Job Tindereznek a Műegyetemen
Az ország legnagyobb és legrégebbi állásbörzéjén, március 11-12-én élesedik a Job Tinder, amely a leendő vagy már diplomás mérnököknek segít megtalálni a számukra legjobb munkahelyet.

 

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Állásbörzéje idén minden eddiginél modernebb és interaktívabb formában tér vissza. A jelenleg 18 ezer aktív felhasználóval rendelkező Cheers egyetemi applikáción megjelenik a Job Tinderre, és Pozi Tinderre keresztelt játék, amely a választást és az értékelést teszi lehetővé a hallgatóknak. A"Job Tinderen" jobbra vagy balra húzva jelezhetik, mely cégek keltik fel az érdeklődésüket, a „Pozi Tinderen”pedig a meghirdetett pozíciókat értékelhetik ugyanígy. 

Az állásbörzéről minden fontos információ elérhető lesz a Cheers alkalmazásban, beleértve az interaktív térképet és az ebédjegyek digitális letöltését is, így nemcsak a hallgatóknak, hanem a kiállítóknak is érdemes letölteni az alkalmazást. Az appon emellett más játékok is elérhetők lesznek, úgymint a geocaching, easter egg, mini kívzek, kaparós sorsjegy, vagy szerencsekerék.

 

 

Ráadásul február 21-én, azaz a rendezvény kezdete előtt 18 nappal indul egy kihívássorozat is, amelyben crediteket lehet gyűjteni, melyek később ajándékra válthatók. A nyeremények között szerepelnek: ingyen kávé, fröccs, dupla Jäger vagy akár 10 okos vodka. Fődíjként pedig a Budapest Parkba és a Campus Fesztiválra is belépőt nyerhetnek a BME hallgatók.

További információ: Műegyetemi Állásbörze

 

| Fotók: BME

Kapcsolóberendezések újracsomagolva
Díjat nyert a WorldStar Global Packaging Awards-on „Electronics” kategóriában a DS Smith és a Schneider Electric közösen fejlesztett csomagolási rendszere, amit az utóbbi vállalat nagyteljesítményű elektromos kapcsolóberendezéseihez alakítottak ki.
Radikális karbonlábnyom-csökkentést hozhat az ipari méretű papírpalack-gyártás
A globális bor-, szesz- és élelmiszeripar egyre nagyobb nyomás alatt áll, ami a csomagolást illeti. Az üveggyártás akár 1500°C-os, jellemzően fosszilis energiával fűtött kemencéket igényel, az elmúlt évek energiaválságai, költségemelkedése és alapanyag-hiánya azonban erősen sújtotta ezt az iparágat.
A rugalmatlanság drága dolog: 20 milliárd forintot égetett el idén a villamosenergia-piac
A negatív áramár nem a bőség, hanem a rugalmatlanság tünete. Idén eddig nagyságrendileg 43 millió euró (mintegy 20 milliárd forint) a negatív árú órákban realizált piaci veszteség. Cikkünkben a Green Cloud szakértői elemzik a kialakult helyzetet.
Üres vezetőfülkék: munkaerőhiány szorításában a logisztika
A logisztikai vállalatok előtt álló legnagyobb kihívás ma már nem az, hogy van-e elegendő fuvarfeladat vagy raktárkapacitás. A valódi kérdés: lesz-e, aki holnap elvégzi a munkát?
Az energiatárolás néhány év alatt teljesen átírhatja az energiapiacot
2026 áprilisa volt az első hónap a történelemben, amikor a szél és a nap energiájából előállított villamos energia világszinten meghaladta a gáz égetésével előállított villamos energia mennyiségét – írja Szilva Attila fizikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója.