Az újrakategorizálás nyomán a legtöbb takarékos, korábban A-pluszosként ismert háztartási nagygép ma már B, C vagy D-kategóriásként szerepel a boltokban.
Mosó-, mosogató-, mosó-szárító gépek, hűtőszekrények, fagyasztók és borhűtők – mind új energiabesorolást kapták 2021. március 1-től. A boltokból eltűnt az „A+”-os jelzés, ami korábban az alacsony energiafogyasztású készülékeket jelölte. A MediaMarkt napokban lefolytatott kutatásának* eredménye megerősítette az eladók tapasztalatait, miszerint a vásárlók nagy része még nem igazodik ki az új jelöléseken.
A 18 évnél idősebbek mindössze 43%-a hallott a műszaki cikkeket forgalmazó boltokban 5 hónapja bevezetett változásról. Ennél is kevesebben, csak minden nyolcadik ember tudja magabiztosan, 42%-nak rémlik, míg majd minden másodiknak fogalma sincs arról, hogy a régi jelzések mikre változtak. Pedig amikor mosó-, mosogató-, mosó-szárító gépet, hűtőszekrényt, fagyasztót vásárolunk, a magyarok 58%-ának számít, hogy a készülék működés közben mennyi energiát használ fel.

Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint a jelenlegi helyzet számos környezettudatos, vagy rezsispórolásra törekvő vásárló életét nehezíti. Ők ugyanis fizetnének többet is egy-egy készülékért, ha bízhatnának benne, hogy az tényleg takarékosan bánik az energiával. Mint a kutatásból kitűnt, ezért 5%-os felárat a lakosság 31%-a vállalna, de még plusz 10%-ot is megadna a válaszolók 28%-a.

„Csakhogy sokan elbizonytalanodnak, ha egy drágább hűtőn csak egy csupasz „A”-t vagy „B” jelzést találnak, mivel azt a régi beidegződések alapján csak közepesen takarékos energiafelhasználású készüléknek vélik. Így nem éri már meg nekik a többletkiadást. A felvilágosítás napi rutinjukká vált az áruházi tanácsadóknak, de segítségként több MediaMarkt áruházban is kihelyeztünk a változást magyarázó összehasonlító ábrákat” – osztotta meg tapasztalatait a vezető.
Az új szabályozás értelmében az „A” marad ezentúl is a legmagasabb energiaosztály, de a pluszjelektől megszabadul. Például egy korábban A+++-os mosogatógép az új rendszer szerint csak a D kategóriásnak felel meg. Mindez közel sem azt jelenti, hogy az eddig kiemelkedően energiatakarékosnak minősített mosógép rosszabb minőségű lett – mindössze a jelölési rendszer változott.
További zavart kelthet, hogy a különféle háztartási gépek energiahatékonysági besorolásához immár eltérő skálákat használnak. Így más volt a mérce az újracímkézéskor a mosó-, valamint a mosogatógépeknél, miként a hűtőknél és a fagyasztóknál is. Így előfordulhat, hogy két, korábban egyaránt A+++-osként ismert berendezés, például egy mosó és egy mosogató közül ma az egyik C, míg a másik csak D címkét visel.
Szerző: MediaMarkt
2021.08.07.
Kompakt kialakítás, még nagyobb pontosság - Az új MFR 012 higrosztát a STEGO-tól A STEGO Group bemutatja a bevált MFR 012 mechanikus páratartalom-szabályozó továbbfejlesztett változatát. Ezt a higrosztátot kifejezetten vezérlőszekrényekhez és elektromos elosztószekrényekhez tervezték, ahol az optimalizált mérési technológiának köszönhetően pontosabb páratartalom-érzékelést biztosít, így megbízható védelmet nyújt a kondenzáció okozta meghibásodásokkal szemben.
Logisztikai Évkönyv: már várják az idei szerzők jelentkezését Idén ismét érkezik a Logisztikai Évkönyv legújabb száma, amely már több évtizede támogatja az utánpótlás-nevelést is. A 31. kiadványban továbbra is ingyenes publikálási lehetőséget biztosít a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE).
Új korszak az innovációban: mesterséges intelligencia a fókuszban A Bosch szakértői az MI aktuális ipari trendjeibe és alkalmazásának változatos lehetőségeibe engedtek betekintést a budapesti AI Symposiumon.
Munkába állt az első falazórobot Magyarországra is megérkezett a Wienerberger új falazórobotja, amely teljes kőművescsapatok munkáját láthatja el az építkezéseken. Az innovatív technológiai fejlesztés gyorsan, tökéletes pontossággal dolgozik, és megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
VARINEX 3D élmény – Lépjen be a digitális gyártás világába és fedezze fel a 3D technológiák jövőjét! Ha Ön a jövő gyártástechnológiai megoldásaira kíváncsi, és szeretné felfedezni, hogyan érhet el versenyelőnyt a legmodernebb 3D szkennelési és 3D nyomtatási megoldásokkal, akkor ezt az eseményt nem hagyhatja ki! Ismerje meg a legújabb ipari 3D fém- és polimernyomtatók képességeit, és fedezze fel, hogyan segítenek a gyorsabb és költséghatékonyabb gyártási folyamatok elérésében!