Csak ne vezessen helyettünk! - ilyennek képzeljük a jövő autóját
A parkolást és a hosszabb távú, monoton vezetést engednék át legszívesebben a magyarok a jövőben az autóknak, ugyanakkor viszonylag sokan vannak, akik egyáltalán nem akarják, hogy az autójuk vezessen helyettük – derül ki egy friss felmérésből.

 

Az első autók megjelenése óta foglalkoztatja az embereket az a gondolat, hogy milyenek lesznek néhány évtized, vagy akár még hosszabb idő elteltével ezek a közlekedési eszközök. Számos sci-fi-ben kerekek nélkül, a levegőben repkedő járművekként ábrázolják az autókat, de vannak olyan jövőképek is, amelyekben teljesen önvezetők, vagy éppen egyszerre szolgálnak közlekedésre és információszerzésre, esetleg szórakoztatásra. A Chery Group legújabb kutatásában arra volt kíváncsi, hogy a magyarok szerint milyenek lesznek néhány évtized múlva az autók, illetve melyek azok a funkciók, amelyeket szívesen látnának a hazai sofőrök a járművekben.

 

 

A válaszok alapján egyértelmű, hogy viszonylag magas azok aránya, akik egyáltalán nem szeretnék, ha kivennék kezükből a volánt, viszont sokan örülnének önjavító vagy éppen sokkal takarékosabb autóknak. Meglehetősen szkeptikusak a magyarok azzal kapcsolatban, hogy mikor szorítják ki a hagyományos üzemanyagokat használó robbanómotorokat az új, alternatív megoldások. A megkérdezettek valamivel több mint tizede úgy véli, hogy az alternatív üzemanyagok és hajtásláncok mindig is kisebbségben maradnak majd. A válaszadók negyede látja úgy, hogy 10-15 éven belül betiltják majd a benzin- és dízelmotorokat, vagyis egyéb megoldást kell majd használni. A legtöbben, a kérdőívet kitöltők 62 százaléka szerint pedig hosszú távon is egymás mellett léteznek majd a régi és az új technológiák.

Majd mi vezetünk!

A kutatás során arra is rákérdeztek, hogy melyik az az eleme a vezetésnek, amit a legszívesebben átengednének a sofőrök az autójuknak. Nos, érdekes módon arányaiban a legtöbben azok voltak – a megkérdezettek közel egyharmada –, akik semmit nem bíznának a járműre, egyáltalán nem akarják, hogy az autójuk helyettük vezessen. A parkolást a válaszadók ötöde engedné át szívesen az autójának, míg 16 százalék a hosszú, monoton vezetéstől szabadulna meg így. A lehetőségek között szerepelt, hogy a jármű automatikusan fizesse be a parkolási és úthasználati díjakat is, azonban úgy tűnik, a pénzügyek kezelésében meglehetősen konzervatívok a magyarok, mindössze a válaszadók 14 százaléka engedné ezt át járművének. A dugóban történő közlekedést a válaszadók mintegy tizede bízná autójára, az olyan üzemeltetési feladatok, mint a tankolás, vagy a szerviz meglátogatása esetében pedig 8 százalék tenne így.

A jövő autója takarékosabb és kényelmesebb lesz

Azzal kapcsolatban, hogy a következő 5-10 évben az autók milyen jellemzői változnak majd meg leginkább, alaposan megoszlottak a vélemények. Arányaiban a legtöbben, a válaszadók 22 százaléka úgy gondolja, hogy a jelenleginél jóval takarékosabbak lesznek majd a járművek. Kényelmesebb, praktikusabb autók elterjedésében a megkérdezettek 17 százaléka bízik, és majdnem ugyanilyen arányban vannak azok (16 százalék), akik szerint a dizájn változik jelentősen, futurisztikus formatervezésű járművek lepik el az utakat.

