A HERU Technologies pirolízis technológiát alkalmaz hibrid hőszivattyúként, égetés nélkül képes a lokálisan keletkező hulladékból akár kétszer annyi energiát is előállítani, mint amennyi a működtetéséhez szükséges.
A felhasználók így nemcsak hulladékuktól szabadulhatnak meg, hanem energiaszámláikat is csökkenthetik. Nem beszélve arról, hogy az eszköz a szén-dioxid-kibocsátás és a hulladékfeldolgozás problémájának egy hatékony megoldása lehet. A Siemens elkötelezetten támogatja a zöldenergia területén megvalósuló fejlesztéseket, most egy olyan új megoldás fejlesztését segíti, amely átalakítja a mindennapi hulladékot energiává. Nik Spencer találmányát a HERU Technologies fejlesztette, a Siemens pedig vezérléssel és kijelzőpanellel látta el, emellett más felhasználókkal együtt részt vett az eszköz tesztelésében is.
Hulladékból zöldenergia
A szeméttelepre szánt, újrahasznosításra alkalmatlan hulladékok, mint a például különböző csomagolóanyagok, higiéniai cikkek, pelenkák és szerves hulladékok, élelmiszerek értékes energiává alakulnak a HERU által alkalmazott pirolízis segítségével, amely működését a feltalálója úgy érzékelteti, hogy 5-9 millió éves, a természetben végbemenő bomlási folyamatot gyorsít fel 5 órásra.

A HERU 125 literes tartályában 70 fokos, fűtésre használható melegvizet állít elő, amely csatlakoztatható az épület meglévő fűtési rendszeréhez. A folyamat végterméke csupán hamu, amely automatikusan a lefolyóba ürül, anélkül, hogy káros hatással lenne a környezetre.
Fenntartható megoldás közintézményeknek és iparvállalatoknak
A HERU125 Hibrid Energiaforrás Egység (HERU) az első kifejezetten vállalkozások, egészségügyi és gondozási, valamint közintézmények számára készült fejlesztés. Az eszköz nagy előnye, hogy az intézmények keletkező hulladékát képes helyben feldolgozni, így azt nem kell elszállítani, és nem terheli a központi hulladékkezelő rendszert sem.
A Siemens ipari környezetben is alkalmazni kívánja az innovatív technológiát. A HERU az ipar igényeihez alakított piaci termékként lehetővé tenné, hogy az iparvállalatok hatékonyan csökkentsék hulladékkibocsátásukat, elősegítve fenntartható működésüket a körkörösség jegyében.
Mi a pirolízis?
A pirolízis (hőbontás) szerves hulladék kémiai lebontására szolgáló technológia, amely során erre a célra kialakított reaktorban hevítéssel, oxigénmentes, vagy oxigénszegény közegben a szerves hulladékot többféle termékre bontanak szét. Ez az eljárás lehetővé teszi, hogy a hulladékot hasznos anyagokká - olajokká, gázokká és szénné - alakítsák. Az így keletkező termékek felhasználhatók energiaforrásként vagy további vegyipari folyamatok alapanyagaként.
Szerző: Siemens
2024.03.26.
Az AI hardver- és energiaigénye nem ismer határokat A mesterséges intelligencia forradalma komoly változásokat indított el az informatikai fejlesztésekben. Korábban a szoftverek álltak az innováció középpontjában, de az AI térhódításával a hangsúly egyre inkább az egyre kritikusabb erőforrásnak számító hardverek felé tolódik.
A fix fordulatszámú kompresszorok cseréje – energiatakarékos alternatívák a kompresszorok szakértőjétől Sokszor hallhattuk már, hogy a fix fordulatszámú kompresszorok ideje lejárt. Ha több kompresszor üzemel egymás mellett, valóban érdemes megfontolni, hogy legalább egyet lecseréljünk újabb innovatív technológiával működő gépre.
AI4Factory konferencia meghívó Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.
Magyar fejlesztés kínál megoldást az adatközpontok energetikai kihívásaira A digitális gazdaság gerincévé váló adatközpontok számára kínál intelligens hőakkumulátor megoldást a HeatVentors. A világszerte terjeszkedő energetikai magyar scale-up saját találmányon alapuló fejlesztése alternatívát kínál az adatközpontok egyre fokozódó energiaigényeinek kielégítésére.
A digitális kompetenciák fejlesztése lehet a legjobb befektetés 2025-ben A digitalizáció üteme soha nem látott sebességre kapcsolt. A vállalatok részéről ma már nem az a kérdés, hogy bevezessék-e a modern informatikai eszközöket, hanem az, hogy a munkavállalók tudják-e hatékonyan használni ezeket.