Korábbi fiziológiai kutatások kimutatták, hogy az utasok szorongási szintje alacsonyabb egy ember által vezetett autóban, mint az önvezető járműben. A kutatók célja az volt, hogy feltárják a valós utasélménybeli különbségeket egy váratlan közúti események esetén. A szakemberek 41 önkéntest vontak be a ZalaZone Járműipari Tesztpályán zajló vizsgálatokba. A mintegy háromperces, két kilométeres utat minden önkéntes kétszer tette meg, egyszer egy hivatásos sofőr vezetett, másik alkalommal pedig önvezető üzemmódban haladt a jármű. Az utasok reakcióit elektroenkefalográfiás (EEG) készülékkel, illetve a szemmozgásokat, fejmozgásokat és pislogási frekvenciát mérő speciális „szemüveggel” vizsgálták.

Az út során előre nem látható akadályokkal találkoztak: egy szarvast és egy gyereket jelképező bábú jelent meg az úton. A jármű maximális sebessége 60 km/h volt, a bábuk feltűnése olyan eseményt imitált, amely nem vészhelyzeti cselekvésre késztetett, hanem gyors útvonal-korrekciót igényelt. Az EEG-elemzések legfigyelemreméltóbb eredménye az volt, hogy a résztvevők az önvezető móddal szemben előnyben részesítették azt a helyzetet, amikor a járművet ember irányította. Az önvezető módban a szemmozgások és a fejmozgások szélesebbek voltak, a pislogási frekvenciák pedig csökkentek a váratlan események során.

A szemmozgások során mért eltérések azonban kisebbek voltak, mint más korábbi vizsgálatok esetében, a kutatók szerint ennek oka lehet, hogy az önvezető jármű kormányzását, gyorsítását és lassítását nagyon szorosan az emberi vezetés után modellezték. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az új közlekedési módok széles körű elfogadtatását segítheti az utasok fiziológiai reakcióinak mérése, különösen olyan helyzetekben, amikor a fejlesztőknek ellenőrizniük kell, hogy a felhasználók elvárásai teljesülnek-e.

| Nyitókép: Adobe Stock