Jövő gyára

Őszre újjá kell építeni a leégett vótapusztai gyárat
Szó szerint a hamvaiból kell újjáélednie szeptember közepére az ország legnagyobb gesztenyefeldolgozó üzemének. A gyárat tűzvész semmisítette meg március 27-én. A lángok egy új gépsor üzembe állítása közben, emberi mulasztás miatt csaptak fel, 3,5 milliárdos kárt okozva, lényegében megsemmisítve a gépeket és a teljes üzemcsarnokot.
Generatív mesterséges intelligencia alkalmazása a gyártásban
A Bosch a generatív mesterséges intelligencia (AI) és az ún. alapmodellek (Foundation Model; FM) alkalmazását teszteli a gyártási folyamataiban.
Újabb fontos mérföldkőhöz ér a Schneider Electric dunavecsei beruházása
Decemberre elkészült, a jövő év elején pedig már üzembe is helyezik a Schneider Electric most épülő dunavecsei okosgyárának raktárát. Az összesen mintegy egymillió euróból megvalósuló létesítményben két, önvezető robotjármű is dolgozik majd.
A feldolgozóipar küzd a legnagyobb munkaerőhiánnyal
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon.
Kiderült, hogy mit várnak a magyarok a mesterséges intelligenciától
A Bosch és a Richter közös kutatása szerint a mesterséges intelligenciáról legtöbben úgy gondolják, hogy azt jelenleg az IT (keresőmotorok), a járműfejlesztés (önvezetés) és az ipar (optimalizált gyártás) területén alkalmazzák elsődlegesen.
Minden vállalat stratégiai feladata a jövő generációjának szakmai képzése
2015. évi bevezetése óta tartalmában és módszertanában is jelentős változások kísérték a duális szakképzés elmúlt közel egy évtizedét. Ezidő alatt több szakmai kritika is érte az idén márciusban ismét módosult szakképzési rendszert.
Interaktív térben az ipari digitalizáció legújabb vívmányai
Innovációs élményközpontot nyitott a Bosch Rexroth Budapesten. A CU.BE a legmodernebb technológia élményét nyújtja.
Siemens-technológiával digitalizál magyar gyárában a Poppe + Potthoff
A német cégcsoport átfogó ipari digitalizációs projektje keretében meglévő operatív és informatikai környezetét kapcsolja össze a precíziós gyártás optimalizálásához.
Az energiaválságra is enyhülést hozhat az ipari digitalizáció
A lehető legtöbb gyártási folyamat minél szélesebb körű automatizációja és digitalizációja ma már kétségkívül kulcskérdés minden termelő vállalat sikerében.
Technológiák a digitális környezethez
„Robotok fogják örökölni a Földet? Igen, de ők a mi gyerekeink lesznek.” Marvin Minsky, a mesterségesintelligencia-kutatás úttörője.

 
A hét témája: TECHNOLÓGIA
A minket körülvevő levegő nemcsak az élet alapja, hanem számos iparág számára is nélkülözhetetlen „nyersanyag”. Ipari gázgyártás Magyarországon.