Magyarországon még csökkenő, de az EU-ban már növekvő az ipari termelés
A GKI friss elemzésében megállapítja, hogy legfontosabb piacainkon már az élénkülés jelei látszanak, és az USA-EU közötti vámmegállapodás után a konjunktúra kilátások is látványosan kedvezőbbek lehetnek. A kilábalás megkezdődött, de üteme nagyon lassú.

 

2025 májusában az ipari termelés [1] 3,4%-kal nőtt az EU-ban 2024 májusához képest. Németországban az ipar idén először tudott növekedni májusban, ami kedvező jel a magyar ipar szempontjából is, hiszen egyfelől a keresleti piacok részben hasonlóak, másfelől pedig számos magyar cég jelentős beszállítója a német gyáraknak. A magyar ipar termelésének csökkenése májusban még az 5. legnagyobb volt az EU-ban, így szükség is lenne egy kedvező fordulatra.

2025 első öt hónapjában az ipari termelés volumene 4,1%-kal elmaradt az előző év azonos időszakától, míg az összes értékesítés 64%-át adó külpiaci eladások volumene 0,6, a 36%-ot képviselő hazai értékesítésé 4,0%-kal mérséklődött ugyanezen időszakban.[2]  A legnagyobb (19,5%-os) romlás a villamosgépgyártás alágban történt, ahová az akkumulátorgyártás is tartozik. De több, mint 10%-ot esett a fémipar teljesítménye is.

 

 

A feldolgozóiparon belül nagy súlyú járműgyártás termelése is csökkent idén május végéig 2%-kal. A magyarországi autógyárakból műszakszám csökkenésekről, leépítésekről jönnek hírek, továbbá az épülő nagy gyárak termelésbe lépésének várt dinamizáló hatás idén még gyenge lesz. A legtöbb feldolgozóipari alágban csökkent a termelés az első öt hónapban. Az elektronikai ipar 6,7%-os növekedése sokat javított az összesített teljesítményen, de emellett nőtt még a termelés a fa-papír- és nyomdaiparban (3,9%) is.

A termeléscsökkenés legfőbb oka az elégtelen kereslet a GKI üzleti felmérései szerint. Ezt a KSH adatai is alátámasztják: mind a belföldi, mind az exportértékesítés csökkent 2025 első hét hónapjában rendre 3,7%-kal, illetve 1,5%-kal[3], és a rövidtávú kilátások még mindig nem kedvezőek: 2025 júliusában a KSH által vizsgált ágazatok rendelésállományai 7%-kal elmaradtak az előző évitől.

Az ipari növekedésnek input oldalról is vannak akadályai. Míg régebben a növekedés legfőbb gátjának a munkaerőhiányt tartották a GKI üzleti felméréseiben a válaszadók, ez a szempont az elmúlt időszakban egyre hátrébb szorult, ahol felmerül, ott sem mennyiségi, hanem minőségi munkaerőhiányról van szó. Az iparban foglalkoztatottak száma 2024-ben 1,5%-kal, 2025 első három negyedévében további 3%-kal csökkent[4]. Hasonló a helyzet a műszaki kapacitásokkal is. A feldolgozóipari beruházások 2025 első negyedévében 26,9%-kal zuhantak, igaz, jelentős nagyberuházások (BMW, BYD, CATL gyárak építése stb.) vannak folyamatban, amelyek aktiválásukkor lökést adhatnak az ágazatnak.

Júniusban a CATL második ütemének előkészítését határozatlan időre felfüggesztették, de a jelenlegi gazdasági környezet miatt más – elsősorban autóiparhoz kötődő – beruházások halasztására is sor kerülhet. A GKI üzleti felmérése szerint a működő vállalatok nagy részénél a jelentősebb „fenntartási jellegű” beruházások végrehajtására sem került sor, nemhogy új piacokra lépést, termelésbővítést, vagy új termékek bevezetését szolgáló fejlesztésekre, és a válaszadók közül a legtöbben csupán az elhasználódott berendezések cseréjét jelölték meg beruházási célként.

 

 

A magyar ipar számára így kihívást jelenthet egy később meginduló konjunktúra kihasználása, azaz dinamikus bővülésre egy ideig nem lehet számítani. Némi tartalékot jelenthet, hogy az átlagos kapacitáskihasználás 2022 nyarán volt utoljára a küszöbértéknek tekintett 80% közelében, azóta mindig alatta maradt. Kérdés, hogy ezek a tartósan kihasználatlan kapacitások mire mozgósíthatók és mennyi idő alatt. Legfontosabb piacainkon már az élénkülés jelei látszanak, és az USA-EU közötti vámmegállapodás után a konjunktúra kilátások is látványosan kedvezőbbek lehetnek.

A kilábalás megkezdődött, de üteme nagyon lassú. Egyelőre nagyon úgy látszik, hogy az EU gazdaságának növekedése nélkül a magyar ipar nem tud növekedési pályára állni, hiszen az értékesítés kétharmada külpiacokon talál gazdára, míg a belföldi kereslet még mesterséges serkentéssel sem tud annyira felfutni, hogy pótolja az előbbi gyengélkedését.

Így arra lehet számítani, hogy az év vége felé a termelésbe belépő új gyárak visznek egy kis dinamikát a magyar iparba és így az első félévi csökkenés mértéke enyhülhet. A bruttó termelési adatok és a konjunktúra jelzések alapján tehát nem várható, hogy az ipar növekedni tudna az év egészében, de az év vége felé megállhat a csökkenés és akár a tartós növekedés is elindulhat a javuló külpiaci kilátások miatt.

 

| Illusztrációk: Adobe Stock

Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.
AI4Factory - mesterséges intelligencia az iparban
Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.