Okostelefontól a robotikáig - új digitális ökoszisztéma épül
A Xiaomi az MWC Barcelona 2024 rendezvényen bemutatta az új Human x Car x Home stratégia jegyében kifejlesztett okos ökoszisztémáját, amely új fénybe helyezi a technológiai integráció fogalmát.

 

A Xiaomi SU7 elektromos autó ennek az új megközelítésnek a megtestesítője, amely a bejelentéssel együtt debütált, ízelítőt adva abból, hogy milyennek képzeli el az okos eszközökkel bőven ellátott jövőt a Xiaomi – egy olyan új világot, amelyben a felhasználói igényeket egy közös okos ökoszisztéma fogja kiszolgálni. Ezen az eseményen mutatták be a Xiaomi 14 termékcsaládot, valamint a Xiaomi Pad 6S Pro 12.4 tabletet és több más a Xiaomi AIoT platformjához kapcsolódó új eszközt is, amelyeket arra terveztek, hogy még magasabb szinten valósítsák meg az intelligens élet koncepcióját. A Xiaomi Imagery Technology kiállítási területen a vállalat azt mutatta be közelebbről, hogyan emelte be a Leica kifinomult optikai technológiáját a Xiaomi az okostelefonjaiba, a CyberDog 2 pedig azt demonstrálta a látogatóknak, mennyire kiszélesedett a Xiaomi termékportfóliója.

Még teljesebb körű konnektivitás

A Xiaomi egy okostelefon x AIoT platform központú vállalatból egy ember-, autó- és otthon központú, okos ökoszisztéma fejlesztő vállalattá alakul át, amely egyetlen platformra hozza a személyes használatra készült eszközöket, az okosotthon eszközöket és az autókat. A hardverek között megszakítás nélküli kapcsolat, valósidejű koordináció jön létre, amely nemcsak a technológiai fejlődést ösztönzi, de az iparági partnerekkel való együttműködés elmélyítését is előmozdítja. Az új stratégia víziója szerint még inkább a felhasználók igényeinek kiszolgálására mozgósítja a Xiaomi erőforrásait, ezért a proaktív módon működő ökoszisztéma is a felhasználók jelenlegi és jövőbeli igényeire fókuszál majd.

A Xiaomi HyperOS sem csupán egy nyílt forráskódú technológiai innováció, hanem egy olyan rendszerszintű fejlesztés, amelyet az eszközök jobb együttműködésére terveztek, és hogy a Xiaomi integrált okos-élet platformjához kapcsolódó eszközöket megbízhatóan működtesse.  Az „Human x Car x Home” okos ökoszisztéma több mint 200 termékkategóriát foglal magába, amelyhez jelenleg mintegy 600 millió eszköz kapcsolódik világszerte, és a felhasználási esetek több mint 95%-át lefedi.¹ A Xiaomi több globális partnerével, fejlesztőkkel és gyártókkal együttműködve érte el, hogy a Xiaomi HyperOS operációs rendszer képes legyen kiszolgálni az ökoszisztéma elvárásait, amivel tengernyi új funkciót tett elérhetővé a felhasználók számára.

 

 

A Xiaomi elektromos járműgyártó részlegének első terméke a sokak által már nagyon várt Xiaomi SU7. Ez az új elektromos autó egy olyan szedán, amely az ökoszisztémát kimagasló teljesítmény mellett és a szolgáltatások teljeskörével kínálja a vásárlóknak: a teljesítmény, az eszközintegráció és a mobil okoseszközök tekintetében egyaránt teljesen új szintet képvisel. A Xiaomi SU7 megtervezése mellett, a Xiaomi az elektromos járműgyártás öt lényeges technológiai komponensét is továbbfejlesztette: az E-motor, a CTB integrált akkumulátor, a Xiaomi Die-Casting technológia, a Xiaomi Pilot autonóm vezetési technológia, és az intelligens műszerfal vonatkozásában. A Xiaomi több mint 10 milliárd jüant fektetett eddig az ökoszisztémát érintő kutatás-fejlesztésbe, amelynek eredményeként – a kulcsterületeken több mint 3400 mérnök és 1000 szakember bevonásával – egy egyedülálló járművet alkotott.

