Biztonságos jelszó

A leggyakrabban használt jelszavak 1 másodperc alatt feltörhetők
Elkészült a NordPass évenkénti, a top 200 leggyakoribb jelszóra vonatkozó kutatásának legújabb kiadása – ami most először bemutatja mind a személyes, mind pedig a céges jelszavakat, amelyeket az internetezők fiókjaik biztonsága érdekében választanak.
Egyre egyszerűbb a jelszómentesség, de sok múlik a bevezetésén
A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a „jelszómentes jövőt”, amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak.
1234 helyett „Love is all you need”: a jelmondatok előnyei
Eddig kis- és nagybetűkből, számokból és a speciális karakterekből álló, komplex jelszavakkal védtük adatainkat. Ám az ilyen jelszavakhoz kapcsolódó követelmények nem kevés fejtörés okoztak a felhasználóknak, akiknek gyakran sikerült kizárni magukat a rendszerből.
A ChatGPT, mint jelszóőr
Az OpenAI által tavaly november végén hozzáférhetővé tett ChatGPT a bemutatása óta folyamatosan a közbeszéd tárgya, kiemelve a mesterséges intelligencia sokszor elképesztő eredményeit vagy épp nevetséges tévedéseit.
A 200 leggyakoribb jelszó Magyarországon 2021-ben
A NordPass éves kutatása idén 50 különböző országot ölel fel, foglalkozik a férfiak és nők körében leggyakoribb jelszavakkal, valamint általános áttekintést is nyújt.
Digitális erődök az online térben
Életünk jelentős részét az online térben töltjük: itt levelezünk, dolgozunk, tanulunk, bankolunk, vásárolunk, posztolunk a közösségi média oldalainkra, és még sorolhatnánk. Rengeteg platformon hozunk létre profilt vagy fiókot, amelyekhez hajlamosak vagyunk egyszerű, könnyen megjegyezhető jelszavakat választani.
A világ legrosszabb jelszavai
A kiberbiztonsági és a digitális adatvédelmi szakértők folyamatos emlékeztetése ellenére a legtöbb ember továbbra is gyenge és könnyen feltörhető jelszavakat hoz létre.
Kell egy jó jelszó
Adatvédelem, adatbiztonság – a leggyakrabban ismételgetett kifejezések közé kerültek a tavalyi évben, nem miden ok nélkül. 2007 óta január 28. az adatvédelem nemzetközi napja, kiváló alkalom, hogy áttekintsük, miért is fontos adataink védelme és mit tehetünk az online térben adataink biztonsága érdekében.

 
A hét témája: TECHNOLÓGIA
Egyéves kutatás-fejlesztési együttműködést követően a magyar Paulinyi & Partners sikeresen zárta az Európai Űrügynökség (ESA) szerződéses partnereként végzett első közös projektjét, amelynek eredménye jelentős változást hozhat a városfejlesztésben.