Folytatja fejlesztéseit Magyarországon a Schneider Electric
A társaság 2023-ban sem vesz vissza a tempóból: magyarországi története legnagyobb beruházását valósítja meg Dunavecsén, ahol mintegy 40 millió euróból épít okosgyárat.

 

Jelentős fejlesztéseket és bővülést hozott a 2022-es év is a Schneider Electric magyarországi érdekeltségeinél. A társaság márciusban nyitotta meg a legmodernebb energiamenedzsment és épületautomatizálási megoldásokat bemutató új létesítményét Szigetszentmiklóson. Az Innovation HUB névre hallgató központnak komoly szerepet szánnak a szemléletformálásban és az oktatásban is.

Tavaly lezárult egy 1,6 millió eurós beruházás a társaság kunszentmiklósi üzemében, melynek keretében új lemezmegmunkáló gépet állítottak be a termelésbe, megújult a festőüzemük, illetve komoly informatikai fejlesztéseket is megvalósítottak. A fejlesztések eredményeként a középfeszültségű kapcsolóberendezéseket gyártó üzemben azzal számolnak, hogy a lemezmegmunkálásban 30 százalékkal nő majd a kibocsátásuk, a festési kapacitás pedig 20 százalékkal bővül, illetve a korszerű technológiának köszönhetően évente 60 százalékkal csökken a gázfelhasználás.

A kunszentmiklósi gyárban jelentős, 240 ezer euró értékű digitális transzformációs projekt is megvalósult az elmúlt időszakban. A digitális átállásban elért eredményeknek köszönhetően az üzem tavaly ősszel elnyerte a Smart Factory elismerést a Schneider Electric globális hálózatán belül, és idén sikerült is megtartani a minősítést.

Dinamikus bővülést tapasztaltak a vállalat gyöngyösi üzemében is, amelyben meghatározó szerepet játszik egy több ütemben megvalósult, összesen mintegy másfélmilliárd forintos beruházás. A múlt évben lezárt fejlesztés keretében gyárbővítést hajtottak végre, 1800 négyzetméteres alapanyagraktár és hasonló méretű késztermék-raktár épült, illetve egy új lemezmegmunkáló sort telepítettek annak érdekében, hogy saját maguk tudják elkészíteni az egyes termékcsaládok lemezburkolatait.

A vállalat jelenleg is mintegy 2000 főt foglalkoztat Magyarországon és ez a csapat folyamatosan bővül. Budapesten működik a cég egyik globális beszerzési központja, a részleg nemzetközi vezetőjének székhelye is a magyar főváros, innen irányítanak évi 14 milliárd euró értékű beszerzést. Ez a részleg jelenleg 250 főt foglalkoztat, de a tervek szerint a közeljövőben 300 fősre bővül majd.

A fejlesztések jövőre sem állnak le a Schneider Electric-nél, folytatódik ugyanis a kivitelezése a cég új, Dunavecsén épülő okosgyárának. A 40 millió eurós beruházás eredményeként megvalósuló 25 ezer négyzetméter területű üzem korunk minden technológiai, fenntarthatósági és digitális elvárásának megfelel majd: karbonsemleges működés mellett és a legfejlettebb ipari technológia segítségével gyártják majd elektromos elosztóberendezések középfeszültségű termékeit.

Az idei beruházásaink és fejlesztéseink, illetve a dunavecsei projektünk is mutatják, hogy elkötelezettek vagyunk a magyar piac iránt. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben még inkább felértékelődik a vállalkozások körében az energiahatékonyság, mi pedig készen állunk arra, hogy termékeinkkel és szolgáltatásainkkal támogassuk a magyar cégeket az ezzel kapcsolatos törekvéseikben. A múlt évben a hazai érdekeltségeink összesített árbevétele közel 340 milliárd forint volt, ezt idén a számításaink szerint sikerül túlszárnyalni és jövőre is további növekedéssel számolunk” – tette hozzá Veres Zsolt.

(Forrás: Schneider Electric)

Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.
AI4Factory - mesterséges intelligencia az iparban
Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.