A Festo célja, hogy a digitalizáció területéről érkező új technológiákkal még termelékenyebbé tegye ügyfeleit. „Számunkra ez azt jelenti, hogy még nagyobb hangsúlyt fektetünk a szoftverfejlesztésre. Azáltal, hogy egyre több termékfunkciót szoftveres formában jelenítünk meg, kikövezzük az utat a rugalmasan alakítható funkciók előtt” – mondta a jövőbeli terveket ismertetve Frank Melzer, a termék- és technológiamenedzsment részleg vezetője, az igazgatótanács tagja.
A Festo Motion Terminal
E fejlesztések kiemelkedő példája a Festo Motion Terminal, amelyben a hardver és a szoftver fúziója nyomán megszületett a világ első, alkalmazásokkal vezérelt szelepe. A jövőben a Festo úgy tervezi meg az általa készített összetevőket, hogy azok összegyűjtsék és előre rendszerezzék az adatokat elemzési célokra. A Festo különböző digitális platformokat kínál ezen adatok megfelelő értékeléséhez és használatához.

Festo Motion Terminal: a hardver és a szoftver fúziója nyomán megszületett a világ első, alkalmazásokkal vezérelt szelepe (Fotók: Festo)
„A jövőben arra fogunk törekedni, hogy ügyfeleinket még hatékonyabban támogassuk ezekkel a platformokkal – nemcsak rendszereik tervezésében és üzembe helyezésében, hanem azok normál üzemeltetésében is” – mondta Andreas Oroszi, a Festo digitális üzletágának vezető alelnöke.
Bionic Learning Network
„A BionicWorkplace olyan öntanuló munkahelyet jelent az ember-robot együttműködésben, amely egyesíti magában a BionicCobot – a könnyű pneumatikus robot – és a mesterséges intelligenciát képviselő informatikai rendszerek előnyeit” – hívta fel a figyelmet dr. Elias Knubben (Head of Corporate Bionic Projects). A rugalmas munkahely számos segítségnyújtó rendszerrel és perifériás eszközzel van felszerelve, amelyek egymással hálózatba kapcsolva kommunikálnak.

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulási módszerek révén a BionicWorkplace egy önmagát folyamatosan optimalizáló tanuló és megelőző rendszer
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulási módszerek révén a BionicWorkplace egy önmagát folyamatosan optimalizáló tanuló és megelőző rendszer. Az ember közvetlen kapcsolatba lép a BionicCobottal, kézmozdulatokkal, érintéssel és beszéddel vezérelve azt. A rendszer távoli kezelésére is lehetőség van. Ez a hatékony és biztonságos ember-robot együttműködés akár 1 darabos mennyiségben is lehetővé teszi egyedi termékek előállítását.
BionicFlyingFox
A repülés a Bionic Learning Network állandóan visszatérő témája. A Festo évek óta együttműködik egyetemekkel, intézetekkel és fejlesztővállalatokkal olyan kutatási objektumok kidolgozásán, amelyek a természetből vett ötletek alapján működnek. A BionicFlyingFox esetében a fejlesztők a repülőkutyát tanulmányozták. A mintegy 2,28 méteres fesztávja ellenére ez az ultrakönnyű repülő objektum kis ívben is tud fordulni.

2,28 méteres fesztávja ellenére a BionicFlyingFox kis ívben is tud fordulni
Ezt a kifinomult, ollóelven működő kinematika teszi lehetővé. A felfelé csapás során a másodlagos szárny visszahúzódik, hogy aztán az erőteljes lefelé irányuló csapás alatt ismét kinyíljon. A BionicFlyingFox adott légtéren belüli, részben önálló repülésének érdekében egy mozgáskövető rendszerrel kommunikál, amely folyamatosan rögzíti a helyzetét. A rendszer ugyanakkor megtervezi a repülési útvonalakat és kiadja a szükséges vezérlési parancsokat. A felszállást és a leszállást a kezelő személy hajtja végre.
BionicWheelBot
A cigánykerekező pókot a Szahara szélén fedezte fel Ingo Rechenberg professzor, bionika-szakértő 2008-ban. Más pókokhoz hasonlóan a cigánykerekező pók is tud futni, de a bukfenc és a gurulás kombinációjával is képes előrehaladni. Felfedezése óta Rechenberg professzor azon dolgozik, hogy ezeket a mozgássorozatokat átültesse technológiai alkalmazásokba.

Egyedi mozgásformák a cigánykerekező pók mintájára
A kinematika és a meghajtási koncepció mára már kidolgozásra került, együttműködésben a Festo bionikai csapatával. A BionicWheelBot úgy gördül előre a talajon, hogy három-három lábával kereket formáz teste két oldalán. Ezután a futás közben visszahúzott két további lábát kinyújtja. Amikor a pók labdaként összegömbölyödik, ezek a lábak elrúgják a talajtól, és folyamatos guruló mozgással előrefelé hajtják.
Bionics4Education
A fiatalok technológia iránti lelkesedésének fokozására a Festo idén egy bionikai készletet dob a piacra. Ez három különböző bionikus projekthez tartalmaz alkotóelemeket: a bionikus elefántormányt, amely egy Fin Ray Effect megoldású adaptív fogóeszköz, a bionikus halat és a bionikus kaméleonfogót. A hardvert egy digitális tanulási környezet egészíti ki, amely további bionikai tartalmakkal és hasznos tippekkel szolgál az iskolai és otthoni gyakorlati megvalósításhoz. Ez az ingyenes tartalom segítséget nyújt a tanulóknak a modellek összeállításában és programozásában, a tanároknak pedig tantermi óráik megtervezésében.