Még a saját kollégáit sem tudja megszólítani a cégek zöme
Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a vállalkozások többsége fontosnak tartja a hatékony belső kommunikációt, túlnyomó részüknek fogalma sincs, hogyan tudnák azt a gyakorlatban is megvalósítani.

 

A közelmúltban jelent meg az egyik legnagyobb, okoskommunikációs hálózatokat működtető, a régió több országában jelenlévő cseh cég, a Munipolis megbízásából készült reprezentatív felmérés eredménye. A vállalkozások belső kommunikációját vizsgáló kutatás sajátos eredményeket hozott. Mint kiderült, a vezetés és az alkalmazottak közötti hatékony belső kommunikációt a cégek 62%-a tartja az egyik meghatározó elemnek a vállalat életében. Ehhez képest csak a cégek 11%-a biztos abban, hogy alkalmazottaik teljesen elégedettek a kommunikációval, 32%-uk pedig nem tudja ezt felmérni, vagy figyelmen kívül hagyja a problémát – ismertette a meglepő arányokat Czinger Erik, a Munipolis magyarországi vezetője.

A kutatás tanúsága szerint mindössze a megkérdezett vállalkozások 16%-a tudja garantáltan, valós időben és tömegesen megszólítani az alkalmazottait, miközben mindössze 25%-uk képes elérni őket, ha a szokásostól eltérő helyszínen dolgoznak/tartózkodnak, és csak 10% tudja garantáltan, tömegesen megszólítani az alkalmazottakat munkaidő után.

A szakember hozzátette: természetesen nem lehet cél, hogy munkaidőn kívül üzenetekkel terheljük a kollégákat, de számtalan olyan információ keletkezhet, ami akár a másnapi munkavégzést is befolyásolja (találkozók, váratlan események, változások stb.), és minden résztvevő közös érdeke az azonnali tájékoztatás. Kiderült az is, hogy a vállalatok negyedénél akár több napig is tarthat, mire az összes alkalmazottat el tudják érni, de csaknem háromnegyedüknek (73%) is több órába telik ugyanez.

 

A kommunikáció az a terület, amit nagyon gyorsan és hatékonyan lehet fejleszteni

 

A cégek 43%-a nem képes megállapítani, hogy elolvasták-e az üzeneteit, de amely vállalat igen, ott is csak a munkavállalók kicsit több mint harmada (37%) olvassa ezeket. A felmérés kitért arra is, milyen arányban használják a különböző platformokat az egyes cégek. Az eredmény szintén elgondolkodtató, különösen azoknál a vállalkozásoknál, ahol magas a fizikai vagy terepen dolgozó munkatársak aránya. A platformok mögötti szám azt jelenti, a válaszadók hány százaléka jelezte, hogy használja az adott felületet.

E-mailek 97%, megbeszélések 94%, vállalati hirdetőtábla 81%, intranet 58%, vállalati magazin 46%, közösségi hálózatok 41%, SMS-ek 32%, Microsoft Teams 21%, Slack 6%, okostelefonos alkalmazások 4%. Mint látható, az elérések annak ellenére nagyon alacsonyak és kontrollálhatatlanok, hogy a cégek jó része több, párhuzamos platformot is „bevet” az üzenetek eljuttatására. Mindezt úgy, hogy a kutatás egyértelműen rámutatott: azok a munkavállalók, akik rendszeresen és időben tájékoztatást kapnak a vállalatnál zajló eseményekről, minden más tényezőtől függetlenül 64%-kal elégedettebbek, míg ugyanezen tájékoztatás hiánya vagy elégtelensége ott van a munkahelyváltás okainak top 4-es listáján.

A közvetlen és tisztelettudó kommunikáció a 45 év feletti munkavállalók, a gyermekes szülők és a fizikai munkások körében például több mint ötszörösére növeli a munkahely iránti lojalitást, a vezetéssel folytatott nyílt, kétirányú kommunikáció pedig körülbelül 27%-ban, azaz csaknem egyharmadában járul hozzá az alkalmazottak elégedettségéhez. Ebből a szempontból csak a jutalom/elismerés mértéke és a munkatársi légkör fontosabb. Ugyanakkor a kommunikáció az a terület – hangsúlyozza Czinger Erik –, amit nagyon gyorsan és hatékonyan lehet fejleszteni, míg a másik kettő lényegesen összetettebb kérdés.

 

| Illusztrációk: Adobe Stock

Egy kutatásban az AI-alapú szervezeti működés jövőjét vizsgálják
A Budapesti Corvinus Egyetem és az UNIQA Biztosító kutatási projektje azt vizsgálja, hogy milyen szervezeti, vezetési és emberi feltételek szükségesek a mesterséges intelligenciára épülő új működési modellek felelős és eredményes alkalmazásához.
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.