Ha nincsenek adataink, üzletünk olyan, mintha nem is létezne
Tisztában vannak ezzel a vállalatok is, de talán éppen emiatt gyakran túl sokat halmoznak fel belőlük. Pedig az adatvagyon valódi értéke nem a tárolt és kezelt mennyiséggel növekszik, a kevesebb ezen a téren is több.

 

Sajátos ellentmondáshoz vezet ez a gyakorlatban, amelyre a Forrester Consulting nemrégi kutatása is rávilágított. A Dell Technologies megbízásából készült felmérés során ugyanis a vállalatok 67 százaléka mondta, hogy még több adatra lenne szüksége, miközben szinte ugyanekkora táboruk (70 százalékuk) elismerte, olyan gyorsan gyűjt adatokat, hogy feldolgozásukra és hasznosításukra már nem jut idő.

A nagyon is valós és időszerű adatparadoxonnal a vállalatok persze nem most szembesülnek először. A helyzet azért kerül új megvilágításba, mert a haszontalan adatok áradata ma már elsősorban nem a tárolás költségei miatt problémás. A nagy kapacitású adattároló megoldások napjainkra jóval megfizethetőbbé váltak. Az igazán komoly nehézségek az akár petabájtos fájlmennyiségek és alkalmazás-adatbázisok migrálásakor jelentkeznek.

 

A helyes adatkezelés, valamint más értékes informatikai erőforrások megfelelő kezelésének kiindulópontja a meglévő környezet elemzése

 

Öt-hét évente a vállalatoknak mindenképp frissíteniük kell informatikai rendszereiket, de tetemes adatmennyiség mellett a migráció hosszú hónapokba telhet, és hatalmas késedelmet okozhat az üzleti folyamatoknak. Ha ilyen feladatok kötik le őket, idővel még a lelkesen újító informatikusok is lemondó hardverkarbantartókká válnak. A vállalatok pedig ahelyett, hogy innovációval növelnék versenyképességüket, az elavult hardverek életben tartásával, a régi szoftverekkel létrehozott fájlok és adatbázisok migrációjával lesznek elfoglalva.


Túl sok adat tárolása a kibertámadások következményeit is súlyosbíthatja. Napjaink talán legnagyobb, általános informatikai fenyegetését a zsarolóvírusok jelentik, előbb-utóbb minden vállalatot ér ilyen támadás. Jó ötlet ezért, ha éles rendszereikben a szervezetek csak a napi működéshez szükséges adatokat tartják.


Ellenkező esetben minden adatuk elérhetetlenné válhat, és az akár petabájtos mennyiség visszaállítása a biztonsági mentésekből nagyon hosszú időbe, akár egy-két hónapba telhet. A vállalatok ilyen biztonsági esemény után ezért először az üzletkritikus alkalmazásokat állítják vissza, a többit pedig csak fokozatosan, de ez akkor fog működni, ha ismerik adataikat, és a kezelésükhöz szükséges, megfelelő folyamatokat is kialakították.

Hogyan szabaduljunk meg a felesleges adatoktól?

Túlságosan sok adat felhalmozása, mint látjuk, sem technológiai, sem üzleti szempontból nem szerencsés. Tapasztalatok is mutatják, hogy az üzlet által ténylegesen használt adatok többsége egy évnél nem régebbi. De a versenyképesség biztosításához ennél sokkal frissebb adatok és elemzések szükségesek.

A vállalatoknak ezért tanácsos az adatok minél közvetlenebb, valós idejű használatára törekedniük. Érdemes ehhez észben tartaniuk, hogy a nagy teljesítményű és megbízható hardver ugyan a napi működés és az innováció alapeleme, az üzlet sikeressége döntően az alkalmazások, a folyamatok és az adatok okos használatán múlik. A helyes adatkezelés, valamint más értékes informatikai erőforrások megfelelő kezelésének kiindulópontja a meglévő környezet elemzése.

A Dell szakemberei ehhez a Live Optics megoldást használják, amely átfogó képet ad az adattárolásról és a szerverhasználatról. Az eszköz vizuálisan megjeleníti az egyes fizikai és virtuális szerverek, tárolórendszerek, valamint fájlrendszerek és adatbázisok használatát. Többek között akkor is segít, amikor a vállalat bizonyos alkalmazások és adatok nyilvános felhőbe költöztetéséről készül dönteni, mivel automatikusan kiszámolja, hogy a három legnagyobb felhőszolgáltató esetében mekkora lenne a havi üzemeltetési költség.

Fájlrendszerek elemzésekor a Live Optics áttekintést ad az egyes szervereken lévő fájlokról, az adatmennyiség növekedési üteméről és számos más mutatóról. Az így kapott grafikus kimenetek nagyon hasznos útmutatást adnak a hardver jövőbeli méretezéséhez, és ami még fontosabb, az újonnan telepített alkalmazásokkal és folyamatokkal szemben támasztott követelmények meghatározásához. Az eszköz így segít elkerülni az adatok felesleges felhalmozását és végtelen tárolását, ráadásul használata ingyenes.

(Forrás: Dell Technologies)

Egy elemzés szerint az MI már most kézzelfogható eredményeket hoz
A Kyndryl közzétette második, éves Kyndryl Readiness Report (Felkészültségi jelentés) című tanulmányát, amely 21 ország 3 700 felsővezetőjének válaszain alapul. Az eredmények egyszerre tükröznek lendületet és önreflexiót.
Új megoldások az AI-adatközpontok energiaigényére
Az ABB az NVIDIA-val együttműködve felgyorsítja a gigawatt-nagyságrendű, következő generációs adatközpontok fejlesztését. Az innováció középpontjában a jövőbeni, AI-alapú terhelésekhez elengedhetetlen, nagy hatékonyságú, csúcstechnológiájú, skálázható áramellátási megoldások fejlesztése és bevezetése áll.
Túlélni a zsarolóvírust – hogyan lehet a kiberreziliencia versenyelőny?
A zsarolóvírus-támadások nem csupán technikai fennakadásokat vagy átmeneti anyagi veszteségeket okoznak – hanem akár egy teljes vállalkozás bukását is jelenthetik. A siker kulcsa egyre inkább az, hogy a cégek mennyire képesek megelőzni a bajt, illetve helyreállni belőle.
Európa legmodernebb papírgyárában tanulhatnak a jövő szakemberei
A digitalizáció, az automatizálás és a mesterséges intelligencia világát hozza közel a fiatalokhoz a Vajda-Papír a papíripari szakképzési programban, amelynek célja, hogy a diákok valódi ipari környezetben, Európa legmodernebb papírgyárában sajátítsák el a papírgyártás szakmai alapjait.
Kevesebb anyag, kisebb lábnyom - hazai innováció a műanyaggyártásban
A műanyag nélkülözhetetlen mindennapi életünkben, ugyanakkor előállítása és hulladékként való kezelése komoly környezeti kihívást jelent. Míg a PET-palackok és egyszer használatos zacskók esetében már látható előrehaladás, a legtöbb, összetett anyagból készülő műanyag újrahasznosítása továbbra is megoldatlan.