Módosultak a távmunkaszabályok
Ha nem születik külön megállapodás, a munkavállaló legfeljebb hetente egy-két napot dolgozhat az irodában.

 

A július 3-ai hatállyal módosított kormányrendelet előírja, hogy megállapodás nélkül a munkavállaló az irodában vagy telephelyen az adott évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni. Szintén lényeges változás, hogy nemcsak a számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat lehet „távmunkásnak” tekinteni, hanem azokat is például, akik a telephelyen kívül alkatrészt szerelnek össze vagy az otthonukban ruhát varrnak – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédei.

Az otthoni pólófestés is távmunkának minősíthető

„A rugalmasabb foglalkoztatási feltételek alkalmazását célzó szabályozás egyik újdonsága, hogy mostantól a kizárólagos otthoni munkavégzés, illetve a hibrid munkavégzés is távmunkavégzésnek minősül. Miután már tavaly ősszel eldőlt, hogy a home office nem lesz önálló foglalkoztatási forma, számos cég a részben vagy egészben történő otthoni munkavégzést már eddig is távmunkaként kezelte. Így a távmunka fogalmának mostani újragondolása lényegében a meglévő gyakorlat jogszabályba foglalását jelenti” – mondja dr. Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.

Szűcs László szerint lényeges újítás viszont, hogy nemcsak a laptoppal vagy egyéb számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat lehet „távmunkásnak” tekinteni, hanem azokat is, akik nem ilyen eszközzel dolgoznak a telephelyen kívül – például akik otthonukban vagy más külső helyszínen alkatrészt szerelnek össze, vagy ruhát varrnak, pólót festenek. Ez azért fontos, mert a távmunkához kapcsolódó egyes szabályokat, például a költségtérítések rendszerét most már ezekre a munkavállalókra is ki lehet terjeszteni.

Az új szabályozás lényege, hogy nem csupán a távmunkavégzés tényét kell megállapodásban rögzíteni, hanem lényegében minden olyan kérdést, amiben a felek el kívánnak térni a mostani kormányrendeletben meghatározott távmunka-szabályoktól. Ha ilyen megállapodás a felek között nem jön létre, akkor a kormányrendeletben meghatározott feltételek lesznek irányadóak.

Felülírhatja a meglévő céges gyakorlatokat

„Nem lesz elegendő a távmunka egyes feltételeit céges belső szabályzatban rögzíteni, hanem szükséges lesz a szabályzat mellé egy olyan írásbeli megállapodás is, amelyben a munkavállaló és a munkáltató – amennyiben szükségesnek tartják – eltérnek a kormányrendelet szabályaitól. A céges távmunka-szabályzatok a jövőben is megmaradhatnak, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap a munkavállalóval kötendő megállapodás tartalma” – teszi hozzá dr. Zsédely Márta, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.

 

Nemcsak a laptoppal vagy egyéb számítástechnikai eszközzel otthonról dolgozókat lehet „távmunkásnak” tekinteni, hanem azokat is, akik nem ilyen eszközzel dolgoznak a telephelyen kívül.

 

A kormányrendelet előírja, hogy a munkavállaló az irodában vagy telephelyen a tárgyi évben legfeljebb a munkanapok egyharmad részében végezhet munkát, a többi napon a távmunkavégzés helyén köteles dolgozni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben a felek nem állapodnak meg az egyharmad munkaidőnél magasabb irodai munkavégzésben, úgy a jogszabály alapján a munkavállaló legfeljebb hetente egy-két napot dolgozhat az irodában. Ebből tehát az következik, hogy ha egy cég azt szeretné, hogy átlagosan hetente legalább három napot legyenek jelen a munkavállalói az irodában, úgy erről a munkavállalóval írásban kell megállapodni, és nem elegendő csak belső szabályzatban vagy munkáltatói utasításban meghatározni az irodai jelenlét mértékét.

 


A kormányrendelet szerint, ha a távmunkavégzési megállapodás nem rendelkezik másként, akkor a munkáltató utasítási joga kizárólag a munkavállaló által ellátandó feladatok meghatározására terjedhet ki.


 

Azaz a munkáltató kiadja az egyes munkafeladatokat, azonban a munkavégzés módszertanát, továbbá a munkaidő beosztását a munkavállaló fogja meghatározni. Ha a munkáltatónak az a célja, hogy a munkavállalói a távmunkavégzés alatt is az irodai munkarend szerint vagy egy speciálisan az otthoni munkavégzésre kialakított munkarendben dolgozzanak, akkor erről szintén a távmunka-megállapodásban kell rendelkezni.

Ellenkező megállapodás hiányában a munkáltató távolról, számítástechnikai eszköz alkalmazásával ellenőrizheti a munkavállaló munkavégzését. Ennek részleteit a kormányrendelet nem rendezi, tehát a munkáltatóra bízza az ellenőrzéshez szükséges számítástechnikai eszköz kiválasztását és az ellenőrzés terjedelmét. Az ellenőrzési jog gyakorlása során a munkáltatónak rendeltetésszerűen kell eljárnia, tehát indokolatlanul nem zaklathatja a munkavállalóját, és az ellenőrzés nem jelenthet a munkavállalónak vagy a vele együtt élők számára aránytalan terhet. Ezen túlmenően adatvédelmi szabályok is megkötik a munkáltatók kezét, ugyanis az alkalmazandó ellenőrzési eszközökről és az ellenőrzés terjedelméről és egyéb feltételeiről a munkáltatók kötelesek a munkavállalókat előzetesen tájékoztatni.

A PwC Legal munkajogászai hangsúlyozzák: az új szabályozás alapján érdemes a céges távmunka-szabályokat újragondolni, és amennyiben a felek el kívánnak térni a kormányrendeletben foglaltaktól, úgy a feltételeket megállapodásokban rögzíteni. A megállapodások emailben vagy digitális platformon is megköthetőek, nem szükséges a papíralapú, aláírással ellátott verzió létrejötte.

Jobb stratégiai döntéseket és több ügyfelet hoz az adatvezérelt üzleti szemlélet
A digitalizációra, a mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra építő üzleti, technológiai megoldások ma már nélkülözhetetlen eszközei egy sikeres vállalatnak. Ugyanakkor az alapot jelentő céges adatvagyonnal sokkal kevesebbet foglalkoznak.
Tablettel irányított, a felszállástól leszállásig tartó teljesen automata repülés
Sikeres, teljesen automata repülést hajtott végre az Airbus Helicopters Marignane-ban, amelynek célja a még fejlesztés alatt lévő új műszaki megoldások tesztelése volt.
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
A generatív mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségeket is kihasználja a Schneider Electric, hogy hatékonyabbá tegye működését és az új megoldások kifejlesztését. A vállalat törekvéseit a Microsoft Azure OpenAI megoldásával támogatja.
Növekvő kiberfenyegetettség – felértékelődik a megelőzés, és a gyors reakció
A kiberbűnözők egyre többször veszik célba az informatikai és a fizikai ellátási láncokat, tömeges kibertámadásokat indítanak, és új módszereket találnak arra, hogy pénzt zsaroljanak ki a kis- és nagyvállalatokból. A legtöbb zsarolóprogram-támadás során személyes vagy kényes üzleti adatokat tulajdonítanak el zsarolás céljából.
A mobil robotokat is hálózatba kötik
Az Ipar 4.0 és az Intralogisztika 4.0. megváltoztatja a termelési környezetet, és ezáltal hatással van az AGV-kre (Automated Guided Vehicles – automatizált irányított járművek) és az AMR-ekre (Autonomous Mobile Robots – autonóm mobil robotok).