Mesterséges intelligencia az ügyfélszolgálatokon
A mesterséges intelligencia-technológia kreatív képességei révén képes új tartalmakat, képeket, zenét generálni, sőt, korábbi információk és tapasztalatok felhasználásával akár ügyfélszolgálati feladatokat is el tud látni.

 

A Kyndryl, a világ legnagyobb technológiai szolgáltatásokat nyújtó vállalatának szakértői szerint a generatív mesterséges intelligencia a közeljövőben meghatározó szerepet fog betölteni az ügyfélszolgálatokban, a pénzügyi szolgáltatásokban és az oktatásban. Az AI-támogatott szolgáltatások hatékonysága és még további lehetőségek kiaknázásának mértéke nagyban függ attól, mennyire robosztus, és biztos alapokon áll egy cég adatstratégiája, mert bármilyen AI-technológia – és az általa elérhető megoldások – csak annyira lehetnek jók, mint amennyire jók az AI rendszerbe táplált adatok.

A Kyndryl szakértelemmel bír az adatok architektúrájának kialakításában, ezért erős adat-alapokat tud létrehozni az ügyfeleinél, igazodva a vállalkozásoknál és közintézményeknél az AI és generatív AI területén végrehajtott jelentős beruházásokhoz. Felismerve a generatív mesterséges intelligenciában rejlő diszruptív lehetőségeket, a Kyndryl mesterséges intelligencia-felkészítési programot indított.

Cél a gyors és hatékony kommunikáció

A program célja, hogy segítse az ügyfeleket a generatív AI integrálásának és lehetőségeinek meghatározásában. A Kyndryl átfogó szolgáltatásokat kínál, amelyekkel eligazítja ügyfeleit az AI-ra és generatív AI-ra épülő megoldások feltárásában, létrehozásában és bevezetésében. Az ügyfelek optimális támogatása és a főbb platformokkal való kompatibilitás biztosítása érdekében a Kyndryl olyan iparági vezető cégekkel kötött stratégiai együttműködési megállapodásokat, mint a Microsoft, az Amazon Web Services és a Google Cloud, továbbá kooperál egy szélesebb körben is az AI ökoszisztémájában.

 

 

Az ügyfélszolgálat területén a Kyndryl arra számít, hogy a mesterséges intelligencia jelentős szerepet fog játszani. A várakozások szerint a vállalkozásoknak egyre nagyobb igénye lesz az ügyfelekkel való gyors és hatékony kommunikációra, és a generatív AI támogathatja ezt a fejlődést. A Kyndryl ezt már bebizonyította egy olyan rendszerrel, amely az AI segítségével elemzi az ügyfelek nyelvezetét, hogy válaszoljon vagy a megfelelő operátorhoz kapcsolja az ügyfelet, ami jobb ügyfélélményt és rövidebb várakozási időt eredményezett. Ez a megoldás nemcsak az ügyfelek elégedettségét növelte, hanem a várakozási időt is csökkentette, akár 50 százalékkal.

A generatív mesterséges intelligencia néhány további lehetséges alkalmazási területe: Automatizálhatja a help deskek standard feladatait, válaszolhat a gyakran feltett kérdésekre és kezelheti a rutinszerű adminisztrációt. A banki és biztosítási ágazatban az emberi beavatkozással és felülvizsgálattal párhuzamosan egyszerűsítheti a hitelkockázat értékelését és javíthatja a csalások felderítését. Az oktatásban pedig a személyre szabott tanulás eszköze, amely az oktatási tartalmat a diákok egyéni igényeihez igazítja, és AI-alapú chatbotok segítségével támogatást nyújt.

A generatív mesterséges intelligencia lehetőségei különösen kiemelkedőek ezekben az ágazatokban, mert az támogatja innovatív megoldások kifejlesztését, és gyorsítja a reagálást a változó kihívásokra. A Kyndryl, elősegítve ügyfelei számára a generatív AI egyszerre felelősségteljes és stratégiai alkalmazását, továbbra is az AI élvonalában marad.

 

| Forrás: Kyndryl | Fotók: Adobe Stock

Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.
Üres vezetőfülkék: munkaerőhiány szorításában a logisztika
A logisztikai vállalatok előtt álló legnagyobb kihívás ma már nem az, hogy van-e elegendő fuvarfeladat vagy raktárkapacitás. A valódi kérdés: lesz-e, aki holnap elvégzi a munkát?
Az energiatárolás néhány év alatt teljesen átírhatja az energiapiacot
2026 áprilisa volt az első hónap a történelemben, amikor a szél és a nap energiájából előállított villamos energia világszinten meghaladta a gáz égetésével előállított villamos energia mennyiségét – írja Szilva Attila fizikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója.