Fenntarthatóság az innováción keresztül
A BMW Group jövőképét nem csak a vezetési élmény folyamatos fejlesztése, hanem nagyratörő fenntarthatósági törekvések is meghatározzák. Az autóipari csúcsvállalatnál úgy vélik, mindkét cél elérésének kulcsa az innovációban rejlik.

 

A BMW Group évszázados tapasztalatával, szakértelmével és igyekezetével képes úgy formabontó újításokat létrehozni, hogy eközben a klímavédelemre és az erőforrások megőrzésére is nagy gondot fordít, a társadalmi felelősségvállalásból is kiveszi részét. A „Fenntarthatóság az innováció révén 2022” rendezvényen a cég olyan új technológiákat, stratégiát és koncepciókat vonultat fel, melyeken keresztül jól látható, hogy az innovációval kiegészült következetes vízió hogyan képes előre vinni a fenntartható mobilitás jövőjét.

A BMW EfficientDynamics innovatív megoldásaival már 15 éve töretlenül segíti nemcsak a vezetési élmény, de a fenntarthatóság terén is a fejlődést. Ez a technológiai csomag a hajtásrendszert, könnyebb szerkezetet, kisebb gördülési ellenállást és optimalizált aerodinamikát is magába foglalja, melyeknek mind elengedhetetlen szerepe van az elektromobilitásra való átállásban.

 

 

A tesztvezetések alatt a BMW tisztán elektromos modelljei a média képviselőinek meglepetésére még a hivatalos teszteket is felülmúlva kimagaslóan jó eredményeket értek el az energiafogyasztás és a hatótávolság területén is. A BMW NEUE KLASSE modelljei is az EfficientDynamics alkalmazásával készülnek, ez az integrált megközelítés pedig az elejétől befolyásolja az új járművek fejlesztését, nemcsak a hajtáslánc beállításában, de az anyagválasztás és a formatervezés tekintetében is.

A BMW Group a fenntarthatósági célokat a járművek külső és belső terének kialakításakor alkalmazott úttörő megoldásokon keresztül is igyekszik túlszárnyalni. A cél a felelős nyersanyag-beszerzésen és -feldolgozáson, a másodlagos anyagok nagyobb arányú használatán, újrahasznosítási eljárásokon és állati eredetű nyersanyagok kiváltásán keresztül a körforgásos gazdaság kiépítése. A vállalat 2023-ban tervezi forgalomba hozni első, teljesen vegán belső térrel rendelkező járműveit, ezzel a lépéssel – a bőr kiváltásával – 85%-kal csökkenni fog az adott térelemek értéklánca menti CO2 kibocsátás.

 

 

A NEUE KLASSE 2025-től bevezetett modelljeinek díszítőelemeinek alapanyaga 30 százalékban újrahasznosított halászhálókból és kötelekből fog készülni. A legtöbb egyéb felhasznált anyag esetében is új újrahasznosítási eljárásokat dolgoznak ki, melyek a körforgásos gazdaság megvalósításában nagyon fontos szerepet játszanak. A BMW célja az, hogy az elhasználódott autóik nyersanyagforrásként új járművek részét alkossák, így a Föld erőforrásait ne kelljen tovább használniuk.

A fenntarthatóság növeléséhez a BMW a digitalizációt is hadba veti. Generatív tervezésen keresztül hatékony és erőforrás-takarékos alkatrészgeometriákat hoznak létre, melyek jelentősen csökkentik a tömeget, ami a BMW innovatív módszerei nélkül nem lenne lehetséges.

 

Karrier lehetőségek a BMW Group debreceni gyárában!       ÉRDEKEL

 

Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
A technológiai nagyvállalat eredetileg saját munkatársai számára indította el a három fő fejezetből álló képzési programot.
Bionika, robotika és spinoff fejlesztések az idei Innovációs Napon
Hatodik alkalommal rendezi meg a kutatókat és ipari partnereket összekötő eseményét, az Innovációs Napot a Műegyetem - FIEK (Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ) június 8-án.
Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?
Az ipari igények az egyre kifinomultabb technológiák felé mutatnak. A termelő berendezések termelékenységével, hatékonyságával, pontosságával és megbízhatóságával szemben támasztott követelmények egyre magasabbak.
Megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport
A Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett, napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában. A cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további piacbővítő lépéseket tervez.
Magyarországról is hozzáférhetünk digitálisan az EU szolgáltatásaihoz
Az Evrotrust eID az első tagállami eID rendszer, amely egyszerű digitális hozzáférést és azonosítást biztosít magyar magánszemélyeknek és vállalatoknak egyaránt az Európai Unió közigazgatási szolgáltatásaihoz.