Négy nap üzletről és technológiáról
Jövő héten nyitja kapuit a 15. MACH-TECH, 9. Ipar Napjai és 10. Automotive Hungary szakkiállítás a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

 

Magyarország legnagyobb üzleti ipari találkozója egy időben, egy helyen nyújt egyedülálló lehetőséget a napjainkban oly fontos iparágak közötti szinergia kihasználására és a piaci szereplők között létrejövő együttműködések kiaknázására. A rendezvény fővédnöke: Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter

Résztvevők

Közel 400 kiállító várja a szakembereket május 10-13. között a HUNEXPO-n. A hazai és nemzetközi ipar világmárkái, piacvezetői, kis- és középvállalkozásai mutatják be termékeiket, szolgáltatásiakat, egyedi megoldásaikat, fejlesztéseiket. A résztvevők listája, valamint, hogy az adott cég fizikailag és/vagy online vesz-e részt a kiállításon, az alábbi linken található: https://iparnapjai.hu/katalogus/

Programok

A kiállítást számos, a szakmai partnerek és kiállítók által szervezett, magas színvonalú program kíséri.  A konferenciákon, továbbképzéseken, előadásokon szó lesz többek között az e-mobilitásról, az akkumulátorgyártásról, a hegesztéstechnika alapjairól, a digitalizációban rejlő lehetőségekről, a polimerek újra hasznosításáról, a papírmentes intralogisztikáról, a magyar hidrogén gazdaság fejlődéséről, a munkavédelem jövőjéről vagy a 3D nyomtatásról, de lesz robotbemutató is és megrendezésre kerül a X. Techtogether Automotive Hungary mérnökverseny.

 

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a 9. Automotive Hungary kiállításon (Fotó: Hungexpo)

 

Bővebben a kiállítás programjairól a honlapon vagy az új HUNGEXPO applikációban lehet olvasni, ahol egyből meg is lehet jelölni a kedvenc kiállítókat és naptárba lehet tenni az érdekesnek és tartalmasnak ígérkező programokat.

Nagydíj

A hagyományokhoz híven 2022-ben is meghirdetésre került az Ipar Napjai – MACH-TECH Nagydíj pályázat, melyen különböző elismerésben részesültek a szakmai zsűri által legjobbnak ítélt, legkiemelkedőbbnek tartott innovációk az ipari kiállítás-együttesen. A 2022. május 10-én megrendezésre kerülő megnyitón az alábbi cégek vehetik majd át a nagydíj, különdíj vagy díszoklevél elismeréseket:

Abraziv Kft., Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH, Enertech Hungária Kft., Losonczi Innovations Kft., Metal Trading & Consulting Tanácsadó és Kereskedelmi Kft., Pure Air Kft., Sanxo-Systems Kft., Trigo Precíziós Méréstechnika Kft., Weidmüller Kereskedelmi Kft.

 

 

Jöjjön el Ön is, tekintse meg személyesen a díjazott termékeket, szolgáltatásokat!

Kövesse a kiállítás facebook oldalát!

Elindult az Ipar napjai facebook oldala, melyen többek között bemutatásra kerülnek a kiállítók újdonságai, a kiállítás-együttes programjai és megjelennek a látogatók számára fontos általános információk. Kövesse Ön is az IPAR NAPJAI – MACH-TECH híreit: https://www.facebook.com/iparnapjai!

Díjmentes buszjárat:

2022-ben újdonság a kiállítók és a látogatók számára az Ipar Napjai - Automotive buszjárat, melyet díjmentesen, jegy nélkül használhatnak a kiállításra érkezők. 

A különjárat az Örs vezér téren nem érinti a BKK megállót (10-es busz), hanem a Volánbusz megállóból indul és oda érkezik.

A körjárat megállóhelyei: Örs vezér tér (Volán megálló) – III-as kapu – I-es kapu – Pillangó utca – Örs vezér tér

Díjmentes megtekintés

Magyarország legnagyobb üzleti ipari találkozója díjmentesen várja a szakmai látogatókat, mind a helyszínen, mind az online térben. Ehhez mindössze egy rövid regisztrációra van szükség, mely az alábbi linken könnyen elvégezhető. 

Találkozzunk 2022. május 10-13. között 

a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban!

Előzetes szakmai regisztráció a díjmentes belépésért: www.iparnapjai.hu/techmonitor

 

Bővebb információ: www.iparnapjai.hu; www.automotivexpo.hu

https://www.facebook.com/iparnapjai

https://hu.linkedin.com/showcase/industry-days-2016

https://www.facebook.com/automotivexpo

Egy kutatásban az AI-alapú szervezeti működés jövőjét vizsgálják
A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási projektje azt vizsgálja, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.