Kevés a logisztikai szakember, a hét számjegyű fizetés sem elég vonzó
Stratégiai együttműködésről írt alá megállapodást március 9-én a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder a két fél közös szervezésében megtartott szakkonferencián. A budapesti rendezvény kiemelt témája a magyarországi logisztikai piac munkaerőhelyzete volt.

 

Az együttműködés keretében a felek a jövőben széles körű piaci információkkal látják el egymást az aktuális munkaerőpiaci tendenciákról, beleértve a logisztikai trendeket, hiszen ez egy kiemelt jelentőséggel bíró gazdasági terület. A folyamat részeként a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Trenkwalder integrálja a rendelkezésükre álló piaci információkat és tapasztalatokat, valamint közvetítik azokat a két szervezettel kapcsolatban álló üzleti szereplők felé.

„A logisztika területén is tetten érhető a munkaerőhiány, néha már az akár hét számjegyű fizetések sem hatnak eléggé motiválóan, de arra is gyakran látunk példát, hogy a megfelelő szakértelem szab gátat az ideális jelölt megtalálásában” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette, hogy a mindennapjaik során amellett, hogy igyekeznek naprakész oktatásokkal (pl. felsőfokú logisztikai menedzser képzés) is javítani az aktuális helyzeten, fontosnak tekintenek minden olyan további háttérfolyamatot is, amely a megfelelő munkaerő megtalálásában segíti a logisztikai cégeket.

 

Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke és G. Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója

 

„Az innovatív digitális HR megoldások alkalmazása jelentős mennyiségű adattal tudja ellátni a piaci szereplőket, amelynek megfelelő felhasználása alapvetően elősegítheti a cégek jobb és tervezhetőbb működését” – mondta G. Nagy Balázs, a Trenkwalder ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy a legnagyobb hazai munkáltatók körébe tartozó Trenkwalder ennek az adatkincsnek a kiaknázásában örömmel vállal partnerséget a Magyar Logisztikai Egyesülettel.

A kooperáció első elemeként március 9-én, Budapesten közös szakkonferenciát szerveztek. A rendezvény többek között azt a témát járta körül, hogy a munkaerőpiac aktuális folyamatai hogyan befolyásolják a logisztikai szektor működését, bevételeit és nyereségét, valamint hatékonyságát.

A munkaerő növekvő mobilitása

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a hazai piacon a gazdasági nehézségek ellenére több százezer fős a munkaerőhiány, az elbocsátott alkalmazottak többségét a piac más szegmensei azonnal felszívja. A szakember a vállalat saját közelmúltbeli Mobilitási Index felmérésre utalva rámutatott, hogy a hazai munkavállalók 53 százaléka kedvezőbb munkalehetőségek érdekében hajlandó jelenlegi lakhelyéről elköltözni, az egyes régiókban élők mobilitási készségeinek ismerete pedig jelentős versenyelőnyt biztosíthat a munkáltatók számára.

Munkaerő harmadik országokból

A szakkonferencia másik fontos témája a harmadik országbeli munkavállalók alkalmazása volt. A tavalyi statisztikák szerint az elmúlt évben közel 60 ezer munkavállaló érkezett az országba, ezek többsége ukrán, de az Ázsiából érkezők száma is dinamikusan növekszik. Ez a létszám önmagában nem képes megoldani a hazai munkaerőpiac fennálló strukturális problémáit, ám azok az agilis vállalkozások, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel, viszonylag egyszerűen képesek kezelni saját munkaerő-problémáikat.

Dobos Tamás, a Trenkwalder projekt managere előadásában külön kiemelte a Fülöp-szigetekről érkező munkavállalók előnyeit. Esetükben – keresztény többségű ország lévén – a nagyfokú kulturális illeszkedést, az angol nyelvű kommunikációt, a képzettség szintjét, a többséget jellemző erős motivációt és az ezzel összefüggő alacsony fluktuációt emelte ki.

Szarvas Péter, a Trenkwalder quality managere elmondta, hogy a logisztikai munkaerő-keresések száma a koronavírus-járványt megelőző utolsó időszakhoz – 2019 utolsó negyedévéhez – képest jelenleg közel kétszeres mértékű, és ez a szint az év hátralévő részében is fennáll majd. A jelöltek elvárása, illetve a munkáltatók ajánlatai között ugyanakkor egyes munkakörökben akár 20 százaléknál is nagyobb eltérés van. Ez növelheti a fluktuációs hatást, elnyújtja a betöltési időt, csökkenti a belső motivációt, valamint a kívántnál alacsonyabb kvalitású jelöltek jelentkezésével járhat.

(Forrás: MLE)

(Nyitókép: Illusztráció, Adobe Stock)

Kik Európa innovátorai?
2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki szervezet közléséből.
Így lesz a jövő adatközpontja fenntartható és biztonságos
Az adatközpontoknak egyre komolyabb elvárásoknak kell megfelelniük, legyen szó teljesítményről, kapacitásról vagy éppen a biztonságos és megbízható működésről. Elengedhetetlen, hogy a rendszer folyamatosan elérhető legyen, de az adatokhoz kizárólag azok férhessenek hozzá bármikor és bárhonnan, akik erre jogosultak.
Ötgenerációs munkahelyeké a jövő: újra kell tanulnunk a felgyorsult világot
Kényes helyzetekhez, feszültséghez, széthúzáshoz vezethetnek sokak szerint a generációs különbségek, főleg a munka világában. Szükségszerű-e, hogy ez így legyen? Hasonlóan sürgető és megoldásra váró kérdésekre keresik a választ a Bosch Podcast legfrissebb adásának szakértő vendégei, Steigervald Krisztián és Somogyi András.
Tudjuk, hogy káros, mégsem törődünk az akkumulátorgyárak éjszakai fényszennyezésével
A fényszennyezés egyaránt káros hatással van az emberi szervezetre és az élővilágra, mégis kevés figyelem jut rá az új gigaberuházások kivitelezésénél.
Új kiberbiztonsági szabályozás: így spórolhatnak milliókat a cégek
2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lefolytatását és a felügyeleti díjak számítását érintik.