„A szektor idehaza egyelőre kockázati szempontból vegyes képet mutat: idén még összességében fellendülés várható, ám az év második felétől trendfordulót várunk” – összegzi Bujdosó Tünde, az Allianz Trade magyarországi kockázatkezelési igazgatója a vállalat friss piacelemzésének legfontosabb megállapítását. Az autógyártók körében a vállalati felszámolási esetek aránya 2023-ban alacsony, 1,4 százalék volt, amely csökkenést mutatott a 2022-es 1,8 százalékos arányhoz képest. Ez a kedvező trend idén is folytatódhat, köszönhetően az új autóipari beruházásoknak (Audi, Mercedes, BMW, BYD), illetve a kormányzati stratégiának, amelynek célja, hogy Magyarországot a globális autóipari átalakulás és az elektromos járművekre történő átállás egyik legfontosabb helyszínévé tegye.
Ezért nem meglepő, hogy az autógyártók és autóalkatrész gyártók körében a felszámolási esetek aránya 2024 első negyedévében 1 százalék alatt maradt. Bujdosó Tünde elsősorban azoknál az autóipari beszállítóknál lát emelkedő kockázatokat az idei év második felétől kezdődően, amelyek nagy mértékben a belsőégésű-motor technológiákba fektettek be korábban.
„Globálisan már érzékeljük a késedelmes fizetések, a fizetésátütemezések emelkedő számát, amely azt vetíti előre, hogy az év második felétől a fizetésképtelenségi esetek száma is várhatóan emelkedni fog” – figyelmeztet az Allianz Trade szakértője.
Egyre népszerűbbek az elektromos autók a magyarok körében is
Az Európai Unió gépjárműpiaca 2023-ban 13,9 százalékos bővüléssel zárta az évet, elérve a 10,5 millió darabos éves volument. Ezzel szemben Magyarországon 2023 decemberében az új személygépkocsi-regisztrációk száma 3,4 százalékos csökkenést mutatott az előző év azonos időszakához képest. Ugyanakkor év végén már érezhető volt a fordulat, hiszen a személygépkocsik és járműalkatrészek értékesítése 2023 decemberében 4,2 százalékkal nőtt 2022 decemberéhez viszonyítva. A magyar értékesítési adatokból is látszik, hogy hazánkban is egyre népszerűbb az elektromos és a hibrid meghajtás. Az európai adatok pedig azt mutatják, hogy az akkumulátoros-elektromos autók 2023-ban a vásárlók körében már a harmadik legnépszerűbb választásnak bizonyultak.
Decemberben a piaci részesedésük a forgalomba állított autók alapján 18,5 százalékra ugrott, ami hozzájárult ahhoz, hogy az egész évre 14,6 százalékos részesedést érjenek el, megelőzve a dízelüzeműeket, amelyek 13,6 százalékon maradtak. A benzines autók 35,3 százalékkal megőrizték vezető helyüket, míg a hibrid-elektromos autók 25,8 százalékos piaci részesedéssel a második helyet foglalták el. A hazai trendeket tovább elemezve elmondható, hogy a tavalyi visszaesésnek köszönhetően az autókereskedők körében a felszámolások aránya duplájára, 11 százalékra nőtt 2023-ban a megelőző év 5 százalékához képest.
Ugyanakkor a magyar járműpiac fordított idén, nagyon erősen kezdte a 2024-es évet, és az Allianz Trade szakértője szerint minden adott a további fellendüléshez. A személygépkocsik piaca jól teljesített, különösen az elektromos autóké: az első négy hónapban mintegy 7000-rel több személygépkocsit helyeztek forgalomba, mint 2023-ban vagy akár 2022-ben. Ezzel párhuzamosan az autókereskedők körében a felszámolások aránya 2024 első negyedévében enyhén csökkent 2,1 százalékra, szemben a 2023 első negyedévi 2,7 százalékkal.
30 ezer európai munkahely sorsa kérdéses
„Az európai, és az attól jelentős mértékben függő magyar autóipar növekedési kilátásait három tényező fogja befolyásolni a következő években: a meghajtás-technológiák alakulása, az uniós előírások változásai és a kínai gyártók térhódítása és piaci reakciói” – állítja Bujdosó Tünde, aki szerint a kereslet alakulása alapján, és figyelembe véve, hogy a szigorodó szén-dioxid-célkitűzések csak 2035-ben lépnek életbe, az elektromos autók értékesítésének növekedése Európában várhatóan a legalacsonyabb lesz a három legnagyobb piac (USA, Kína) közül.
Az előrejelzések szerint az eladások 2024-ben mintegy 3,5 millió darabot érnek el, ami az előző évhez képest szerény, kevesebb mint 10 százalékos növekedést tükröz, szemben a Kínában várható 30 százalékos, és az Egyesült Államokban prognosztizált 20 százalékos növekedéssel.
Az európai gazdaság és ezzel együtt hazánk számára is a fő kockázati tényező a kínai autógyártók növekvő versenye mind Kínán belül, mind a nemzetközi - és főképpen az európai - piacokon. Mivel Európa nyitottabb a nemzetközi versenyre, és az európai cégek vannak leginkább jelen Kínában, Bujdosó Tünde úgy véli, hogy az európai cégeket fenyegeti leginkább a piaci részesedésvesztés az elkövetkező években. Ez pedig Magyarországot is érinteni fogja.
az Allianz Trade becslései szerint a gyártási szegmensekben működő vállalatok 30 százalékkal kevesebb emberrel működhetnek a jövőben. Ez 730 ezer munkahelyet jelentene az Európai Unióban, ezen belül legalább 260 ezer munkahely kerül veszélybe Németországban. Mivel a magyar járműgyártás német kitettsége magas, ezért ennek hazánkra nézve is komoly következményei lesznek.
A növekvő geopolitikai feszültségek azonban alááshatják erőfeszítéseiket, és csökkenthetik nyereségességüket. „Arról nem is beszélve, hogy az akkumulátortechnológia gyors fejlődése, különösen a szilárdtest-akkumulátorok, a nátriumion akkumulátorok és a szilícium-anódok fejlődése megingathatja Kína domináns pozícióját az akkumulátor-ellátási láncban” – emlékeztet az Allianz trade szakértője.