 

 

Meglepő módon viszonylag kevesen voltak, akik szerint a következő években a biztonság fokozására koncentrálnak majd a gyártók, a válaszadók mindössze 15 százaléka számol azzal, hogy 5-10 év múlva jóval biztonságosabb autók róják majd az utakat. Nagyobb hatótávolságot a megkérdezettek 13 százaléka remél a közeljövő járműveitől, míg 12 százalék úgy véli, hogy több szórakozási lehetőséget kínálnak majd. Tartósabb, megbízhatóbb autókban viszont csak a válaszadók 5 százaléka reménykedik.

Repül és megjavítja magát

A kutatás készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy a magyarok szerint milyen funkciók lennének a leginkább hasznosak a jövő autóiban. A válaszlehetőségek közül arányaiban a legtöbben, a megkérdezettek közel harmada szeretne olyan járműveket, amelyek olyan anyagból készülnek, hogy képesek megjavítani saját magukat, így ha megsérül a karosszéria, nem kell szervizbe vinni az autót. Majdnem ennyien vannak azok is (30 százalék), akik szerint az lenne a leghasznosabb újítás, ha rövidebb távon akár a levegőben, vagy a vízben is tudnának közlekedni az autók.

 

 

A válaszadók ötöde szerint a jövő autóiba olyan érzékelőket és diagnosztikai szoftvereket kellene beépíteni, amelyek felmérik az utazók egészségügyi állapotát, és ha kell, időpontot foglalnak további vizsgálatra vagy orvosi konzultációra. A megkérdezettek 18 százaléka pedig a mostaninál sokkal hatékonyabban használná ki a forgalomban töltött időt, mivel szerintük az lenne a leghasznosabb funkció, ha komplett oktatórendszert építenének be a jövő autóiba, így a gyerekek iskolába menet és onnan hazafelé is hasznos ismereteket tudnának elsajátítani.

Intelligens funkciók az OMODA-ban

Bár a Chery Group által gyártott, hamarosan nálunk is kapható OMODA 5 nem tud repülni, vagy a vízben közlekedni, kiemelkedő biztonságot és az intelligens funkciók gazdag tárházát kínálja. A közel 20 fejlett, intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt jármű sokrétűen segíti a forgalmi helyzetek megoldását az úton. A zsúfolt városi területeken például a hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszer (RCTA) aktiválódik, ami a holttérben közeledő járművet észleli, és figyelmezteti a sofőrt a lehetséges ütközésveszélyre. Autópályán többek között a teljes sebességű adaptív sebességtartó automatika (ACC) könnyíti meg a vezetést. A 10,25 hüvelykes dupla képernyő és a 360°-os panoráma-kamerarendszer könnyebbé és biztonságosabbá teszi a vezetést, míg az újonnan hozzáadott „egyérintéses indítógomb” hatékonyan növeli a vezetési kényelmet.

 

160 milliárd euró tiszta technológiai beruházásokra
Az elkövetkező 5 évben az InnoEnergy új márkanevük, az inno égisze alatt 160 milliárd eurót mozdít meg tiszta technológiát érintő fejlesztések támogatására. Ezt az összeget részvény-, hitel-, támogatás- és projektfinanszírozás formájában biztosítják a tiszta ipari vállalkozásoknak.
Ha van 12–14 millió forintja, már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot
Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat? Konzultálnának-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel? Mutatjuk a legfrissebb nemzetközi reprezentatív kutatás eredményeit.
Együttműködő robotok az okos gyártásban
Szeretettel meghívjuk Önt egy ebéddel egybekötött szakmai napra, ahol szeretnénk közösen átbeszélni a kollaboratív robotok alkalmazásában rejlő üzleti lehetőségeket.
6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások
Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus csomagban javasolt változtatások öt területen egyszerűsítik a vállalatok megfelelését az Európai Unió előírásainak.
Űrtechnológiával enyhítenék a városi hőhullámokat
Egyéves kutatás-fejlesztési együttműködést követően a magyar Paulinyi & Partners sikeresen zárta az Európai Űrügynökség (ESA) szerződéses partnereként végzett első közös projektjét, amelynek eredménye jelentős változást hozhat a városfejlesztésben.