A VOSZ Barométer főindexe az idei harmadik negyedévben a 100-as skálán 52 százalékon állt, ami az első mérés, a 2023 első negyedéves adathoz képest 10 százalékos csökkenést jelent.
 
 
Mesterséges neurális hálózatokkal lehetővé tett gépi tanulásért ítélték oda a 2024-es fizikai Nobel-díjat
Az amerikai John J. Hopfieldnek és a kanadai Geoffrey E. Hintonnak ítélték oda 2024-ben a fizikai Nobel-díjat – jelentették be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Akadémián. A két kutató a gépi tanulás mesterséges neurális hálózatokkal való lehetővé tételéhez járult hozzá úttörő jelentőségű eredményeivel.
Konferencia az okosvárosokról és a technológiai sokszínűségről
Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői a Kognitív Mobilitás 2024 konferencián Budapesten.
Teljes kultúraváltás – a Miller Industries beszámolója arról miként segítette a Birst megoldás üzlete átalakítását
Az Infor első blogsorozata az Infor Customer Excellence Awards nyerteseit állítja reflektorfénybe és osztja meg a sikertörténeteiket.
Új képzési program indul az adatközponti és kritikus infrastruktúra területén működőknek
Új képzésekkel egészítette ki EcoXpert Partner Program kezdeményezését a Schneider Electric. Az újonnan megszerezhető tudás hatékonyan támogatja a vállalat adatközponti és kritikus infrastruktúra területeken tevékenykedő értékesítési partnereit ügyfeleik még jobb kiszolgálásában.
Zsákutcába kerülhet az AI egy kutatás szerint
A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT elterjedése valójában egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, s ezzel megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését – erre jutott a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya.
Szupravezető technológia: érintésmentes munka a jövő laboratóriumában
Fagyasztva szárító tartályok automatizált tisztatéri töltése a Festo SupraMotion segítségével. A német technológiai vállalat a Hannoveri Vásáron mutatta be a fagyasztva szárító tartályok tisztaterekben történő teljesen automatizált töltésére és mérlegelésére szolgáló koncepciót.
Automatizáció és AI az ellátási láncokban
Az automatizáció és a mesterséges intelligencia integrálása a logisztikába és a beszerzési láncokba elengedhetetlen a sikerhez és a fenntarthatósághoz az e-kereskedelem iparágában.
Mesterséges intelligencia segít a kódok automatizált javításában
Elég egyetlen sebezhetőség egyetlen alkalmazásban ahhoz, hogy a kiberbűnözők betörjenek a vállalatok rendszereibe. Ezért kiemelten fontos, hogy a cégek a lehető legrövidebb idő alatt azonosítsanak és javítsanak minden ilyen sérülékenységet.
Kényelem a fogyasztónak, rugalmasság a gyártónak
A Tetra Pak tovább bővítette az on-the-go kategóriára szabott csomagolási kínálatát. A vállalat a növekvő fogyasztói trendre reagál, miszerint egyre többen választanak olyan termékeket, amelyeket otthonukon kívül, menet közben is fogyaszthatnak.
A Machine Builder AWL egyszerűsíti a gyártási folyamatot az Infor Cloud Solution segítségével
Az AWL az Infor CloudSuite Industrial Enterprise-t választotta a gyártási folyamata technológiai gerincének.
Jelentős összeget költenek az ügyfélszolgálatok a jelszó-visszaállításra
A jelszó-visszaállítások első ránézésre jelentéktelen apróságnak tűnhetnek egy ügyfélszolgálat mindennapos feladatai között. Ez azonban nem is állhatna messzebb az igazságtól.
Megnövelt adatelemzési képesség támogatja a hatékonyabb termelékenységet
Az ARN BV (ARN) vezető hulladékkezelő és újrahasznosító vállalat, amelynek hulladékenergiát feldolgozó üzeme Nijmegenben, a hollandiai Gelderland tartományban található. Az üzem üzleti és háztartási létesítményekből származó maradék hulladékot alakít át energiává, műtrágyává és más újrafelhasználható anyagokká.
Folyamatos innováció eredménye a Vajda-Papír növekedése
Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. alapító-ügyvezetője szerint a dinamikus bővülés a cég növekvő hatékonyságának, a folyamatos innovációknak, köztük a fenntartható termelés érdekében tett lépéseknek köszönhető.
Új eszköz az épületek dekarbonizációjához
Jelentős megtakarítás, az energiahatékonysági és szén-dioxid-kibocsátás csökkentését célzó beruházások megtérülésének még pontosabb kiszámítása az épületek felújítása során – többek között ezt kínálja a Schneider Electric új megoldása.
Autodesk Inventor és Solidworks adatok kezelése Solid Edge szoftverben
Cikksorozatunk előző részében áttekintést adtunk a Solid Edge hátteréről és licencelési lehetőségeiről. Nagyon fontos, hogy olyan szoftvert válasszunk, amely komoly múlttal, megfelelő jövőképpel és erős szakmai, technológiai háttérrel rendelkezik.
korábbi cikkek
A hét témája: AI
Elég egyetlen sebezhetőség egyetlen alkalmazásban ahhoz, hogy a kiberbűnözők betörjenek a vállalatok rendszereibe. Ezért kiemelten fontos, hogy a cégek a lehető legrövidebb idő alatt azonosítsanak és javítsanak minden ilyen sérülékenységet.
autoalkatreszonline24.hu