Látványos szakaszához ért az építkezés, mérnökökkel bővül a csapat
A BMW Group debreceni gyárának fejlesztése a tervezett ütemben halad: a gigantikus, 400 hektáros területen kezdetét vette a létesítmények felépítése.

 

Első körben a központi irodát, a képzési központot, az adatközpontokat és a további infrastrukturális épületeket érinti, de még idén megkezdik a munkát a termelőlétesítményeken is, melyek falai között új generációs elektromos autók készülnek majd a BMW Group leginnovatívabb, magasan automatizált gyártósorain. A gyár alapkőletételére június elején kerül sor.

„Az építkezés fontos és egyben látványos fázisába lépünk most át. Gyárunk épületei elkezdenek növekedni, és a komplexum fokozatosan felveszi leendő formáját” – fogalmazott Hans-Peter Kemser, a debreceni gyár igazgatója, aki találkozott már a BMW Group helyi csapatával, valamint a debreceni és magyarországi partnerekkel is. „A személyes beszélgetések során rendkívül pozitív hozzáállást tapasztaltam, és elköteleződést aziránt, hogy kiváló együttműködésünket folytatva a BMW Group csúcstechnológiás gyárát építsük fel itt, Debrecenben” – tette hozzá.

Hans-Peter Kemser még az év elején vette át a BMW Group debreceni gyárának igazgatói feladatait, miután 2015 és 2021 között a vállalatcsoport lipcsei gyárát vezette, ahol a BMW i3-as és i8-as modellek gyártásáért is felelt, így komoly tapasztalatot szerzett már nemcsak az autóipar, de az elektromos mobilitás területén is.

Az építkezéssel párhuzamosan a munkaerő-toborzás is új szakaszába lépett

A gyárkomplexum fejlődésének köszönhetően újabb és újabb karrierlehetőségek nyílnak meg a BMW Group leendő debreceni gyáránál. A csapat a közeljövőben elsősorban üzemépítési, létesítményüzemeltetési, pénzügyi, beszerzési, HR- és IT-szakemberekkel bővül majd.

Jelenleg főként az építkezéshez kapcsolódó állásajánlatok közül lehet válogatni, és a gyártáshoz szükséges pozíciók tömeges meghirdetésére később kerül sor, az első „karbantartás műszakvezető” állásra azonban már most lehet jelentkezni!

Érdemes elmenteni a böngészőkben a BMW Group debreceni gyárának karrieroldalát – ez a vállalat egyetlen hivatalos toborzási csatornája, ahol az összes aktuális álláslehetőség megtalálható, és itt lehet jelentkezni a meghirdetett pozíciókra.

Azok, akik nem találnak megfelelő nyitott állást az oldalon, egy Jelentkezői profil létrehozása után értesítést kérhetnek arról, ha a profiljuknak megfelelő pozíció kerül meghirdetésre.

Az energiagazdálkodásban is számít a felhasználói élmény
Az ABB InSite energiamenedzsment-rendszere zökkenőmentesen integrálható a Samsung SmartThings és SmartThings Pro platformokkal, amely lehetővé teszi az intelligensebb energetikai döntéshozatalt, és megnöveli az ingatlanok értékét.
Mi most egy diploma értéke a munkaerőpiacon?
Az egyetemi jelentkezések határidejéhez közeledve a Profession.hu idén is elkészítette elemzését a munkaerőpiacon látható, felsőfokú végzettséggel rendelkező munkakeresőket érintő trendekről.
Szimulátor segíti a virtuális gumiabroncs-fejlesztést
A Bridgestone új, adatvezérelt csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti EMEA régiós kutatás-fejlesztési központjába.
Kompatibilis és rugalmas egyenáramú motorok csúcstechnológiai iparágaknak
Még nagyobb rugalmasságra és számtalan alkalmazásra tervezték az új 1218 SXR és 1228 SXR egyenáramú motorokat. Tovább bővül a FAULHABER jól bevált egyenáramú motor portfóliója, és egyúttal új mércét is állítanak a miniatűr hajtásrendszerek közt a teljesítmény és a sokoldalúság terén.
Fenntarthatóság az űrpolitika fókuszában
2025. február 5-én, Budapesten rendezték meg az Európai Űrügynökség Űrbiztonsági Programbizottságának űripari szakmai napját. A program résztvevői az űrszemét és a fenntarthatóság kérdésköréről tanácskozott.