Szoftverfejlesztés

8,5 millió összeomlott eszköz bizonyítja: nem lehet megspórolni az alapos tesztelést
Amint azt nemrég mindannyian megtapasztalhattuk, egyetlen hibás szoftverfrissítés elegendő lehet ahhoz, hogy a fél világot megbénítsa, és kulcsfontosságú rendszereket, illetve szolgáltatásokat állítson le.
Feladatok, melyeket már érdemesebb gépekre bízni az emberek helyett
25 évvel ezelőtt a Mátrix című mozifilmben óva intettek attól, hogy emberek végezzék el azt, amire a számítógépek képesek. A gépek uralma még nem jött el, de azóta már gyakran felmerülő kérdés, hogy mely munkákat és feladatokat érdemes átadni a mesterséges intelligenciának.
Mindennapi életünk számos területét már a szoftverek irányítják
Például a Bosch szoftverei figyelmeztethetnek forgalommal szemben felhajtó járművezetőket, védhetnek értékes vagyontárgyakat, irányíthatnak gyártósorokat, egészségügyi alkalmazásokat, épülettechnikát és a cég szoftvereit még a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) is használták.
Kevesebb emberi erőforrásra lesz szükség a szoftverfejlesztéshez
Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták.
Mesterséges intelligenciával a szoftverfejlesztés is gyorsabb
A Forrester elemzőcég korábban azt jósolta, hogy 2023-ra a kódok tizedét mesterséges intelligenciával generálják a fejlesztők. A kutatócég 2024 év eleji nyilatkozata szerint ez a becslés túl óvatos volt.
A munkavállalók szerint a Lufthansa Systems Hungária a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.
Minőségi ugrást hoz a mesterséges intelligencia a minőségellenőrzésben
A cégek egyre nagyobb arányban helyezik át a fókuszt a mennyiségről a minőségre a szoftverek esetében is. Ehhez viszont hatékony minőségellenőrzési folyamatokra van szükség, amiben meghatározó segítséget jelentenek az olyan fejlett technológiák, mint például az automatizálás és a mesterséges intelligencia.
A konténertechnológia a vállalati szoftverfejlesztés építőkockája
A szervezeteknek rugalmasan és gyorsan kell reagálniuk az ügyfelek folyamatosan változó igényeire és a piaci trendekre, ha sikeresek akarnak maradni. Ezért kulcsfontosságú számukra, hogy szoftvereik mindig a legújabb funkciókat nyújtsák, amelyekre a felhasználóknak szükségük lehet.
Nagy a nyomás az AI-megoldások alkalmazására
Számos területen járhat versenyelőnnyel a mesterséges intelligencia (AI) üzleti alkalmazása, de egy, a piaci nyomás hatására született gyors döntés az eszközről költséges lehet – hívja fel tanulmányában a figyelmet a Bobcats Coding.
Minőségbiztosítás helyett minőségi tervezés
A legújabb telefon, a legfrissebb applikáció, a legmodernebb alkalmazásfunkció –minden új dolog azonnal kell a felhasználóknak, természetesen hibátlan kivitelben, a legmagasabb színvonalon.

 
A hét témája: TECHNOLÓGIA
Egyéves kutatás-fejlesztési együttműködést követően a magyar Paulinyi & Partners sikeresen zárta az Európai Űrügynökség (ESA) szerződéses partnereként végzett első közös projektjét, amelynek eredménye jelentős változást hozhat a városfejlesztésben.