Két újabb beruházással bővíti ellátásilánc-hálózatát a Bosch
A Robert Bosch Power Tool Kft. 2024 végéig összesen csaknem 70 milliárd forint értékű beruházást valósít meg a jelenleg több mint 3800 munkavállalót foglalkoztató miskolci telephelyén.

 

A vállalat a folyamatosan növekvő raktározási és elosztási igények miatt több mint 54 milliárd forintból logisztikai és disztribúciós központot hoz létre Miskolcon, emellett pedig több mint 15,7 milliárd forintot fordít gyártási kapacitásának bővítésére. A két beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés (EKD) alapján összesen mintegy 10,2 milliárd forint utófinanszírozás keretében nyújtható, vissza nem térítendő készpénz támogatást biztosít.

„Nemzetközileg is magas színvonalú technológiai infrastruktúránknak, szaktudásunknak és elkötelezettségünknek köszönhetjük kiemelkedő eredményeinket. Ez a beruházás jól mutatja a miskolci gyár jelentőségét a vállalatcsoporton belül” – hangsúlyozta Fükő László, a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója.

Zökkenőmentes kiszolgálás a nemzetközi ellátásilánc-hálózatban

A nagyszabású beruházás célja egy magas automatizáltságú raktári struktúra kialakítása a Miskolci Ipari Park területén. A közel 100 ezer négyzetméteres komplexum több kiemelten fontos logisztikai funkciót lát majd el. Az új létesítmény a vállalatcsoport elektromos kéziszerszám üzletágának egyik meghatározó késztermékelosztó raktára lesz a kelet-európai régióban, a 2017-ben átadott, többek között csomagolási tevékenységet végző Regionális Szolgáltató Központ is ide költözik, illetve késztermék- és alapanyag raktárként is működik majd.

 

 

A miskolci logisztikai központ a Bosch mintegy 780 raktárból álló nemzetközi ellátásilánc-hálózatának része. A Bosch 37 ezer munkatársa foglalkozik beszerzéssel és logisztikával világszerte, naponta mintegy 230 gyárat látnak el alkatrészekkel és nyersanyagokkal. Meghatározó feladatuk, hogy a Bosch ügyfeleinek magas szintű kiszolgálása érdekében az egész értékfolyamat során folyamatos, fenntartható és rugalmas ellátási láncot működtessenek.

Kapacitásbővítés a felhasználói élmények optimalizálása érdekében

A miskolci kéziszerszámgyár 2018-ban a kiemelkedő technológiai infrastruktúra, a speciális szaktudás és a magas gyártási volumen alapján a Bosch csoport elektromos kéziszerszám üzletágának európai akkumulátor gyártási kompetencia-központja lett. A most bejelentett kapacitásbővítő beruházás új, innovatívabb akkumulátorok, illetve vezeték nélküli kézi-, valamint kerti szerszámok fejlesztésére és gyártására ad lehetőséget.

(Forrás: Bosch)

Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
A technológiai nagyvállalat eredetileg saját munkatársai számára indította el a három fő fejezetből álló képzési programot.
Bionika, robotika és spinoff fejlesztések az idei Innovációs Napon
Hatodik alkalommal rendezi meg a kutatókat és ipari partnereket összekötő eseményét, az Innovációs Napot a Műegyetem - FIEK (Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ) június 8-án.
Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?
Az ipari igények az egyre kifinomultabb technológiák felé mutatnak. A termelő berendezések termelékenységével, hatékonyságával, pontosságával és megbízhatóságával szemben támasztott követelmények egyre magasabbak.
Megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport
A Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett, napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában. A cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további piacbővítő lépéseket tervez.
Magyarországról is hozzáférhetünk digitálisan az EU szolgáltatásaihoz
Az Evrotrust eID az első tagállami eID rendszer, amely egyszerű digitális hozzáférést és azonosítást biztosít magyar magánszemélyeknek és vállalatoknak egyaránt az Európai Unió közigazgatási szolgáltatásaihoz.