Közel 1 millió US dollár friss forrás bevonásával az ukrán Beholder startup felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A Beholder a nagy koncentrációjú nyersanyaglelőhelyek előfordulási helyeit térképezi fel és ezekről üzleti szolgáltatási platformként globális geológiai adatbázist működtet. Elsősorban az európai, afrikai és amerikai piacokra összpontosítanak, de a szolgáltatásuk globálisan is elérhető. „Az újabb sikeres, lezárt befektetési kör megerősíti a technológiánkban rejlő potenciált és a Beholder pozícióját a nemzetközi nyersanyagpiacon.
A mostani tőkebevonással készen állunk rá, hogy kulcsszerepet játsszunk a folyamatban lévő energiapiaci átalakulásban, biztosítva a kritikus nyersanyagok stabil ellátását.” – mondta Andrii Sevriukov, a Beholder vezérigazgatója. A vállalatban új befektetőként megjelenő EIT InnoEnergy szintén úgy látja, hogy az új nyersanyaglelőhelyek felkutatása alapvető fontosságú lesz az energetikai átmenet sikerében, az akkumulátorágazat értéklánc megerősítésében.
„Célunk az európai akkumulátorpiac hatékonyságának, függetlenségének folyamatos fejlesztése a nyersanyag-ellátási források diverzifikálásával, ezek uniós elérhetőségének növelésével. A Beholder csapata rendelkezik minden szükséges eszközzel ahhoz, hogy globális sikereket érjen el ezen a területen” – emelte ki Marcin Wasilewski, az EIT InnoEnergy közép-európai vezérigazgatója.
Hozzátette, hogy a Beholder által kifejlesztett, a geofizikai, geokémiai, szerkezeti és távérzékelési adatok elemzésére szolgáló egyedülálló megoldásokat az energiapiacon világszerte elismerik. Ugyanakkor ki kell emelni azt is, hogy rendkívül költséges területről van szó. A Világbank számításai szerint a nettó nulla kibocsátás elérése érdekében, 2050-ig 12 billió (ezer milliárd) dolláros ráfordítást igényel a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférések fejlesztése.
| Forrás: EIT InnoEnergy | Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock
Szerző: jövő Gyára
2024.05.10.
Egy kutatásban az AI-alapú szervezeti működés jövőjét vizsgálják A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási projektje azt vizsgálja, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.