Jókora szakadék tátong a feltételezett és a megvalósított fejlesztések között
Azok a cégek, akik nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésre, jobban reagálnak a piaci változásokra. A Dell Technologies közzétette új kutatását, az innovációs indexet, amelyben több mint 45 ország 6600 alkalmazottja vett részt.

 

A kutatás arra világított rá, hogy a vállalatok bíznak saját fejlesztéseik erejében globális kihívások esetén. Nemzetközi szinten több mint háromnegyedük (84%; Magyarországon is több mint a megkérdezettek kétharmada, 68%) egyetért azzal, hogy vállalatuk dinamikusan korszerűsítő kultúrával rendelkezik, a válaszok azonban egyértelmű szakadékot mutatnak a feltételezett és a megvalósított változtatások között.

Ahhoz, hogy áttekinthessük a világ különböző pontjain működő cégek innovációs érettségét, a vállalat elhelyezte a válaszadókat egy, az „Innovációs vezetőktől” a „Lemaradókig” terjedő skálán. Ez megmutatta a feltételezett és megvalósított korszerűsítések között tátongó szakadékot. Hiába értékelik pozitívan a vállalatok a saját kultúrájukat, világszerte csak a cégek 18%-a (Magyarország:12%-a) minősül „Vezető innovátornak” vagy „Innovációkat alkalmazónak”.

Ez azért fontos, mert a „Vezető innovátorok” és az „Innovációkat alkalmazók” 2,2-szer nagyobb eséllyel gyorsítják fel az innovációt recesszió idején, mint a „Követő” és a "Lemaradó” kategóriába sorolt cégek (akik ilyenkor nagyobb eséllyel lassítanak). A jó hír az, hogy a kutatás csak egy pillanatnyi állapotot tükröz, és a cégek képesek fejlődni, ha felkészítik az alkalmazottaikat, a folyamataikat és a technológiájukat a változásra.

Alkalmazottakra alapozott fejlesztések

A cégeknek segítségre van szükségük egy olyan kultúra kialakításában, ahol minden ötlet számít, és a hibákból való tanulás támogatott, nem pedig elítélendő. A vállalatok tisztában vannak egy ilyen kultúra előnyeivel, és bíznak a teljesítőképességükben: több mint háromnegyedük (78%; Magyarország: 52%) úgy gondolja, az új alkalmazottak részben azért csatlakoznak a vállalatukhoz, mert hisznek abban, hogy lehetőséget kapnak a javaslataik megvalósítására, ami komoly teljesítmény.

 

A vállalatoknak azt is érdemes végiggondolniuk, hogyan fejleszthetik az újításokra vonatkozó folyamataikat

 

Ehhez azonban először át kell hidalniuk a már említett szakadékot. A válaszadók 59 százaléka (Magyarországon 40%-a) úgy véli, az alkalmazottak azért is hagyják ott munkahelyüket, mert nem tudtak annyi fejlesztést bevezetni, mint amennyit reméltek. Ráadásul 64 százalékuk (itthon 56%) szerint a vállalati kultúrájuk bizonyos aspektusai nem engedik, hogy a képességeikhez vagy szándékukhoz mérten újszerűen gondolkodjanak. A jelentés útmutatással is szolgál a vállalatoknak ezen problémák megoldására: kiemeli a lehetőségeket az innováció ösztönzésére, és ismerteti a hátráltató akadályokat.

Folyamatokra alapozott innováció

Az alkalmazottakat érintő változtatások mellett a vállalatoknak azt is érdemes végiggondolniuk, hogyan fejleszthetik az újításokra vonatkozó folyamataikat. A válaszadók csapatainál az előrehaladás elsődleges akadálya a változtatásra fordítható idő hiánya. Ez jól példázza, mennyire fontos lenne, hogy a felső vezetők hangsúlyt fektessenek az innováció fontosságára. Jelenleg a válaszadók 68%-a (Magyarországon 64%-a) állítja azt, hogy a vezetőik inkább a vállalat napi működtetésére összpontosítanak, és nem a fejlesztésekre.

A vezetők valódi, látható elkötelezettsége nélkül az ambiciózus, képzett alkalmazottak nem tudják teljes mértékben kihasználni a lehetőségeiket. Ha a fejlesztéseknek szervezett kereteket adunk, eredményesebbé tehetjük. Jellegéből adódóan a haladás lehet ugyan organikus, alkalmi tevékenységnek tekinteni, de az „Innovációs vezetők” és az „Innovációkat alkalmazók” 63%-a arról számolt be, hogy náluk specializált, célzott projektek ösztönzik a változtatást.

