NKFIH

Egyetemi startup vállalkozások juthatnak közel 6 milliárd forint kutatási támogatáshoz
A jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal.
PET-hulladékok ipari felhasználása
Az ásványvizek, üdítők üres műanyag palackjait néhány éve szelektíven gyűjtjük, de keveset tudunk arról, hogy mi lesz ezekkel a flakonokkal.
Német-magyar innovációs pályázat vállalatoknak
A magyar vállalkozások kutatóintézetekkel és német partnereikkel együttműködésben megvalósuló innovációs projektjei is támogatást nyerhetnek a nemzetközi EUREKA program részeként megjelent, 750 millió forint keretösszegű pályázaton, a felhívásra május 30-ig lehet jelentkezni.
“Ma már fontos ajtók nyílnak meg előttünk”
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2016-ban Magyarországon 1291 vállalkozás folytatott ipari kutatás-fejlesztést. Ezek jelentős része a külföldi vagy részben külföldi kutatóhelyekre koncentrálódtak, és súlyuk az elmúlt évekhez képest tovább emelkedett.
Mesterséges intelligencia kutatására is lehet pályázni
Az utóbbi két évhez hasonlóan idén is jelentős forrásra, 30 milliárd forintra pályázhatnak a vállalkozások az NKFI Alapból.
Kilencven milliárdra lehet pályázni
A kormány elfogadta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2017. évi módosított programstratégiáját, amelyet 2017. december 31-ig kell megvalósítani.
Pénz nélkül nem lehet kutatni
De a pénz önmagában nem elegendő. Közel kell hozni a tudományos kutatásokat a Magyarországon működő ipari vállalatok és vállalkozások innovációs igényeihez - mondta Pálinkás József, az NKFI elnöke annak kapcsán, hogy a felfedező kutatási felhívások eredményéről beszélt.
Stagnál Magyarország innovációs teljesítménye
Magyarország 2008 óta GDP-jének egyre nagyobb arányát fordította kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységekre, kevés eredménnyel - derült ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzéséből.
Növelni lehetne a kutatásfejlesztés hatékonyságát
A hazai tudományos és innovációs potenciál fokozottabb gazdasági hasznosítását, a kutatásfejlesztési célú költségvetési ráfordítás növelését szorgalmazza a magyarországi rendszert átvilágító uniós szakértői jelentés.
Szinte mindenre lehet pályázni
A közép-magyarországi innovatív vállalkozások ösztönzésére 21 milliárd forintnyi hazai forrásra írt ki pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI).

 
A hét témája: TECHNOLÓGIA
Egyéves kutatás-fejlesztési együttműködést követően a magyar Paulinyi & Partners sikeresen zárta az Európai Űrügynökség (ESA) szerződéses partnereként végzett első közös projektjét, amelynek eredménye jelentős változást hozhat a városfejlesztésben.