Jól jár, ha cége most jelentkezik
2016. június 30-ig kedvezményesen foglalhatja le helyét az Automotive Hungary Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállításra!

 

Az eddigi sikeres kiállítások alapján 2016. október 19-21. között a Hungexpo Zrt. újra megrendezi a járműipar legnagyobb regionális fórumát a Budapesti Vásárközpontban, ahol minden járműipari ágazat képviselteti majd magát, multinacionális cégek, világmárkák, kis- és középvállalkozások egyaránt jelen lesznek. A kiállítás tematikája lefedi a járműgyártás teljes folyamatát, minden szegmensét a gyártási folyamatoktól, rendszerektől, üzemi berendezésektől és beszállítói szolgáltatásoktól kezdve, az autógyártásban használható informatikai megoldásokon és ipari szolgáltatásokon át a szakember képzésig.

Partnereink, kiállítóink mostanáig több mint 2000 négyzetmétert foglaltak le a Vásárközpont legnagyobb pavilonjában, hogy részt vehessenek a 2016-os eseményen, és számuk, valamint az általuk lefoglalt terület, a rendezvényhez közeledve, egyre nő. Kiállítóként olyan, a saját területükön meghatározó cégek lesznek a négy magyarországi autógyár mellett, mint: Beewatec, Bosch, Continental, Duvenbeck, Fanuc, Flextronics, Karsai Műanyagtechnika, Kirchhoff, Knüppel, KUKA, LUK Savaria, Mol, Thyssen Krupp, Wedco, ZF.

 

 

Számos város és régió is megjelenik a kiállításon, úgy, mint: Nyugat-Pannon Régió, Miskolc és Győr, de idén először csatlakozik hozzájuk Tatabánya is. A városi standokon olyan nagy nevek mutatkoznak majd be, mint például a BPW-Hungária, a Takata, a Shinwa, az AGC Glass, a Delphi vagy a Bridgestone. Kollektív bemutatókra is lehet számítani, hiszen közös kiállítói standokat szervez a Czech Trade, az Advantage Austria, a Német-Magyar Ipar Kamara, a MAJOSZ és a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete.

Programkínálat

A rendezvényhez magas színvonalú szakmai programsorozat is kapcsolódik, melyek továbbra is az iparág egészét lefedő 3 kiemelt témakörre épülnek: ÜZLET, TUDOMÁNY, KARRIER.

A hagyományosnak mondható programok mellett, mint az Automotive Hungary Techtogether diákverseny és a MAJOSZ-HIPA Beszállítói Fórum, idén számos újdonsággal is várjuk a szakembereket:

• először szervezi az Automotive Hungary keretében a JETRO a japán-magyar alkatrész- és anyagbeszerzési üzletember találkozót,

• a Portfolió és a MAGE közösen szervezi a Járműipar 2016 konferenciát,

• a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara mérnök továbbképzési programot tart e-mobilitás témában,

• HIPA TIER UP! stand – A megjelenés célja, hogy erősítse a kooperációt a magyar járműipari egyetemek és a hazai kkv szektor között a szakmai tartalommal megtöltött gyakornoki programok és a közös kutatás-fejlesztési projektek területén.

 

Társrendezvény: Autótechnika Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás 2016. október 19-22. (szerda-szombat)

Az Automotive Hungary szakkiállításra kedvezményes előjelentkezési határidő: 2016. június 30. REGISZTRÁCIÓ

Csatlakozzon a magyar járműipar komplex fórumához, ahol a gazdaság legdinamikusabb ágazata teljes körűen mutatkozik be!

Bővebb információ és kiállítói jelentkezés: www.automotivexpo.hu, automotivexpo@hungexpo.hu

 

Ingyenes AI-képzési programot indít magyar fejlesztőknek is az AWS
A magyar fejlesztők három hónapon át ingyenesen férhetnek hozzá mesterséges intelligenciával, gépi tanulással és generatív AI-jal foglalkozó képzésekhez az Amazon Web Services (AWS) új közép- és kelet-európai programjában. A kezdeményezés az egyre növekvő AI-szakemberhiányra reagál.
Drága mulasztás elhanyagolni az elektromos karbantartást
Ma már üzleti, és nem csupán műszaki kérdés a megbízható energiaelosztás az iparvállalatok vagy az épület- és villamosinfrastruktúra-üzemeltetők számára.
MI-eszközökkel a meglévő munkaerő nagyobb értéket állíthat elő
Magyarországon a munkaképes korú lakosság 32,2 százaléka használt mesterséges intelligenciát 2026 első negyedévében, amely a Microsoft 147 országra kiterjedő felmérése szerint a 19. helyet biztosítja számára a globális ranglistán.
Számos képzéssel készülnek a biztonságos munkavégzésre a szegedi BYD-gyár dolgozói
Több mint 1000 munkavállalót érintő képzési együttműködést kötött a DEKRA Magyarország és a BYD. A már jelenleg is zajló, egyéves program 20 különböző képzéstípust és összesen több tízezer órányi képzést foglal magában.
Mesterséges intelligencia optimalizálja az elosztott energiaforrások felhasználását
A meglévő villamos hálózatok kapacitásának jóval hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé a jövőben a Schneider Electric és a Kraken együttműködése. Ha csak az iparban és a kereskedelmi szektorban sikerül növelni a keresleti oldali rugalmasságot, az éves szinten akár ezermilliárd dollárt is érhet.