Duális képzést indít a Dunaújvárosi Egyetem és a Schneider Electric
Az együttműködésnek köszönhetően a hallgatók szakmai gyakorlatuk alatt az energiamenedzsment és a fenntarthatóság legújabb megoldásait használhatják mérnökként, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberként, emellett betekintést nyerhetnek egy multinacionális vállalat mindennapjaiba.

 

2023 szeptemberétől a Dunaújvárosi Egyetem új, duális képzésére is jelentkezhetnek azok a tehetséges alapképzést végző hallgatók, akik a Schneider Electric dunavecsei okosgyárában, a Duna Smart Power Systemsben töltenék szakmai gyakorlatukat. Az egyetem és a vállalat közös célja, hogy a kiválasztott diákok szakképzettségüknek megfelelő munkahelyen és munkakörben tudják elméleti tudásukat gyakorlati alapokra helyezni. Ezzel fejlesztenék a fiatalok munkavállalói kompetenciáit, anyag- és eszköz-technológiai ismereteit, innovációs készségét, javítanák együttműködési és problémamegoldó képességeiket, valamint értékelő és önértékelő magatartásukat is.

Az átadott tapasztalatok mellett a Schneider Electric hallgatói-díjazással is jutalmazza a résztvevőket. A képzésben részt vehetnek gépészmérnök, gépész mechatronikus, gépész karbantartó, gazdálkodás menedzsment, gazdaságinformatikus, valamint műszaki menedzser hallgatók egyaránt. A megállapodás értelmében a képzés megkezdésének évében január 1-től június 15-ig egy előzetes jelentkezést hirdetnek mindazok számára, akik részt kívánnak venni a gyakorlatorientált oktatásban.

Testközelből tapasztalhatják meg a jövő technológiáit

„A Dunaújvárosi Egyetem képzése egyedülálló lehetőséget nyújt a hallgatóknak arra, hogy részt vegyenek egy vállalat innovatív projektjeiben és megismerjék a munkavégzés kihívásait. A Schneider Electric most épülő dunavecsei okosgyárának jelentősége kiemelkedő lesz a régióban és kulcsszereplő a gyártás területén, így az itt szerzett gyakorlati ismeretek olyan piaci előnyt adnak a fiatalok kezébe, mely meghatározhatja későbbi karrierjüket, sőt, tanulmányaik befejezésekor elképzelhető, hogy már egy munkaszerződéssel a zsebükben veszik át diplomájukat” – mondta Dr. Balázs László, a Dunaújvárosi Egyetem oktatási rektorhelyettese.

„A Schneider Electric régóta küldetésének tekinti a tehetséges fiatalok támogatását. Hiszünk abban, hogy az új generáció lehetőségeinek megteremtése nem csupán a társadalmi felelősségvállalásunkat, hanem üzleti érdekeinket is szolgálja. Egy vállalat hosszú távú sikerének kulcsa, hogy mentorálja és támogatja a jövő szakembereit, így szeretnénk minél több lehetőséget adni a Dunaújvárosi Egyetem hallgatóinak a szakmai fejlődésre” – mondta el Ivanov Katalin, a Schneider Electric országos HR vezetője.

 

| Forrás: Schneider Electric

| Nyitókép: A duális képzésnek otthont adó Duna Smart Power Systems okosgyár látványterve

Szilárdtest-transzformátor jöhet az AI-adatközpontok energiaéhségének csillapítására
Az új fejlesztés magasabb hatékonyságot és egyszerűbb energiaelosztást kíván biztosítani az adatközpontoknak. A Siemens a hálózati integráció, az energiaátalakítás, a védelem és a vezérlés terén szerzett képességeit alkalmazza, hogy a következő generációs energiarendszereket biztosítsa az AI adatközpontok számára.
Amikor az út látja az autót – ADAS-tesztek digitális ikerrel
Autópálya-forgalomban tesztelték a BME kutatói által kidolgozott rendszert, amely kiválthatja az autók speciális mérőeszközökkel való felszerelését a fejlesztések során.
Automatizálási megoldások valós ipari kihívásokra - Szakmai nyílt napot rendez a Tech-Con Debrecenben
A munkaerőhiány, a növekvő költségek, a fizikailag megterhelő munkafolyamatok és a gyártással szembeni egyre magasabb minőségi elvárások komoly kihívást jelentenek az ipari vállalatok számára.
Egyre több feladat jut ugyanannyi IT-szakemberre
Ahogy egy vállalkozás növekszik, a hálózati rendszergazdák idejének egyre nagyobb részét köthetik le az ismétlődő feladatok. Egy új munkatárs beléptetése, egy távozó kolléga hozzáféréseinek kezelése, a zárolt jelszavak feloldása, a hibák feltárása vagy egy eszköz cseréje sok esetben kézi beavatkozást, akár helyszíni jelenlétet is igényel.
AI4Factory - mesterséges intelligencia az iparban
Tisztelettel meghívjuk Önt és vezető beosztású érdeklődő munkatársait az “AI4Factory” című, kimondottan az iparnak szóló mesterséges intelligencia rendezvényünkre.