Már lehet regisztrálni az első ipari digitalizációs fesztiválra
A Smart Manufacturing Festival - "A fejlődés társadalmasítása!" rendezvény több mint 30 helyszínen, mintegy 50 féle program várja a látogatókat 2024. február 26. és március 8. között - közölte az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség (NTPSZ).

 

A szövetség által életre hívott programsorozaton a magyar ipari nagyvállalatok, kis- és középvállalkozások, felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek két héten keresztül betekintést engednek az ipari digitalizáció világába. A helyszínek között van például a Siemens, a Bosch, a Continental, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Széchenyi István Egyetem. Ács István, az NTPSZ társelnöke, a Bosch Rexroth ügyvezetője, a programsorozat egyik ötletgazdája kiemelte:

 

A magyar gazdaság teljesítőképességében az Ipar 4.0 szerepe – amelyet tulajdonképpen a negyedik ipari forradalomként is értelmezhetünk -, jelentős. Az okos technológiák és az automatizált rendszerek bevezetése (mesterséges intelligencia, robotika, BigData stb.) növelheti a magyar vállalatok versenyképességét a globális piacon, elősegítheti a hazai ipar modernizációját, és hozzájárulhat az ország gazdasági növekedéséhez. Emellett lehetőséget teremt a munkaerőpiac fejlődésére is, hiszen új, magasabb képzettséget igénylő munkahelyek jöhetnek létre, ami ösztönözheti a szakképzés és a felsőoktatás modernizálását.

 

A Fesztivál időtartama alatt a technológiai újításokra, ipari digitalizációs megoldásokra és modern-, okosgyártással működő vállalatok tapasztalataira nyitott és érdeklődő közönség olyan helyszíneken nyerhet bepillantást a kulisszák mögé, mint a Siemens, a Bosch vagy a Continental, de megtalálható a kiállító partnerek közt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vagy a Széchenyi István Egyetem is.

Dr. Monostori László, az NTPSZ és a SZTAKI elnöke szerint az ipari digitalizáció az elsősorban beszállítói szerepet játszó hazai kkv-k számára létkérdés, fennmaradásuk feltétele. „Itt szeretnék két tévhitet eloszlatni. Nem helyes az a hozzáállás, hogy erre csak a nagyok képesek, és az sem, hogy egy hatalmas lépésben kell a digitalizációt bevezetni. Igenis, a helyes út a lépésenkénti – de tudatos – előrehaladás.”– mondja a professzor. A SmartManFest tehát mindenki számára nyitott, legyen akár egyetemista, akár kis- és középvállalkozó, a szakma részese vagy a szakmán kívülről érkező látogató. A SmartManFest mindenki számára nyitott. Regisztrálni a www.smartmanfest.hu honlapon lehet.

 

| Forrás: Ipar 4.0 Nemzeti Platform | Nyitókép: Bosch Rexroth CU.BE Budapest Innovációs Élményközpont

Térbeli számítástechnika – híd a digitális és fizikai világ között
Ahogy egyre összetettebbé és szövevényesebbé válik a vállalati informatika világa, ezzel párhuzamosan nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) szerepe az üzleti innovációban. Ez a technológia zökkenőmentes és tökéletes összeköttetés teremt a fizikai és digitális világ között.
Új megoldás teszi hatékonyabbá a kritikus infrastruktúrák védelmét
Egyszerű és biztonságos hozzáférést biztosít a távoli terminál egységekhez (RTU) a Schneider Electric új megoldása, tovább erősítve ezáltal az olyan kritikus infrastruktúrák, mint a víz-, olaj- és gázvezetékek védelmét.
A megbízható adatoktól az egész életen át tartó hozzáadott értékig
A digitális ikrektől a kapcsolási rajzokig, a tervezőeszközöktől a maximális energiamegtakarításig – a Festo holisztikusan, az értékteremtési folyamat minden fázisában támogatja ügyfeleit. Ez kiterjed a körforgásos gazdaságra és a termékek szénlábnyomára, de az egész életen át tartó tanulásra is, digitális képzési eszközökkel mind a gyakornokok, mind az állandó alkalmazottak számára.
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől
Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.