Technológiára alapozott innováció

A tanulmány eredményei rámutatnak a technológiai vívmányok támogató erejére és a lemaradás következményeire. A túlnyomó többség (86%) (Magyarország: 76%) aktívan keresi azokat a technológiákat, amelyek segíthetnek megvalósítani a fejlesztésekre vonatkozó célkitűzéseket. Ennek ellenére 57%-uk (Magyarország: 56%-uk) úgy véli, hogy a technológiájuk nem a legmodernebb, és attól tartanak, hogy lemaradnak a versenytársaik mögött.

A tanulmány azt is vizsgálja, hogy az innováció öt technológiai katalizátorának mely területein tapasztalnak növekedést, illetve néznek szembe akadályokkal a szervezetek. Az öt katalizátor a következő: többfelhős környezet, peremhálózat, modern adatinfrastruktúra, helytől független munkavégzés és kiberbiztonság. A lehetőségek kiaknázásának legnagyobb buktatója szinte minden területen a komplexitás.

 

Az innováció leggyakrabban, globális szinten jelentkező technológiai akadályai
 
► Növekvő felhőköltségek,
 
► Az átfogó üzleti infrastruktúra és az IT-infrastruktúra architektúrájának integrálása során jelentkező nehézségek,
 
► Az alkalmazások új felhőkörnyezetekbe való migrálására fordított idő és pénz,
 
► Kiberbiztonsági fenyegetések: Nem biztonságos adatokkal és edge eszközökkel nem lehetséges a modernizáció,
 
► Azon IT-infrastruktúra hiánya, amely képes lenne fogadni és feldolgozni az adatokat az edge-en.

 

Van egy meghatározó egyenlet az üzleti világban: ötlet + technológia = hatás. Az egyenlet elemei közötti függőség gyakran megakasztja a vállalatokat. Sokszor azt gondolják, hogy a megfelelő nagy ötlet hiányzik. Arra várnak, hogy valakinek a fejében kigyullad a fény, és előáll valami nagyszabású elképzeléssel. De a kicsi, gyakorlatias gondolatok is beindíthatnak egy láncreakciót, amely nagyobb hatékonyságot és nyereséget eredményez, és új célt tűz ki a vállalat elé. Ehhez azonban mindig szükség van a megfelelő folyamatokra és technológiákra. Csak akkor keletkezik érték, ha az egyenlet minden eleme megvan.

(Forrás: Dell Technologies)

(Képek: Adobe Stock)

A kerékpározás jövője
A kerékpározás az egyik legnépszerűbb és leginkább környezetbarát közlekedési forma, amely évről évre egyre több embert vonz.
Az MI lehet a kulcs az egyszemélyes vállalkozások nyári pihenéséhez
Ma Magyarországon 620 ezer regisztrált egyéni vállalkozó töri a fejét azon, hogyan pihenhetne a nyári időszakban legalább egy-két hetet. A megoldás nem lehetetlen, azonban némi előkészületet és a mesterséges intelligencia által kínált lehetőségek használatát is igényli – derül ki a Billingo összefoglalójából.
Bevezetés a virtuális üzembe helyezésbe
A virtuális üzembe helyezés átalakítja a tervezési folyamatot azáltal, hogy számítógépes szimulációkat alkalmaz a gyártási rendszerek tesztelésére és optimalizálására, mielőtt azok fizikailag megépülnének.
Teherautók számára alkalmas töltőhálózat épül Európában
A nemzetközi E.ON Csoport és a MAN együttműködés értelmében a teherautótöltő-hálózathoz mintegy 170 helyszínen 400 töltőpont fog tartozni Európa-szerte. Az első helyszín idén nyílik meg – 2025 végéig mintegy 80 töltőpont készül el.
Kína autóipara: honnan jön, és hova tart?
Négy évtized elég volt ahhoz, hogy a semmiből a világ első számú autóipari nagyhatalmává emelkedjen Kína. Számaik kétségtelenül impozánsak, ám nem feltétlenül tükrözik, hogy mire is számíthatunk még a kínai autógyártóktól.