Kritikusan fontossá vált az energiaköltségek pontosabb előrejelzése
Minimum háromszorosára nőtt a legtöbb hazai cég energiaköltsége tavaly – mutat rá az EY 70 magyarországi közép- és nagyvállalat megkérdezésével készült felmérése. A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek.

 

A fejlesztések legnagyobb akadálya a szabályozási bizonytalanság, valamint a vezetőség erőforráshiánya, ami új megközelítéseket igényel a döntéshozóktól. Tízből nyolc cég energiaköltsége legalább megtriplázódott 2022-ben, míg a megkérdezettek közel fele (46%) minimum ötszörös emelkedést tapasztalt. Válaszlépésként a vállalatok döntő többsége (79%) arra kényszerült, hogy legalább részben áthárítsa a költségeket a fogyasztókra, valamint új stratégiát alakítson ki a termékek árazására és beszerzésére is. A kutatás eredménye alapján az ipari szektorban tudták a leghatékonyabban kompenzálni áremeléssel az eddigi költségnövekedését

„Az energiaköltségek növekedése egy olyan válság kiindulópontja volt, amelynek kezeléséhez csak részben állnak rendelkezésre eszközök a cégvezetők kezében. A hirtelen és drasztikus áremelkedés megváltoztatta a cégvezetők gondolkodását. Ma már minden felelős szervezetnél a prioritási listán szerepel a kérdés rövid- közép és hosszú távú kezelése egyaránt” – hangsúlyozta Kovács Levente, az EY-Parthenon igazgatója, energiapiaci szakértője.

A vállalatok több mint 80 százaléka szerint energiahatékonyságot növelő beruházásokra is szükség van a versenyképesség fenntartásához. Eddig a válaszadók negyede döntött úgy, hogy a jelenlegi fogyasztását kiváltja valamilyen alternatív energiaforrással, ezek közül a leggyakoribb műszaki megoldás a napelem és a hőszivattyú. A felmérésből kitűnik, hogy a szolgáltató cégek, amelyek költségszerkezetében kisebb az energia aránya, jelentősen le is vannak maradva az ipari és technológiai szektor szereplőitől abban, hogy konkrét lépéseket tegyenek. A cégek közel kétharmada (60%) véli úgy, hogy a szabályozási bizonytalanságok és a menedzsment erőforrás-hiánya akadályozza leginkább a tervezett beruházások megvalósítását.

"Kritikusan fontossá vált az energiaköltségek pontosabb előrejelzése és tervezése, a megtakarítási lehetőségek azonosítása, a közép- illetve hosszú távú energiastratégia kialakítása, valamint a megfelelő finanszírozási formák megszerzése. Ezekben a kérdésekben a nem megfelelő döntéseknek súlyos ára van ezért érdemes a területet jól ismerő szakemberekkel közösen megtalálni a helyes megoldásokat” – hangsúlyozta Tarjányi Krisztina, az EY energiaipari tanácsadója. A vállalatok mindennapi működését leginkább a költségnövekedés, a csökkenő kereslet, a likviditási és finanszírozási nehézségek, valamint az alapanyaghiány fenyegetik. A folyamatos energiaellátás megszakadásától való félelem messze elmarad ezektől a tényezőktől.

(Forrás: EY)

(Nyitókép: Adobe Stock)

Megbízható energiaellátás - 100%-os rendelkezésre állás a tápellátásban
Az ágazatok egyre nagyobb mértékű villamosításával, hálózatba szervezésével és automatizálásával egyre nagyobb a függőség a megbízható áramellátási megoldásoktól, hiszen a nem tervezett üzemleállások magas költségeket okoznak. Tarts velünk és tudd meg, hogyan szolgáltass megbízható energiát a váratlan leállások elkerülése érdekében!
Több rugalmasságra lesz szüksége a hazai villamosenergia-rendszernek
Becslések szerint 150-180 ezer okosmérővel felszerelt fogyasztó lehet Magyarországon, ami 4,7 millióra is nőhet 2030-ig, ha a magyar piac követi a nyugat-európai trendeket.
Kiberbiztonság - mindkét oldalon hadrendbe áll az MI
Napjaink gyors ütemű technológiai fejlődése különösen nagy hatással van a kiberbiztonságra. Felgyorsult a macska-egér játék: a kiberbűnözők a legmodernebb eszközökkel és módszerekkel finomhangolják a tevékenységeiket a legújabb védelmi vonalak megkerüléséhez.
Továbbra is államiak a legnagyobb felvásárlási tranzakciók Magyarországon
A legnagyobb értékű ügyletet 2023. november közepén jelentették be: ez a magyar állami tulajdonú Corvinus International Investments 15 százalékos Erste Bank Hungary részesedésének 232 millió euró értékű értékesítése volt a bank magyarországi anyacégének.
Márciustól emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok
A munkavállalók egészségének és jogszerű foglalkoztatásának elősegítése miatt ezért érdemben emelkednek a munkavédelmi és foglalkoztatás-felügyeleti szabálytalanságok bírságtételei 2024. március elsejétől.