Jelentős támogatások a szellemitulajdon-védelem terén
Január 1-jétől 75 százalékos, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai kis- és középvállalkozások, egyetemek, kutatóhelyek vagy magánszemélyek.

 

Az intézkedés a kormány innovációs stratégiájához, a Neumann János Programhoz kapcsolódóan lépett életbe, ezzel is ösztönözve a hazai innovációs ökoszisztémát. A magyar kormány kiemelt célja, hogy a növekvő kutatás-fejlesztési ráfordítások mellett az eredmények hasznosulása is egyre inkább láthatóvá váljon. Ebben nagy hangsúlyt kapnak a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek, valamint a kis- és középvállalkozások. Szintén fontos lépés az az iparjogvédelmi oltalom alatt álló megoldások kiterjedtebb hasznosítása, a felsőoktatás és a gazdaság hatékonyabb összekapcsolása, ahogy a tudásalapú gazdaság megerősítése is. Ezeket a célokat szolgálja a Neumann János Program (NJP).

Az NJP-hez kapcsolódóan a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) is fontos feladatai vannak, amelynek központi eleme az iparjogvédelmi aktivitás ösztönzése. Ennek egyik lépése a 2024. január 1-jével bevezetett változás: a hazai kis- és középvállalkozások, az egyetemek, a kutatóhelyek és a magánszemélyek ezt követően a szabadalmi bejelentési- és kutatási díjnak, az érdemi vizsgálatra irányuló kérelem díjának, a megadási díjnak és a szabadalom fenntartási díjának csupán az egynegyedét kötelesek megfizetni. A támogatás érvényesítéséhez a bejelentőknek nyilatkozatot kell tenniük. A támogatás eredményeként mérsékelt díjak a 2024. január 1. vagy azt követő bejelentési nappal rendelkező szabadalmi bejelentések esetén vehetők igénybe. 

Szintén fontos eredmény, hogy az SZTNH képviselői több fórumon is részt vettek az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) mikroszervezetek számára nyújtandó díjkedvezményekre vonatkozó javaslatának kidolgozásában, amelyet végül az Adminisztratív Tanács képviselőinek többsége támogatott. Ennek megfelelően egy nemzetközi szintű változás is életbe lép 2024. április 1-jével: a mikroszervezetek 30 százalékos díjcsökkentésben részesülnek a bejelentési, kutatási, vizsgálati, megadási és belső fenntartási díjak összegéből európai szabadalmi bejelentés esetén.

A kedvezmény összege így egy adott európai szabadalom megadásáig több ezer eurót is jelenthet, de a hosszadalmas eljárások esetében, akár a 10 ezer eurót is elérheti. Kedvezményre jogosult mikroszervezetek a mikrovállalkozások, természetes személyek, nonprofit szervezetek, egyetemek és közkutatási intézmények, ahol mikrovállalkozásnak minősülnek azok a cégek, amelyek tíznél kevesebb főt foglalkoztatnak és éves árbevételük vagy mérlegfőösszegük nem haladja meg a 2 millió eurót.

 

| Nyitókép: Adobe Stock

 

Kik Európa innovátorai?
2024-ben is magas volt a szabadalmi aktivitás, közel 200 ezer szabadalmi bejelentést tettek az Európai Szabadalmi Hivatalhoz – derült ki szervezet közléséből.
Így lesz a jövő adatközpontja fenntartható és biztonságos
Az adatközpontoknak egyre komolyabb elvárásoknak kell megfelelniük, legyen szó teljesítményről, kapacitásról vagy éppen a biztonságos és megbízható működésről. Elengedhetetlen, hogy a rendszer folyamatosan elérhető legyen, de az adatokhoz kizárólag azok férhessenek hozzá bármikor és bárhonnan, akik erre jogosultak.
Ötgenerációs munkahelyeké a jövő: újra kell tanulnunk a felgyorsult világot
Kényes helyzetekhez, feszültséghez, széthúzáshoz vezethetnek sokak szerint a generációs különbségek, főleg a munka világában. Szükségszerű-e, hogy ez így legyen? Hasonlóan sürgető és megoldásra váró kérdésekre keresik a választ a Bosch Podcast legfrissebb adásának szakértő vendégei, Steigervald Krisztián és Somogyi András.
Tudjuk, hogy káros, mégsem törődünk az akkumulátorgyárak éjszakai fényszennyezésével
A fényszennyezés egyaránt káros hatással van az emberi szervezetre és az élővilágra, mégis kevés figyelem jut rá az új gigaberuházások kivitelezésénél.
Új kiberbiztonsági szabályozás: így spórolhatnak milliókat a cégek
2025-ben tovább szigorodtak a kiberbiztonsági előírások, amelyek az auditok lefolytatását és a felügyeleti díjak számítását érintik.