Magyar startupokat is várnak az ORLEN Skylight akcelerátor programjába
A feladatok között szerepelnek a digitalizáció, a hatékony- és alacsony szén-dioxid-kibocsátással járó energiatermelés kihívásai, a töltőállomások korszerűsítése, valamint a jövő fogyasztói elvárásaira való felkészülés is az ipar 4.0 mellett.

 

Az ORLEN Skylight kezdeményezése lehetővé teszi a jelentkezők számára, hogy olyan technológiai tudásra tegyenek szert, amellyel fontos üzleti kihívásokat oldhatnak meg. A pályázaton nyertes projektek pénzügyi támogatást kapnak a kísérleti megoldásuk megvalósításához, valamint szakértői támogatásban részesülnek, használhatják az ORLEN infrastruktúráját a tesztelésre, a legkiemelkedőbb vállalkozások pedig a Csoport stratégiai partnereivé is válhatnak. A program 2021. júliusi indulása óta 9 toborzási fordulón van túl, az ORLEN eddig 24 startup vállalkozással indított együttműködést.

„Évről évre egyre nagyobb az ORLEN Skylight program iránti érdeklődés. A 2023-as év ebből a szempontból kivételes volt, hiszen a kutatás-fejlesztési programot követően hat ígéretes vállalkozással is stratégiai partnerséget kötöttünk. Nagy öröm számunkra, hogy idén már magyar cégek is jelentkezhetnek, hiszen jól tudjuk, milyen innovatívok a magyar vállalkozók. Hiszünk benne, hogy ez a nyílt innovációs modell hozhatja el a jövő fontos fejlesztéseit, az ORLEN Csoport éppen ezért legalább három új felvételi fordulót tervez 2024-re” – mondta el a programról Jaroslaw Szeliga, az ORLEN Magyarország ügyvezető igazgatója.

2023-ban a Skylight akcelerátor program három fordulója is lezajlott, összesen 200 pályázat érkezett be lengyel és külföldi startupoktól, közel 80 kihívás kapcsán. Tavaly nyolc projekt zárult le, amelyek közül hat pozitív ajánlást kapott a kereskedelmi megvalósításra. A közelmúltban megvalósult projektek közé tartozik például a teljesen automatizált ZINU Shop elindítása a varsói Zachodni vasútállomáson, a Ledholo által kifejlesztett innovatív holografikus technológia és a CThings – az 5G, az ipari IoT és a felhőalkalmazások területére szakosodott startup – által tervezett távoli szennyvízfelügyeleti rendszer megvalósítása. A Skylight akcelerátor program 10. fordulójára 2024. április 2-ig jelentkezhetnek a magyar startupok is. Az ORLEN Csoport olyan projekteket keres, amelyek aktuális üzleti kihívásokra választ adnak. A pályázati felhívás és további információ elérhető a program weboldalán: www.orlen.pl/en/about-the-company/innovations/accelerator.

 

| Forrás: Orlen | Nyitókép: illusztráció, Adobe Stock

Térbeli számítástechnika – híd a digitális és fizikai világ között
Ahogy egyre összetettebbé és szövevényesebbé válik a vállalati informatika világa, ezzel párhuzamosan nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) szerepe az üzleti innovációban. Ez a technológia zökkenőmentes és tökéletes összeköttetés teremt a fizikai és digitális világ között.
Új megoldás teszi hatékonyabbá a kritikus infrastruktúrák védelmét
Egyszerű és biztonságos hozzáférést biztosít a távoli terminál egységekhez (RTU) a Schneider Electric új megoldása, tovább erősítve ezáltal az olyan kritikus infrastruktúrák, mint a víz-, olaj- és gázvezetékek védelmét.
A megbízható adatoktól az egész életen át tartó hozzáadott értékig
A digitális ikrektől a kapcsolási rajzokig, a tervezőeszközöktől a maximális energiamegtakarításig – a Festo holisztikusan, az értékteremtési folyamat minden fázisában támogatja ügyfeleit. Ez kiterjed a körforgásos gazdaságra és a termékek szénlábnyomára, de az egész életen át tartó tanulásra is, digitális képzési eszközökkel mind a gyakornokok, mind az állandó alkalmazottak számára.
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat
A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől
Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.