Az érdeklődés hazai szerénysége azért is furcsa, mert az Internet of Things-nek (IoT) már világkonferenciája is van. Sőt, a múlt héten Dubai-ban rendezett világfórum nem is az első volt. A házigazda, az amerikai székhelyű, multinacionális mamutcég, a Cisco tavaly Chicago-ba hívta a szakma képviselőit. A Dolgok Internete segítségével mindennapos használati tárgyak, például pénztárgépek, mérőórák, autók, biztonsági kamerák, vagy akár egyszerű háztartási eszközök képesek egymással önállóan kommunikálni.
Az eszmecserét a machine-to-machine (M2M) technológia teszi lehetővé. Ennek segítségével az összes, megfelelő érzékelőkkel, jeladókkal, chipekkel felszerelt gép be tud kapcsolódni – a világhálón zajló – beszélgetésbe. Az okos készülékek hálózatának alapötletét egy egyedi üdítőautomata adta 1982-ben. A pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetem lobbijában található készüléket azért csatlakoztatta az üzemeltetője az akkor még amúgy is gyerekcipőben járó internetre, hogy naprakész adatokat kapjon arról, mikor melyik dobozos üdítőt kell utántölteni, illetve hogy megfelelő hőmérsékletűek-e az italok.
Noha néhány lelkes szakember már az 1990-es éveket annak szentelte, hogy a tárgyak kommunikációjának hasznát tanulmányozza, az IoT-koncepció csak az ezredforduló környékére érett be. Kevin Ashton brit agytröszt 1999-ben vetette fel először, hogy az embereket és a közvetlen környezetükben lévő tárgyakat olyan azonosítókkal (barkódokkal, QR-kódokkal, digitális vízjelekkel, rövid hatótávolságú jeladókkal) kellene ellátni, ami lehetővé teszi, hogy a számítógépek „önállóan gyűjthessenek információt, hogy saját maguk lássák, hallják, érezzék a körülöttük lévő világot”.
Az ekképp szerzett adathalmaz – a marketingszakemberként debütáló, majd technológiaguruból mára szakíróvá avanzsáló Ashton víziója szerint – lényegesen többet segítene az energia, az árak, a hulladék és a veszteségek csökkentésében, mint az emberek által számítógépre vitt, vagyis szükségszerűen hiányos és torzító adatok. A felvetés akár James Cameron Terminátor című klasszikusának alig több mint 3 hét alatt öntudatra ébredt, majd az emberiség ellen forduló számítógépes programját, az interneten terjeszkedő Skynetet is idézhetné.
Az OECD idei felmérése szerint mára Dél-Koreában a teljes lakosság közel 40 százalékának, az Egyesült Államokban a negyedének, de még Brazíliában is a tizedének van valamilyen állandóan a világhálóra csatlakozó tárgya (például telefonja, okosórája, vagyonvédelmi rendszere, vagy akár a házával kommunikáló luxusautója). Magyarország egyelőre még a térkép közelében sincs, pedig arra még Törökország és India is felkerült (előbbi 2,3 százalékkal, utóbbi 6 ezrelékkel).
Északi iskolapélda
A felmérés magyarázhatja, miként kaphatott előadóként helyet a Cisco-hoz, a GE-hez, a Schneider Electrichez, a Siemenshez, az IBM-hez vagy az Intelhez hasonló világvállalatok képviselői között egy dán kisváros képviselője az idei dubai IoT-világfórumon. A fél Magyarországnyi Dániában a lakosság harmada használ a világhálóra csatlakoztatott (háztartási) eszközöket.
Az IoT-konferencián előadást tartó Niels Carsten Bluhme önkormányzati vezető egy Koppenhága melletti, alig 28 ezres kisvárosban, Albertslundban. A települést 1963-ban kísérleti jelleggel, afféle „zöld” városként kezdték építeni. Már akkoriban is külön gyűjtötték például a szennyvizet és az esővizet, az autóutak mellé nemcsak járdákat, hanem kerékpárutakat is építettek, és a kisváros területének a kétharmadát zölden hagyták. Az 1990-es évek elején az első település volt, ahol a környezeti terhelés mértékét nemcsak a cégek, hanem a magánháztartások esetében is nyilvántartották.
Albertslund: a települést 1963-ban kísérleti jelleggel, afféle „zöld” városként kezdték építeni
Az átlagosnál jobb teljesítményt jutalommal ösztönözték, a lényegesen rosszabbról pedig afféle „szégyenfalat” vezettek a helyi lapban. Albertslundot 2011-ben az északi államok kormányfői az „Északi Energia Önkormányzata” verseny győztesének kiáltották ki. Az első díjat érő projekt egy afféle dán panelprogram, aminek keretében az albertslundiak a település 1960 és 1980 között épült házait újítják majd fel, méghozzá úgy, hogy az energiatakarékos, zöld alternatívák a házak eredeti építését idézően előre gyártott, egyenmegoldásokat kínáljanak.
Az IoT-konferenciára azonban egy másik albertslundi kezdeményezés biztosította a pódiumot. A koppenhágai agglomerátum ad ugyanis otthont az úgynevezett Élő Labornak (angolul: Living Lab), egy olyan ipari területnek, ahol többféle „okosváros-technológiát” is élesben próbálnak ki. Nemcsak okos köztéri ledvilágítást, hanem okosparkolókat is rendszeresítettek.
A szenzorokkal amúgy is felszerelt lámpaoszlopok érzékelik, hol van a legközelebbi üres parkolóhely. A keresgélők pedig okostelefonjaikkal kérhetnek segítséget a villanypóznáktól. A városkában hamarosan a közúti balesetekhez sem telefonon hívják majd a segítséget: balesetjelző szenzorok értesítik a legközelebbi mentőállomásokat, hová kell azonnal elindulniuk.
