Rendszerbe szervezve

Technológiák, melyek kiutat jelenthetnek a globális élelmiszerkrízisből
Előrejelzések szerint 2050-ig a dinamikus népességnövekedéssel párhuzamosan a globális élelmiszerigény is mintegy 70 százalékkal megugrik majd, miközben a mezőgazdaság helyzetét már most megnehezíti a vízkészletek szűkössége, az ellátási láncok akadozása és az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási körülmények.
Több hónapos folyamat, mire megérkezik az első munkavállaló
Munkaerőpiaci prognózisok szerint a következő években mintegy 500 ezer fővel szükséges növelni a foglalkoztatottak számát, ehhez pedig elengedhetetlen a külföldi munkavállalók foglalkoztatása.
A Bosch az ipari mesterséges intelligenciára és az intelligens algoritmusok kombinációjára fókuszál
A német technológiai vállalat több mint ezer találmányra nyújtott be szabadalmi bejelentési kérelmet a mesterséges intelligenciához kapcsolódó területen az elmúlt öt évben, ezzel Európa vezető szabadalmi kérelmezői közé lépett elő a MI területén.
Rengeteg külföldi munkavállalóra van szükség
A következő évek nagyberuházásai (akkumulátorgyárak, Paks II., vasútépítés) miatt mintegy 500 ezer fővel szükséges növelni a foglalkoztatottak számát, ehhez pedig elengedhetetlen a külföldi munkavállalók foglalkoztatása.
Brutális visszaesés tapasztalható a közúti árufuvarozásban
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a közelmúltban Felsőfokú Logisztikai Menedzser képzése keretében nyílt szakmai napot tartott a közúti árufuvarozás aktuális trendjeiről. A budapesti eseményt elsősorban az oktatásban résztvevők és a képzés iránt érdeklődők számára szervezték.
A duális szakképzést fejlesztenék a piaci szereplők
Elengedhetetlen a szorosabb együttműködés az iskolák és a duális képzőhelyként működő vállalatok között, és fontos lenne a képzőhelyek számának növelése is.
Legalább félmilliós fizetésre vágynak a pályakezdők
Míg 2022-ben a pályakezdők kétharmada 350 ezer forint fölötti bruttó fizetésre vágyott, addig idén már 450 és 600 ezer forint között keresne a 18-25 éves korosztály – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből.
1800 milliárd dollárt kellene költeni energiahatékonysági beruházásokra
Idén akár 624 milliárd dollárt is költhetnek energiahatékonysági beruházásokra világszerte a tavalyi 600 milliárd dollár után – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzéséből.
Megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport
A Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett, napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában. A cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további piacbővítő lépéseket tervez.
Digitalizáció az Európai Unióban - kihívások és jövőbeli lehetőségek
A digitális infrastruktúra, a szakképzett munkavállalók rendelkezésre állása és az innovatív környezet egyaránt kulcsszerepet játszik a digitalizáció előmozdításában, de továbbra is egyenlőtlenségek tapasztalhatók az Európai Unióban.

 
A hét témája: FOGLALKOZTATÁS
Az álláshirdetések hiányosságai nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, ha egy vállalat nem találja meg a megfelelő szakembert a meghirdetett pozícióra.