Magyarország elsők között csatlakozik Európa legnagyobb szuperszámítógépéhez
A HunAIFA projekt megvalósítását a németországi Jülich Szuperszámítógép Központ szakmai támogatása kíséri, ahol szeptemberben adták át Európa első, másodpercenként ezerbilliárd műveletet végző, úgynevezett „exaszintű” szuperszámítógépét.

 

A HUN-REN Központ vezetése és a HUN-REN SZTAKI koordinációjával, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Neumann Technológiai Platform részvételével létrejött konzorcium sikeres pályázata által mind a hazai kutatók, oktatók, fejlesztők, mind az innovatív vállalkozások, mind pedig az állami szféra intézményei mostantól ugyanazokhoz a korszerű AI-eszközökhöz és legfejlettebb szuperszámítógépes infrastruktúrákhoz férhetnek hozzá, mint Európa legversenyképesebb szereplői.

Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatója szerint ez a siker egyértelmű jelzés arra, hogy a magyar tudomány, technológia és ipar közös munkája versenyképes nemzetközi szinten is. A győzelem lehetővé teszi, hogy a hazai kutatók és fejlesztők a legkorszerűbb infrastruktúrán dolgozzanak és bekapcsolódjanak abba az európai tudáshálózatba, ahol a mesterséges intelligencia és a szuperszámítástechnika együtt formálja a jövőt a társadalom javára.

 

A program célja, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges ökoszisztémákat kiépítse a már meglévő szuperszámítógépes kapacitások köré.

 

Az ezer petaflops teljesítményű szuperszámítógép másodpercenként ezerbilliárd számítást végez – ami mintegy kétszázszorosa a jelenlegi legnagyobb hazai kapacitásnak. A kiemelten támogatott szektorok a Neumann János Programot és a megújult Mesterséges Intelligencia Stratégiát figyelembe véve az egészségügy, energetika, mezőgazdaság, gyártástechnológia és autonóm rendszerek – ez utóbbi kapcsán a HunAIFA projekt a ZalaZONE-nal működik együtt.

Lovas Róbert (HUN-REN SZTAKI), a hazai AI Factory Antenna konzorciumvezetője elmondta: „Egy rendkívül erős, egymás kompetenciáit kiegészítő konzorcium munkájának eredménye ez a stratégiai jelentőségű pályázati siker, amely lehetőséget teremt arra, hogy a mesterséges intelligencia, az informatikai kutatási infrastruktúrák és technológia transzfer területén megszerzett eddigi képességeinket és tapasztalatainkat – a Jülichi Szuperszámítógép Központtal partnerségben – tovább bővíthetjük, és azok így széles körben hasznosulhatnak hazánkban is.”

A HunAIFA projekt hároméves időtávra tervez, és mintegy 10 millió eurós költségvetéssel rendelkezik. A sikeres pályázat eredményeként Budapest és a HUN-REN kutatóhálózata Közép-Európa egyik legjelentősebb AI- és HPC-szereplőjévé válhat hosszabb távon a partnerségek bővítésével, amellyel megerősíti Magyarország pozícióját az európai digitális átállásban.

 

| Illusztráció: Getty Images

Számos képzéssel készülnek a biztonságos munkavégzésre a szegedi BYD-gyár dolgozói
Több mint 1000 munkavállalót érintő képzési együttműködést kötött a DEKRA Magyarország és a BYD. A már jelenleg is zajló, egyéves program 20 különböző képzéstípust és összesen több tízezer órányi képzést foglal magában.
Mesterséges intelligencia optimalizálja az elosztott energiaforrások felhasználását
A meglévő villamos hálózatok kapacitásának jóval hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé a jövőben a Schneider Electric és a Kraken együttműködése. Ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.
A mesterséges intelligencia fejlődése és az ipari forradalom párhuzamai
A mesterséges intelligencia elterjedése nyomán a világgazdaság olyan mélyreható szerkezeti átalakulás előtt áll, amely jelentőségében az ipari forradalomhoz mérhető, annak ütemét azonban várhatóan jóval meghaladja.
Digitális tűzvédelmi napló: kevesebb adminisztráció, hitelesebb dokumentáció
Az elektronikusan vezetett tűzvédelmi üzemeltetési napló egyre szélesebb körben terjed a hazai vállalatok körében. Ügyféltapasztalatok alapján a digitális átállással a cégek akár 30–50%-os adminisztrációs időmegtakarítást is elérhetnek a kötelező ellenőrzések dokumentálása során.
PPDM - Az autófejlesztés láthatatlan motorja
Egy mai autó fejlesztése nemcsak mérnöki és gyártási feladat, hanem rendkívül összetett adat- és folyamatmenedzsment is. Több tízezer alkatrész, szigorú mérföldkövek, folyamatos módosítások és nemzetközi megfelelőségi elvárások között kell biztosítani, hogy minden a megfelelő verzióban, és időben álljon rendelkezésre.