Gyártsunk okosan! - Smart Factory ConnAction ipar 4.0 konferencia június 7-9. között
4 gyárlátogatással, moderált networking beszélgetésekkel és fenntarthatósági szakértőkkel kapcsol a korábbinál is magasabb fokozatba az okos gyártást fókuszba helyező 3 napos, interaktív szakmai rendezvény.

 

Exkluzív gyárlátogatások a leggyorsabb jelentkezőknek

A Smart Factory ConnAction konferencia szervezői immáron 9. alkalommal rendezik meg az elsősorban gyártóvállalatok döntéshozói számára megálmodott eseményt. Az első napon olyan vezetett gyárlátogatásokon vehetnek részt a jelentkezők, amely során világszerte ismert márkák falai közé nyerhetnek betekintést. Így például elkalauzolják őket az IBM Data Storage Systems Kft. váci gyáregységébe, ahol a Supply Chain Engineering témakörében szerezhetnek új ismereteket kézzelfogható és kipróbálható demóeszközökkel.

Continental Automotive Hungary Kft. Budapesten mutatja be az automatizált gyártásaikhoz és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó érdekességeiket, a BorgWarner oroszlányi kapuját pedig a konferencia MES (Manufacturing Execution System) rendszerek iránt érdeklődő vendégei előtt nyitják meg.

Mindeközben a Foxconn cégcsoporthoz tartozó Cloud Network Technology komáromi egységében azt nézhetik meg, hogyan készülnek a felhőszolgáltatás hátterét biztosító szerverek és rack-ek, és milyen alternatívákat részesítenek előnyben a klasszikus automatizálás helyett. Ezekre a korlátozott férőhelyes gyárlátogatásokra a jelentkezés feltételeit csak a rendezvény regisztrált vendégei ismerhetik meg hamarosan.

 

 

Milyen témák várhatók?

  • az ipar 4.0 bevezetése;
  • fenntarthatóság;
  • emberközpontú gyártás (ipar 5.0);
  • adatgyűjtés és -elemzés (adatokból érték);
  • kiberbiztonság.

Idén még könnyebb lesz a kapcsolatépítés is!

A konferenciák egyik legnagyobb lehetősége, hogy a résztvevők megismerkedhetnek a szakterületük kiváló képviselőivel és sok értékes üzleti kapcsolattal gazdagodhatnak. Nincs ez másképp a Smart Factory ConnAction esetében sem. De megtenni az első lépést, kezdeményezni egy bemutatkozást talán nem is olyan egyszerű feladat. Ebben közreműködik idén a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK), akik a kapcsolatépítés igazi mesterei. Tapasztalt moderátoraikkal gondoskodnak arról, hogy minél több gyümölcsözőnek ígérkező együttműködés vehesse kezdetét a zárónapon külön erre dedikált programponton, ahol többkörös, vezetett kerekasztal-beszélgetésekkel segítik elő, hogy a potenciális üzleti partnerek összekapcsolódhassanak.

Hogyan kell jól csinálni? Fókuszban a fenntarthatóság

A fenntarthatóság ma már a hazai iparvállalatoknál is központi kérdéskörré vált, így idén a Smart Factory ConnAction konferencia programjában is erős fókuszt kapott. Széleskörű tapasztalattal rendelkező fenntarthatósági szakemberek világítják meg a gyártáshoz és a termékek életciklusához kapcsolódó környezeti és energia-felhasználási kérdéseket, a fenntarthatósággal összefüggő, egyre szigorodó előírásokat, és az összegyűjtött adatokban rejlő lehetőségeket, amelyek a környezeti teljesítmény javítását szolgálhatják.

Ingyenes részvételi lehetőség

A hazánkban működő gyárak képviselői, az ipar 4.0 bevezetéséhez kapcsolódó automatizálási, informatikai és telekommunikációs rendszerek felhasználói, vagy beszerzések döntéshozói, javaslattevői számára a Smart Factory ConnAction konferencián való részvétel továbbra is díjmentes. Egyéb résztvevők, ha az IVSZ, az ISOFÓRUM Egyesület, vagy az MVÜK tagjai, kedvezményes áron tudnak regisztrálni.



Időpont: 2023. június 7-8-9.
Helyszín: Grand Hotel Esztergom

 

 

 

(Nyitókép: Illusztráció, Adobe Stock)

Jobb stratégiai döntéseket és több ügyfelet hoz az adatvezérelt üzleti szemlélet
A digitalizációra, a mesterséges intelligenciára és a gépi tanulásra építő üzleti, technológiai megoldások ma már nélkülözhetetlen eszközei egy sikeres vállalatnak. Ugyanakkor az alapot jelentő céges adatvagyonnal sokkal kevesebbet foglalkoznak.
Tablettel irányított, a felszállástól leszállásig tartó teljesen automata repülés
Sikeres, teljesen automata repülést hajtott végre az Airbus Helicopters Marignane-ban, amelynek célja a még fejlesztés alatt lévő új műszaki megoldások tesztelése volt.
A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric
A generatív mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségeket is kihasználja a Schneider Electric, hogy hatékonyabbá tegye működését és az új megoldások kifejlesztését. A vállalat törekvéseit a Microsoft Azure OpenAI megoldásával támogatja.
Növekvő kiberfenyegetettség – felértékelődik a megelőzés, és a gyors reakció
A kiberbűnözők egyre többször veszik célba az informatikai és a fizikai ellátási láncokat, tömeges kibertámadásokat indítanak, és új módszereket találnak arra, hogy pénzt zsaroljanak ki a kis- és nagyvállalatokból. A legtöbb zsarolóprogram-támadás során személyes vagy kényes üzleti adatokat tulajdonítanak el zsarolás céljából.
A mobil robotokat is hálózatba kötik
Az Ipar 4.0 és az Intralogisztika 4.0. megváltoztatja a termelési környezetet, és ezáltal hatással van az AGV-kre (Automated Guided Vehicles – automatizált irányított járművek) és az AMR-ekre (Autonomous Mobile Robots – autonóm mobil robotok).