemens

Ingyenes AI-képzési programot indít magyar fejlesztőknek is az AWS
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra reagál.
Drága mulasztás elhanyagolni az elektromos karbantartást
Ma már üzleti, és nem csupán műszaki kérdés a megbízható energiaelosztás az iparvállalatok vagy az épület- és villamosinfrastruktúra-üzemeltetők számára.
MI-eszközökkel a meglévő munkaerő nagyobb értéket állíthat elő
Magyarországon a munkaképes korú lakosság 32,2 százaléka használt mesterséges intelligenciát 2026 első negyedévében, amely a Microsoft 147 országra kiterjedő felmérése szerint a 19. helyet biztosítja számára a globális ranglistán.
Számos képzéssel készülnek a biztonságos munkavégzésre a szegedi BYD-gyár dolgozói
Több mint 1000 munkavállalót érintő képzési együttműködést kötött a DEKRA Magyarország és a BYD. A már jelenleg is zajló, egyéves program 20 különböző képzéstípust és összesen több tízezer órányi képzést foglal magában.
Mesterséges intelligencia optimalizálja az elosztott energiaforrások felhasználását
A meglévő villamos hálózatok kapacitásának jóval hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé a jövőben a Schneider Electric és a Kraken együttműködése. Ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.