Science Park

Innovációs versenyt rendez fiataloknak a Bosch - több mint 4 millió forint a tét
A hibrid innovációs verseny idén szeptember 29-30-án várja a középiskolás és egyetemista indulókat, akik szívesen tesztelnék problémamegoldó képességüket olyan hardveres és szoftveres kihívásokban, melyekkel valós változást hozhatnak az emberek életébe.
Kiderült, hogy mit várnak a magyarok a mesterséges intelligenciától
A Bosch és a Richter közös kutatása szerint a mesterséges intelligenciáról legtöbben úgy gondolják, hogy azt jelenleg az IT (keresőmotorok), a járműfejlesztés (önvezetés) és az ipar (optimalizált gyártás) területén alkalmazzák elsődlegesen.
Újonnan fejlesztett főzőtechnológia
A KORAX Gépgyár Kft. GINOP-2.1.7-15-2016-02068 számú - Prototípus, termék és szolgáltatás fejlesztési projektjén keresztül új prototípust és technológiai gépsort fejlesztett ki az élelmiszeripar számára.
Sikerült leküzdeni a repülés egyik legnagyobb kihívását
A SZTAKI vezette európai kutatócsoportnak sikerült megoldani az aeroelaszticitás egyik fontos kihívását – a légijármű-szerkezetekben a flatter jelenségének elnyomását egy aktív vezérlőrendszer segítségével.
Ipari megoldások a műemlékvédelemben
Cikkünkben két olyan ikonikus műemléképület - az aacheni főszékesegyház és a párizsi Notre-Dame székesegyház - tűzvédelmét és energiamenedzsment rendszerét mutatjuk be, melyekben az iparban is elterjedt megoldásoknak különösen fontos szerep jutott.
Fél évszázadon át megoldatlan geometriai sejtést sikerült igazolni
Az SZTE Bolyai Intézet, az ELKH Rényi Intézet, valamint a BME Matematikai Intézet kutatói mesterséges intelligencia segítségével igazolták Erdős Pál matematikus több mint 50 éve megoldatlan geometriai sejtését.
CU.BE Budapest – Ahol élmény a közös gondolkodás
Július végén Budapesten nyílt meg a Bosch Rexroth második innovációs élményközpontja, a CUstomer.BEnefits. A Jövő Gyára olvasóit Heszegi-Bogár Mariann, a Bosch Rexroth Kft. vevői kapcsolatokért és kommunikációért felelős vezetője és Szauter Krisztina, a CU.BE központ vezetője kalauzolja a digitális interaktív térben.
A hidrogén-előállításhoz szükséges elektrolizáló berendezéseket fejleszt a Bosch
A vízkezelés jól ismert, fordított ozmózisos módszerét alkalmazó rendszerek mellett a német technológiai vállalat a jövőben új, kifejezetten a távoli, nehezen megközelíthető területekre és a tengeri helyszínekre kifejlesztett megoldásokat is kínál.
Színtelen, szagtalan és megmentheti a világot - a zöld hidrogén forradalma
Ma még főleg az űrrakéták hajtóanyaga, de hamarosan a kamionok és a buszok is hidrogénre térhetnek át, sőt a gyárak működésében is kulcsszerepe lehet. Kell-e félnünk a hidrogéntől?
Aki lebuktatta a ChatGPT-t - szeptemberben a Brain Baron találkozhatsz vele
A Princeton diákja három nap alatt írt egy algoritmust, ami bármilyen szövegről megmondja, hogy a ChatGPT írta-e. A GPTZero már több millió felhasználónál jár, Edward Tian pedig több más izgalmas előadó mellett az idei Brain Bar fesztiválon mesél arról, mi a gond a mesterséges intelligenciával.

 
A hét témája: JÁRMŰIPAR
A Continental a Google Cloud adat- és mesterségesintelligencia-technológiáit közvetlenül a járművezérlő rendszerbe integrálja.