Díjesőt hozott a digitális karbantartás
A közép-kelet-európai régió országai számára kiírt SAP Quality Awardson két díjat is megnyert a Hungrana Kft. A 16 országból érkező digitalizációs vállalatfejlesztési projektek versenyében a feldolgozóipari cég fődíjat és kiemelt helyezést kapott a vállalatnál végrehajtott SAP modulbevezetésekkel.

 

„Világszínvonalú fejlesztésekre törekszünk, és ebben sikerült olyan partnerre találnunk, akinek szakértelmével és innovatív megoldásaival megvalósulhatott az a digitalizációs fejlesztés, mely a működésünket stabilan biztosítja, a munkafolyamatokat átláthatóbbá, tervezhetőbbé és költséghatékonyabbá teszi” – mondja dr. Farkas J. Tamás, a Hungrana Kft. ügyvezető igazgatója. Hazánk egyik legnagyobb kukoricafeldolgozó vállalata tavaly stratégiai megállapodást kötött az SAP Hungary Kft-vel, és egy kifejezetten a fejlesztések műhelymunkáira kijelölt SAP Labort is átadtak a Szabadegyházán található Hungranában.

„Az együttműködés alapja, hogy partnerként tekintsünk egymásra és a közös célok elérése érdekében mindkét fél a maximumot adja”– mondja a vezető, aki hozzátette, hogy a decemberben elnyert díjak nem csak büszkeséggel töltik el a projektben részvevőket, hanem kiemelten fontosnak tartják, hogy minél több hazai cég megismerje és felismerje az SAP rendszerek, fejlesztések előnyeit, az ebben rejlő lehetőségeket.

 

 

A karbantartási folyamatok egy Hungrana méretű vállalat esetében rendkívül szerte ágazóak és nehezen követhetőek. Ezzel szemben olyan költséget testesítenek meg, aminek nagysága akár jelentősen is befolyásolhatja a vállalat eredményességét, másfelől aminek megfelelő és hatékony felhasználása nagymértékben múlik a cégvezetés és a karbantartási csapat szakértelmén. Egy papírmentes, teljesen digitalizált és a hozzátartozó adminisztrációt okoseszközzel a helyszínen megvalósítható fejlesztés, minden vállalatvezető álma. Különösen, ha ez a funkcionális fejlesztés olyan további lehetőségeket is magába foglal, mint:

  • karbantartási rendelések feladása, lezárása okoseszközről,
  • kizárás/kitáblázás biztonságtechnikai funkció
  • berendezések előélete, gépkönyve, karbantartásistatisztikáinak elérése a helyszínen
  • tartalékalkatrészek raktári keresése, foglalása szintén a szerelés helyszínén.

Mindezek a funkciók a karbantartási feladatok kivitelezését segítik, de az így létrejövő adatbázis statisztikai elemzése további fejlesztések sorát rejti – avat be a részletekbe dr. Farkas J. Tamás.

Körülbelül erre vállalkozott úgy két éve a Hungrana csapata. A munka kétharmad részét a műszaki rendszer (P&ID, műszaki hely, berendezés, alkatrészlista) elméleti kialakítása jelentette. Ezek után a SAP folyamatok szinte teljesen standard módon történő kialakítása és a néhány ezer RFID címke felhelyezése már gyerekjátéknak tűnt. Mindehhez csak egy eltökélt vezetés és csapat kellett, és a hit, hogy amire vállalkoztunk az lehetséges és a digitalizáció sürgető igénye mellett szinte elkerülhetetlen – teszi hozzá a vezető.

Hogy valóban úttörő szerepre és világszínvonalú fejlesztésre vállalkoztunk, azt két tény támasztja alá: egyfelől a fejlesztés közben olyan problémák mutatkoztak, amelyek egyértelművé tették, hogy „szűz havon” járunk, másfelől az a rendkívüli megtiszteltetés érte csapatunkat, hogy a 16 országot tartalmazó Közép-Kelet európai régióban elnyertük az SAP Quality Award „Grand Winner” díját a „Digital Pioneer” kategóriában – összegzi dr. Farkas J. Tamás.

(Forrás: Hungrana)

Már várja az érdeklődőket a Schneider Electric Fenntarthatósági Iskolája
A technológiai nagyvállalat eredetileg saját munkatársai számára indította el a három fő fejezetből álló képzési programot.
Bionika, robotika és spinoff fejlesztések az idei Innovációs Napon
Hatodik alkalommal rendezi meg a kutatókat és ipari partnereket összekötő eseményét, az Innovációs Napot a Műegyetem - FIEK (Felsőoktatási Innovációmenedzsment és Együttműködési Központ) június 8-án.
Az elektromos megfogók elejtik a munkadarabot?
Az ipari igények az egyre kifinomultabb technológiák felé mutatnak. A termelő berendezések termelékenységével, hatékonyságával, pontosságával és megbízhatóságával szemben támasztott követelmények egyre magasabbak.
Megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport
A Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett, napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában. A cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további piacbővítő lépéseket tervez.
Magyarországról is hozzáférhetünk digitálisan az EU szolgáltatásaihoz
Az Evrotrust eID az első tagállami eID rendszer, amely egyszerű digitális hozzáférést és azonosítást biztosít magyar magánszemélyeknek és vállalatoknak egyaránt az Európai Unió közigazgatási szolgáltatásaihoz.