Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat? Konzultálnának-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel? Mutatjuk a legfrissebb nemzetközi reprezentatív kutatás eredményeit.
Jóllehet a magyarok háromnegyede ismeri a humanoid robottechnológiát, azonban úgy gondolják, hogy 10 éven belül mégsem ez fogja meghatározni az életünket. A magyar lakosságot a mesterséges intelligenciához hasonlóan a robotokkal kapcsolatban is kétségek gyötrik. 16 százalékuk mondta azt ugyanis, hogy a humanoid és a szolgáltató robotok pozitív hatással lesznek az életünkre, ugyanakkor százból huszonkettő magyar mégis tart ezektől. Nincs ez így a mesterséges intelligenciával, amellyel kapcsolatban viszont a magyarok több mint fele véli úgy, hogy az MI-vel való együttműködés a következő évtizedben a mindennapjainkra a legnagyobb hatással lesz.
.jpg)
Ez a kutatás is megerősítette: minden második magyar tart attól, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia veszélyeztetheti vagy elveszi a munkáját. Érdekes adat, hogy szinte minden második magyar úgy gondolja, hogy az MI által vezérelt humanoid robotok a legtöbb olimpiai sportágban világrekordot dönthetnek a jövőben. Világszinten ez az arány magasabb, 55 százalék. Sőt nem csupán az Olimpián remekelhet az MI, hanem a nemzetközi eredményhez hasonlóan (45%) a magyar lakosság 43 százaléka szerint akár a Nobel-díjat is elnyerheti a jövőben.
Bár világviszonylatbana magyarok alapvetően szkeptikusabbak a technológiákkal és az adatvezérelt világ legújabb fejlesztéseivel kapcsolatban, 39 százalékuk mégis azt mondja, hogy ha eléggé fejlett lenne a mesterséges intelligencia, akkor MI-asszisztenst használna a mindennapokban, a határidőnaplója kezelésére vagy épp a házimunkában. A magyarok MI-orvossal (39%) vagy MI-ügyvéddel (27%) is szívesen konzultálnának, de akár MI-tanárt (37%) is bevetnének a tudásuk fejlesztésére. Százból tizenhat magyar nem riadna attól vissza, hogy MI-barátja legyen, saját maguk MI-klónját azonban csak a magyarok 13 százaléka tudja elképzelni, még kevesebben (8%) létesítenének kapcsolatot egy MI-szerelmi partnerrel.
A tanulmányról
A Bosch Tech Compass felmérés során a Gesellschaft für Innovative Marktforschung mbH (GIM) 2024 őszén hét országban összesen több mint 11 ezer 18 év feletti embert kérdezett meg. A felmérésben az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Németországban országonként ezren, míg az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Indiában és Kínában országonként kétezren vettek részt. A reprezentatív felmérést a magyarországi Bosch csoport megbízásából hazánkban is elvégezték, a kutatásban több mint ezer 18–69 év közötti ember vett részt. A felmérés során a Boscht egyetlen alkalommal sem nevezték meg megrendelőként.
| Illusztráció: Bosch
Térbeli számítástechnika – híd a digitális és fizikai világ között Ahogy egyre összetettebbé és szövevényesebbé válik a vállalati informatika világa, ezzel párhuzamosan nő a térbeli számítástechnika (spatial computing) szerepe az üzleti innovációban. Ez a technológia zökkenőmentes és tökéletes összeköttetés teremt a fizikai és digitális világ között.
Új megoldás teszi hatékonyabbá a kritikus infrastruktúrák védelmét Egyszerű és biztonságos hozzáférést biztosít a távoli terminál egységekhez (RTU) a Schneider Electric új megoldása, tovább erősítve ezáltal az olyan kritikus infrastruktúrák, mint a víz-, olaj- és gázvezetékek védelmét.
A megbízható adatoktól az egész életen át tartó hozzáadott értékig A digitális ikrektől a kapcsolási rajzokig, a tervezőeszközöktől a maximális energiamegtakarításig – a Festo holisztikusan, az értékteremtési folyamat minden fázisában támogatja ügyfeleit. Ez kiterjed a körforgásos gazdaságra és a termékek szénlábnyomára, de az egész életen át tartó tanulásra is, digitális képzési eszközökkel mind a gyakornokok, mind az állandó alkalmazottak számára.
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.