Mobil képalkotás mesterfokon

A Xiaomi a Leicával megkötött stratégiai partnerségen keresztül értelmezte újra a képalkotás lényegét, és fejlesztette tovább a professzionális és emberközpontú fotografálást.  A Xiaomi Imagery Technology részlege állította elő a Xiaomi 12S Ultrát, az első olyan okostelefont, amely a két vállalat együttműködésének a gyümölcse, és amely a vállalat egyéb, prémiumkategóriás telefonjai között szerepel.

 

 

A Xiaomi és a Leica partnerségével sikerült elérni egy másik fontos mérföldkőhöz is, a Xiaomi-Leica Optical Institute megalapításához, amely várhatóan jelentősen előre mozdítja majd a képalkotó technológiák fejlesztését, és a fotózáshoz kötődő felhasználói élmény tekintetében is új mércét fog felállítani. Az újonnan bevezetett Xiaomi 14 termékcsalád – amelyet Leica Summilux optikai lencsékkel láttak el – nagy szakértelemmel készült és olyan újgenerációs optikai megoldásokat vonultat fel, amelyek eddig ismeretlen képességekkel ruházzák fel a kamerarendszert, és bármilyen körülmények között, bármilyen helyzetben kivételes fotózási élményt biztosítanak a felhasználóknak.

A robotika és gyártási kiválóság

Az MWC-n a Xiaomi egy fejlett technológiákat alkalmazó, négylábú, a természet által megihletett robotot, a CyberDog 2-t is bemutatta a rendezvény közönségének. A robot fúziós érzékelői és döntéshozó rendszere 19 szenzort használ a látáshoz, a tapintáshoz és halláshoz, így híven imitálja egy valódi kutya mozgását, megjelenését és viselkedését. Az eszköz a Xiaomi úttörő innovációk iránti lelkesedését és a robotika megújítása iránti elkötelezettségét demonstrálja. Az, hogy a technológia nyílt forráskódra épül aláhúzza, hogy az ökoszisztéma fejlesztésében fontos a testreszabhatóság és a programozhatóság, ami határtalan lehetőségeket nyit meg a fejlesztők előtt. Azontúl, hogy új termékeket fejleszt, a Xiaomi folytatja a gyártási folyamatok megújítását is, így a pekingi Changping kerületben létrehozott Smart Factory Phase II okosüzem létrehozásával is az iparági innováció élvonalába helyezi a vállalatot.

 

| Forrás: Xiaomi

A BMW Group legnagyobb napelemparkja épül fel Debrecenben
Április 10-én egy több, mint 50 hektáros területen elterülő napelempark kialakítására vonatkozó szerződést írtak alá a BMW Manufacturing Hungary Kft. és az E.ON Hungária Csoport képviselői.
Az Electrosub kiváló lehetőséget kínál üzleti kapcsolatainak frissítésére!
Az idén 5 éves fennállását ünneplő Electrosub szakkiállítás és konferencia koncepcióját a szervezők a piac igényeihez igazodva 2021-ben frissítették. A nyitva tartás két naposra váltott, és bevezették a kkv-k számára is könnyen elérhető, költséghatékony megjelenést biztosító ECO standot.
Magyar tudósok, akik nélkül ma teljesen más lenne az űrkutatás
1961. április 12-én indult útjára a Jurij Gagarin repülő őrnagyot szállító űrhajó, aki így első emberként jutott el a világűrbe. Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a történelemben, az azóta eltelt 60 évben is rengeteg jelentős előrelépés történt az űrkutatás területén, melyben a magyaroknak is nagy szerepük volt.
Minőségi ugrást hoz a mesterséges intelligencia a minőségellenőrzésben
A cégek egyre nagyobb arányban helyezik át a fókuszt a mennyiségről a minőségre a szoftverek esetében is. Ehhez viszont hatékony minőségellenőrzési folyamatokra van szükség, amiben meghatározó segítséget jelentenek az olyan fejlett technológiák, mint például az automatizálás és a mesterséges intelligencia.
Az elektronikai ipar legnagyobb hazai rendezvénye – InnoElectro 2024
A Magyarországi Elektronikai Társaság idén kiemelten színes konferenciával várja látogatóit 2024. április 23–25-ig a Budapesti Olimpiai Központ A-csarnokában. 3500 m2-en több mint 100 kiállító és 100 előadás várja a látogatókat, számtalan izgalmas kerekasztal beszélgetéssel, égető témákat érintve.