Chatbotban száguldó cégadatok
Egy fiatal magyar startup tízszeresre gyorsította a céginformációs lekérdezés menetét. A Messenger Céginfóval 0,3 másodperc alatt kaphatjuk meg a legfontosabb cégadatokat, beleértve azt is, hogy a keresett cég ellen folyik-e eljárás.

 

Az új fejlesztés nagyban megkönnyítheti a vállalkozások életét, hiszen általa a legfontosabb, biztonságos szerződéskötéshez szükséges információk fénysebességgel jelennek meg a pénzügyesek és cégvezetők chatablakaiban. Nem csak a cégek, de az egyéni vállalkozók és civil szervezetek adatai is elérhetők a Cégjelző fejlesztésében, ahogyan a cég rendelkezik az elmúlt 5 év teljes eredmény- és mérlegkimutatási adataival is. Emellett persze az alapadatok, azaz a székhely, az adószám, az e-mail cím, az árbevétel és a létszám is egy gombnyomásra megjelenik a Messengerben.

Az adatok folyamatos aktualizálására sokszor nem fordítanak elegendő figyelmet a cégek, pedig jelentősen csökkenthetik vele a szerződéskötéssel járó rizikót. A Cégjelző arra buzdít, hogy meglevő partnereink adatait is időről-időre átnézzünk, mert könnyen lehet, hogy már új szereplő jogosult az aláírásra, vagy más székhellyel rendelkezik az adott vállalkozás. Ha ezek az adatok nem pontosak, akkor akár érvénytelen szerződés is születhet és kifizetésektől eshetnek el a felek.

A csapat a kezdetektől arra fókuszál, hogy a legfrissebb innovációkat becsatornázza a piacra és ne csak naprakész adatokkal dolgozzon, hanem a legújabb eszközökben rejlő lehetőségeket is kiaknázza. „2017-ben indult útjára a startupunk, aminek a stratégiája, hogy a beépíthető szolgáltatásokra fókuszálunk. Ez azt jelenti, hogy egy adott szoftver használata közben – legyen az például egy számlázóprogram vagy egy CRM rendszer – elérhető a Cégjelző. Az elmúlt másfél év alatt huszonöt ilyen szoftverfejlesztő partnerrel sikerült megállapodnunk, így náluk már viszontláthatják a felhasználók a szolgáltatásunkat” – mondta el Farkas Dezső alapító.

A Cégjelző az edukációban is kiveszi a részét. Az idén útjára indított e-mailsorozatukban 5 meglepő történettel mesélik el szórakoztató, laikusok számára is érthető formában, mire kell figyelniük az ügyvezetőknek és a pénzügyeseknek a mindennapi munka során. Ez különösen az újonnan alakult kisvállalkozásoknak adhat mankót, akik ritkán engedhetik meg maguknak egy jogász állandó közreműködését. Ilyen cégből pedig jelenleg bőven akad a piacon: tavaly összesen több, mint 27 ezer vállalkozás lépett piacra.

Teljeskörű, könnyen használható megoldás nagy minőségű furatok készítéséhez
A Sandvik Coromant CoroDrill DE10 választéka kiegészült két új geometria, az -M5F és -M5C bevezetésével. Ezek a kiegészítések bővítik a fúró optimalizálási potenciálját és megerősítik pozícióját, mint sokoldalú, plug‑and‑play megoldás rövid furatok fúrásához minden anyagban.
Kiberbiztonsági innováció: vállalati partnereket keres az InnovaCyBridge
Azok a cégek, amelyek éppen a saját kiberbiztonsági stratégiájuk kialakításán dolgoznak, a BME közvetítésével kaphatnak segítséget. Új szakaszába lép az InnovaCyBridge európai innovációs program.
Üzemanyagcellás járművekkel zöldíti a városi közlekedést a Bosch
A klímabarát megoldások az európai városok tömegközlekedésében is egyre fontosabbak. A Bosch nemrég mutatta be üzemanyagcellás áramtermelő moduljának (Fuel-Cell Power Module, FCPM) legújabb változatát, amely a fenntartható városi buszközlekedésben kínál lehetőségeket.
Hálózati evolúció: az AI átveszi az irányítást a távközlésben is
A pia eljutott oda, hogy a technológia nem öncélú, hanem egy közvetlenül monetizálható, értékalapú ajánlattá vált. A szolgáltatók már nem pusztán gigabiteket vagy perceket árulnak, hanem garantált minőséget és személyre szabott megoldásokat.
Áprilisban ismét fókuszban a logisztikai szektor
2026-ban, az elmúlt évek hagyományát folytatva, ismét megrendezik a Logisztika Napját, amelyre idén április 16-án kerül sor. A közel két évtizedes múlttal rendelkező kezdeményezésre hazánkban is komoly figyelem irányul, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság működését egymást követő logisztikai kihívások is formálják.