Hubertus Troska, a Daimler német autóipari konszern kínai érdekeltségének igazgatója kijelentette, hogy az ázsiai országban az elektromos autók fejlesztésére összpontosítanak.
Elmondta: az év elejétől októberig az előző évihez képest 27 százalékkal közel félmillióra nőttek a Daimler eladásai Kínában és ezzel az Audit és a BMW-t is megelőzve a prémium kategóriában az ország legnagyobb gyártójává lépett előre. A Daimler azonban a megszerzett piacvezető rang megőrzése helyett inkább olyan hosszú távú szempontoknak ad prioritást fejlesztési terveiben, mint az elektromos mobilitási üzletág kiépítése Kínában – fejtette ki.
"Ha van a világon egy ország, ahol érdemes elektromos autót fejleszteni, akkor az Kína" – fogalmazott. Ellentétben Németországgal, ahol az autósok inkább nagyobb távokat tesznek meg autóikkal, a kínai sofőrök többsége elsősorban nagyvárosokban használja autóját. Az elektromos mobilitásra való átállást gyorsítja Kínában a robbanómotoros autók belvárosi forgalomból való teljes, vagy a rendszám szerinti részleges kitiltása, valamint az autógyártókra bevezetett elektromos jármű kvóta is.
Miközben a kínai autógyáraknak már vannak tisztán elektromos modelljeik, a Daimler ügyfeleinek még várniuk kell az első elektromos modellre: a német autógyár 2019-ben kezdi meg első tisztán elektromos városi szabadidő autó modellje, az EQC gyártását Kínában. Hubertus Troska a kantoni autószalonon jelentette be, hogy a Daimler megjelenik egy teljesen elektromos kompakt modellel is a kínai piacon.
Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.
AI4Factory - mesterséges intelligencia az iparban Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.