A cégvezető elmondta, a hatékonyság növelése mellett különös gondot fordítottak a fenntartható termelés erősítésére. Emlékeztetett rá, hogy a Vajda Csoport 2023. elején kiadta – az iparágban úttörőnek számító – első ESG jelentését, és 2024. elején már a második jelentés is elkészült. Ambiciózus célokat vállaltak az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás további csökkentésére, valamint a környezettudatos termelés erősítésére. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt 10 évben több mint 40 milliárd forintot fordítottak a fenntartható működés erősítésére. Kiemelte, hogy a Vajda-Papír Cégcsoport a működés során a környezetet terhelő hatások minimalizálására törekszik, célja az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia minél nagyobb arányban történő felhasználása.
A cég környezettudatos hozzáállása az alapanyag-beszerzési folyamatokban is megjelenik, majdnem 100%-ban igazoltan felelős erdőgazdálkodásból származó rostból készült papírt használnak fel a termeléshez, ezzel hozzájárulva a felelős erdőgazdálkodás folytatásához. A gyártás során keletkező hulladék újrahasznosítása szintén kiemelt prioritás, a papír alapanyag esetében keletkező hulladék teljes mennyisége újrahasznosításra kerül. Szelektív hulladék gyűjtés folyik: a hulladék 90%-át jelentő alappapír nyesedék visszaforgatásra kerül az alappapír-gyártásba.
Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója_Fotó Vajda-Papír
Vajda Attila arról is beszélt, hogy a vállalat idén ünnepeli negyedszázados fennállását. Elmondta, hogy a 25 évvel ezelőtt családi vállalkozásként induló Vajda-Papír mára az európai higiéniai papírtermék piacon az élmezőnybe tartozó nemzetközi cégcsoport, amely Magyarországon, Dunaföldváron, Budapesten és Székesfehérváron üzemelteti gyárait. Dunaföldváron Európa legnagyobb és legmodernebb higiéniai papírgyárát építették meg és üzemeltetik.
A társaság sikerei az országhatárokon túlra is elérnek: Közép- és Kelet-Európában, a Baltikumban és Skandináviában is meghatározó piaci jelenléttel rendelkező vállalattá váltak, több mint 30 országba exportálják termékeiket. A Vajda-Papír csoportszinten több mint 700 munkavállalót foglalkoztat, három magyarországi és egy norvégiai telephellyel rendelkezik. A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 %-os magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60%-át állítja elő, a termelés 60%-át szállítja külföldre. Az európai országok mellett Ázsiába, sőt a Karib tenger térségébe is eljutnak az Ooops! márkanevű termékek a hazai gyáraikból.
Eredményjavulást és forgalom bővülést ért el a Vajda-Papír 2023-ban_Fotó Vajda-Papír
A Vajda-Papír Csoport az elmúlt években megerősítette pozícióit a skandináv piacon. Norvégiai gyára, a Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában, 2023-ban ünnepelte alapításának 10. évfordulóját. A skandináv piacban rejlő jó lehetőségek további kihasználása, a cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további beruházásokat, fejlesztéseket és piacbővítő lépéseket fontolgat.
Vajda Attila elmondta: „Arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy a Vajda-Papír vállalatcsoport nemcsak Magyarország önellátását képes biztosítani higiéniai papírtermékekből, hanem most már saját alappapír-felhasználási szükségleteit is képes kielégíteni”. A fontosabb mérföldköveket említve azt mondta, „vállalkozói álmot építettünk, igazi sikertörténet a miénk, hiszen 25 évvel ezelőtt egy kis bérelt raktárból indultunk, 2018-ban megnyitottuk az ország legkorszerűbb papírüzemét Dunaföldváron, 2022-ben újabb gyáregységgel tudtuk azt bővíteni, amelyben a világ egyik legnagyobb, leggyorsabb és legmodernebb alappapír gyártógépe is üzemel. Felidézte azt is, 2021 májusában az első ipari termelő vállalat zöld kötvény-kibocsátását bonyolították Magyarországon, 9,9 milliárd forint értékben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP).
Vajda Attila kiemelte, a negyedszázados működésük nagy büszkesége, hogy az egyik legzöldebb ipari vállalatként működnek az élmezőnyben Magyarország piacvezető higiéniai papírgyártójaként. Beszámolt arról is, hogy a következő években energiahatékonysági, környezetvédelmi és károsanyagkibocsátás-csökkentési intézkedéseket finanszíroz, valamint napelempark és biomassza-erőmű építését tervezik a magyar kormány Gyármentő támogatási programjában elnyert több mint 10 milliárd forintos összegéből.
| Nyitókép: A Vajda-Papírnál a bővülő hazai és a külpiaci igények magas színvonalú kiszolgálása miatt is döntöttek a gép beszerzése mellett a hamarosan átadásra kerülő gyárbővítés részeként.