Lassul az IoT szekere?
Az utóbbi időben végzett kutatások azt mutatják, hogy a nagyvállalatok egyre szélesebb körben alkalmazzák az Internet of Things (IoT) eszközrendszerét.

 

A pozitív várakozást ugyanakkor árnyalja az a vélekedés, hogy az IoT lehetséges hatása nagy mértékben függ az adott szektortól. A transzformatív technológiák és üzleti alkalmazások elterjedésével, egyre több szektorban jellemző az IoT gyors térhódítása. Az Egyesült Királyságban megkérdezett Dell EMC értékesítési partnerek szerint a technológiai (41%), a kiskereskedelmi, a banki és pénzügyi, a gyártói, végül a szolgáltatói szektor (22%) jár az élen. Ugyanakkor az egészségügyi, a biztosítási, a gyógyszeripari és az állami szektor, végül pedig az olaj- és gázszolgáltatók (10%) alkalmazzák a leglassabban az IoT felfogást. A változó adoptálási módszerek viszont kevesebb lehetőséget adnak az IoT gyakorlati alkalmazására – a jelenlegi kereteket figyelembe véve –, illetve arra, hogy az új technológiát már meglévő rendszerekbe integrálják.

Az értékesítési partnerek számára az IoT az üzleti növekedés és terjeszkedés lehetőségét jelenti. A fejlődés motorjai lehetnek olyan szektorokban, ahol lassabban vezetik be az új technológiákat, jellemzően azokban az iparágakban, ahol nagyobb szerepe van a szabályozásnak és a befektetések kimutatható megtérülésének. Ez többnyire olyan ágazatokat jelent, amelyekben az irányítás és a jogi szabályozás hagyományosan összetettebb: például az egészségügyben, az energetikában vagy a szállítmányozásban. A technológiák lassú bevezetése azonban egy öngerjesztő folyamat, hiszen addig nem képesek a piacon bizonyítani, amíg szélesebb körben nem kezdik őket alkalmazni.

A folyamatot ösztönző legfontosabb tényező maga a változás sebessége lesz. Az IoT-forradalom olyan gyorsan zajlik, hogy az informatikai megoldásszállítóknak nem mindig van idejük azon gondolkodni, hogyan értékesíthetnék az újításaikat. Egyszerűbb, ha pusztán reagálnak az IoT-t használni szándékozó ügyfeleik igényeire. A vállalatok bevezetési módszereit látva azonban egyértelmű, hogy 2017-ben szélesebb körben elérhetővé válnak a technológiai újítások.

Növekvő fejlődési és értékesítési lehetőségek

Az IoT iránti igény a fogyasztók körében rendkívüli mértékűvé vált. A nagyvállalati piac azonban lassabban reagál, ami főként a biztonsági kockázatoknak és a meglévő infrastruktúrába való integrálás nehézségeinek köszönhető. Komoly kihívást jelent a stratégiai elkötelezettség és a végrehajtáshoz szükséges erőforrások kiegyensúlyozása, de a végeredmény a fogyasztó és a cég számára is előnyös, a befektetés megtérülése pedig kézzelfogható lesz.

A kutatásból kiderül, hogy a viszonteladók az IoT-megoldásokat kereső nagyvállalati ügyfeleknek köszönhetően jelentősen növelték bevételeiket. A 2017-es, és az azt követő éveket nézve az előrejelzések egyértelműen pozitívak. A viszonteladók mintegy 76 százaléka számolt be az ügyfeleik IoT iránti igényének köszönhető javuló értékesítési tendenciáról: többségüknél akár 30 százalékos bevételnövekedés volt tapasztalható.

Ugyanakkor a szigorúbb szabályozás és az új technológiák bevezetésének összetett jellege nagy valószínűséggel lassítja az IoT-megoldások átvételét. Egyes iparágakban (például vasút, olaj- és gázipar) még most is csak a megfelelő minősítésekkel rendelkező mérnökök végezhetik a technológiák bevezetését. A kutatásban részt vevő szolgáltatók közül többen is úgy vélik, hogy az ilyesfajta összetett szabályozási rendszer jelentősen hátráltatja az IoT bevezetését ezekben az ágazatokban.

Fontos, hogy ezek a szektorok se maradjanak le, ez pedig a rendszerintegrátoroktól a hozzáadott értéket nyújtó viszonteladókon át az informatikai tanácsadó cégekig mindenkinek lehetőséget nyújt arra, hogy segítsen ezeknek a vállalatoknak jobban megérteni és megvalósítani a számukra ideális IoT-kompatibilis infrastruktúrát. Végeredményben mindez az ügyfelekről szól, ezért a vállalatoknak fel kell készülniük a jövő technológiai kihívásaira, hogy maximálisan kiszolgálhassák a végfelhasználók igényeit.

Így vadásznak a kiberbűnözők a téli olimpia szurkolóira
A téli olimpiára nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői. A világ legnagyobb sporteseményei évről évre mágnesként vonzzák az online csalókat, akik pontosan tudják: ahol szurkolók, jegyek, utazás és exkluzív tartalmak vannak, ott könnyebb lehet átverni az embereket.
Robotjárőr biztonsági személyzet helyett? Ez lehet a jövő
Autonóm földi robot, amely önállóan járőrözik, gyanús tárgyakat vizsgál, háromdimenziós képeket készít, és akár drónokkal együttműködve is dolgozik – mindez nem sci-fi, hanem a Husky nevű kutatási platform, amit a HUN-REN SZTAKI-ban a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium vezetésével (SCL) fejlesztenek.
Új logisztikai kapu nyílt Kelet-Magyarországon
A Ghibli Cégcsoport és a Weerts Logistics Parks (WLP) a kelet-magyarországi régió gazdasági erősödésére és a növekvő partneri igényekre reagálva 11 500 négyzetméter alapterületű, korszerű logisztikai csarnokot adott át Ebesen.
Továbbra is a mesterséges intelligencia a legmeghatározóbb technológia
A világ készen áll a mesterséges intelligencia (MI) korszakára. Ez a széles körű konszenzus alakult ki annak a több mint 12 ezer embernek a körében, akiket az idei Bosch Tech Compass felmérés során – világszerte és Magyarországon – megkérdeztek.
Újfajta védelmi megoldás az áramhálózatok számára
Az informatikában már bizonyított virtualizáció a villamosenergia-hálózatokban is növekvő szerepet kap. Akár 60 hardveralapú védelmi készülék kiváltható virtualizációval.