Kutatói hálózat hat milliárdból
Korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdi meg uniós forrásból a Miskolci Egyetem (ME) több ipari céggel.

 

Torma András az egyetem rektora arról beszélt, hogy a felsőoktatás és az ipari szereplők még szorosabb együttműködéséről van szó, ezért alakult meg a Felsőoktatási Ipari Együttműködési Központ (Fiek) közös kutatói hálózata. A fejlett technológiákat alkalmazó iparvállalatok kutatási, fejlesztési és innovációs igényeinek feltérképezése, és azok kiszolgálása, a kiválóság jegyében, a piaci igények figyelembe vételével és a létrehozott kutatási, fejlesztési és innovációs eredmények gazdasági hasznosíthatóságának elvén valósul meg.

Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke arról beszélt, hogy országszerte indulnak a felsőoktatási–ipari kutatásfejlesztési együttműködési központok. Mint mondta: több éve eredményesen együttműködő nyolc ipari-egyetemi konzorciumi partner kap lehetőséget kutatásfejlesztési projektek megvalósítására az e célra meghirdetett pályázati felhívás keretében uniós és magyar forrásból.

A hivatal által kidolgozott programmal a vállalatok részéről felmerülő kutatásfejlesztési és innovációs igényekre alapozott központok jönnek létre az egyetemi kutatás-fejlesztési kapacitásra építve, uniós finanszírozással Győrben, Kaposváron, Miskolcon, Kecskeméten és Debrecenben.

A járműipar, az agrárinformatika, a molekuláris biológia, az anyagtechnológia, a növénytermesztés szakterületen, valamint az infokommunikációs, gyógyszeripari és energetikai fejlesztéseket integráló célkitűzéssel indulhatnak felsőoktatási és ipari együttműködési központok ebben az évben. A rektor kitért arra is, hogy Miskolcon nagyon sokáig csak műszaki tudományokat oktattak, a nyolcvanas évek elején kezdődött meg a humántudományok tanítása, mára a campus igazi universitássá vált.

Az egyetem 2020-ig kijelölt innovatív tudásváros programja erőteljes kutatást, fejlesztést és innovációs aktivitást, fókuszpontok kijelölését, piaci igények feltárását és kiszolgálását tűzte ki elsődleges célul. A most induló Fiek projekt keretében az ME a BorsodChemmel, a Bosch-konszernnel és az Émi-vel közösen elsősorban korszerű anyagok, modern anyagtechnológiák, valamint intelligens irányítási és automatizálási rendszerek kifejlesztését kezdi meg.

Kik Európa innovátorai?
2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki szervezet közléséből.
Így lesz a jövő adatközpontja fenntartható és biztonságos
Az adatközpontoknak egyre komolyabb elvárásoknak kell megfelelniük, legyen szó teljesítményről, kapacitásról vagy éppen a biztonságos és megbízható működésről. Elengedhetetlen, hogy a rendszer folyamatosan elérhető legyen, de az adatokhoz kizárólag azok férhessenek hozzá bármikor és bárhonnan, akik erre jogosultak.
Ötgenerációs munkahelyeké a jövő: újra kell tanulnunk a felgyorsult világot
Kényes helyzetekhez, feszültséghez, széthúzáshoz vezethetnek sokak szerint a generációs különbségek, főleg a munka világában. Szükségszerű-e, hogy ez így legyen? Hasonlóan sürgető és megoldásra váró kérdésekre keresik a választ a Bosch Podcast legfrissebb adásának szakértő vendégei, Steigervald Krisztián és Somogyi András.
Tudjuk, hogy káros, mégsem törődünk az akkumulátorgyárak éjszakai fényszennyezésével
A fényszennyezés egyaránt káros hatással van az emberi szervezetre és az élővilágra, mégis kevés figyelem jut rá az új gigaberuházások kivitelezésénél.
Új kiberbiztonsági szabályozás: így spórolhatnak milliókat a cégek
2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lefolytatását és a felügyeleti díjak számítását érintik.